A Klubrádió panaszos cikket jelentetett meg saját honlapján arról, hogy a diktatúra által a sajtószabadság elfojtására létrehozott Médiatanács, amely első elnökének, Szalai Annamáriának szellemiségét tükrözte kezdettől fogva, nem adott támogatást a Klubrádiónak. Ezzel szemben a rendszert támogató rádióknak milliókat fizetett ki. A nyilatkozat tükrözi a Klubrádió és tulajdonosa világszemléletét: magánrádióként azt várja, hogy a köz pénzéből fizessék a számítógéppark felújítását és a hírszerkesztők alkalmazását.
(A fenti archív fotót inkább nem kommentáljuk. Minden rajta van, amit a magyar ballib médiáról tudni érdemes.)
A Klubrádiónak, amely magát demokratikus médiumnak nevezi, tudnia kellene: demokráciában, liberális jogállamban, kapitalista országban a magánvállalkozások működését nem támogatják közpénzekből. Ez igaz a rádiókra is, Amerikában a közszolgálati nonprofit rádiókra is. A Klubrádiónak, ha valóban liberális demokrácia értékrendjét közvetítené, nem azon kellene sajnálkoznia, hogy ők miért nem kaptak támogatást, hanem azon, hogy ilyen egyáltalán létezik. Olyan országért kellene szót emelnie, ahol a korrupciónak, a lefizetésnek, a politikai befolyásolásnak ez a melegágya egyszer s mindenkorra megszűnik. A Klubrádiónak van tulajdonosa: kizárólag az ő kötelessége, hogy az anyagi feltételeket biztosítsa.
Csupán diktatúrákban szokás közpénzből fizetni, s ezáltal a politika szolgálóleányává zülleszteni a sajtóvállalkozásokat. De ez a gyakorlat a rendszerváltás egyik hiányosságaként megmaradt a magyar politikai rendszerben, se ennél fogva a szocialista és liberális kormányok alatt is mételyezte a balliberális médiát. Ezzel azok meg is szűntek független és demokratikus sajtóként működni. Ennek nem kis szerepe volt abban, hogy a szekértáborok a sajtóban is kialakultak. Néhány kivételtől eltekintve eltűnt a független, minden irányban kritikus és szabad sajtó, az emberek pedig megutálták azt, amit ők „demokráciának” neveztek.
A Klubrádióban megnyilvánuló médiamunkások jelentős része ehhez a gyakorlathoz kötötte egzsisztenciáját és ebből fakadó anyagi érdekei figyelembe vételével alakította a közvéleményt. „Politikaicsináló” szerepbe került, a független sajtó szerepe helyett. A jogállam felszámolása után most aratják ennek gyümölcsét, de semmit nem okultak belőle. Ott folytatnák, ahol abbahagyták, azokkal az „ellenzéki” pártokkal együtt, akiknek a kitartottjaivá lettek. Miután ezek az ellenzéki pártok jelenleg az Orbán-rendszer kitartottjai, szeretnének beállni a sorba, és eltartatni magukat a diktatúra pénzéből. Az önkényuralomra a panaszuk tulajdonképpen annyi, hogy Orbánék felrúgták az egymást váltó rablóbandák közötti egyezséget, és az eddigi életformájuk veszélybe került. Ezt nevezik ők a „sajtószabadság” sérelmének.
Ahogy magánrádió esetében minden bevétel a tulajdonost illeti, úgy minden kiadást is neki kell fedeznie. Ha erre nem képes, piacgazdaságban eladja vagy bezárja a rádióját, oszt jónapot. Ez a demokratikus és jogállami norma. Azt csak a szocialista-liberális oldal korrupcióján nevelkedett szurkolótábor képzeli, hogy az államnak kellene a polgárok adóforintjaiból akár egyetlen fillérrel is támogatnia a magánrádiókat és a magántelevíziókat, köztük a Klubrádiót. Ellenkezőleg, adó formájában az államnak kell részesednie ezek nyereségéből. Nem kifogás, hogy nincs nyereség. Az egész rádió költségvetése, felépítése és gazdálkodása ugyanis a közpénzek kirablásának váltógazdálkodására épült. Ha a Klubrádió megszűnne, az a demokraták javára válna, mert az Orbán-rendszer kevésbé tudná fenntartani a demokrácia hamis látszatát, s mivel nem működne a Klubrádió indulatokat levezető szelepként, az Orbán-rendszer létezése lerövidülne. Így azonban a hamis látszat fenntartásával konszolidálja az önkényuralmat és meghosszabbítja az Orbán-rendszer élettartamát. Ehhez szeretnének a rendszertől egy kis pénzt kapni.
Mint közismert, a két politikai oldal a rendszerbe építette a 70:30 százalékos részesedést az államkasszából, attól függően melyik oldal van éppen kormányon. Ebből abevételből tartották fenn a saját oldalukat elfogultan támogató médiumokat, a pártok holdudvarához tartozó médiaértelmiséggel együtt. Ez nem demokratikus norma. Amerikában ezért vannak például olyan rádiók, amelyekben egyetlen műsorvezető dolgozik (legfeljebb kettő), mert nem tudnak többet eltartani. És ezek nem rosszabbak, mint a Klubrádió. Ennek köszönhető, hogy virágzik száz virág, rengeteg magánadó létezik. Nem egyetlen Klubrádió jelenti a „civil” rádiózást.
Ezzel szemben hányan akarnak vajon a Klubrádióból megélni? Aki a közszolgálati rádióból távozni kényszerült, itt gyülekezik, hogy a politikai érdekérvényesítés révén megélhetést találjon magának, természetesen továbbra is közpénzből. Ez a gondolkodás nem demokratikus, nem a szabad és független újságírás sajátja. Miért is kellene őket eltartani, ha a piac nem tartja el őket? Ráadásul ennek az állítólagos demokratikus oldalnak is van egy piaca. Olyan, amilyen, de van. Ilyen helyzetben egy amerikai rádió már régen egyetlen emberrel működne. Eszébe sem jutna senkinek, hogy majd az állam eltartja a műsorvezető hölgyeket és urakat, akik sértve érzik magukat, ha ennek jogosultságát bárki megkérdőjelezi. Vége a szocializmusnak, demokratikus sajtó így nem működhet.
Ilyen korrupt működési modell örököse nem lehet a liberális demokrácia képviselője és szószólója. Arról nem beszélve, hogy egy önkényuralom ellenzéki rádiója azt képzeli, hogy pénzt kérhet vagy fogadhat el a diktatúrától? Ha pénzt kap tőle, hogyan képzeli, hogy azután az önkényuralom ellen harcolhat, amely eltartja? Mindenki tudja, ha adnak, mire adják a pénzt. Magát demokratikusnak nevező rádiócsatornának kellene annyi méltósága legyen, hogy a demokrácia ellenségeitől nem kunyerál pénzt. Ezt csak a budapesti elvfogult baloldali tábor helyeselheti. Nyugati országok polgárai szemében ez nem rokonszenves, nem demokratikus viselkedés. Akik ezt védelmezik, akik úgy gondolják, hogy „a Klubrádiónak ez jár”, s hogy a „Klubrádiónak is meg kell élnie valamiből”, azok életükben nem éltek igazi demokráciában, önálló és felnőtt polgárok között, akikben van önérzet és jogállami érzék.
A viszkis rablónak is meg kellett valamiből élnie. A Klubrádió eredeti tőkefelhalmozása és a viszkis rabló tevékenysége nem is áll olyan messze egymástól. Csak más módszereket használtak, de a kettő közül a viszkisé volt az egyenesebb és jellemesebb.
Kérdeznénk: mi köze ennek a demokráciához és a jogállamhoz? Miben különbözik ez Orbán Viktor, Habony nem is tudjuk kicsoda és a Fidesz gondolkodásmódjától? Ez lenne az alternatíva, amely Orbánt váltja? Miért csodálkoznak, hogy a belterjes érdekkörükön kívül, akikkel egymásnak csinálják a műsoraikat, ez az egész senkit nem érdekel, és csak undort vált ki az emberekből? Mi lenne ebben a tisztelni való? Ne csodálkozzanak, ha az emberek méregből inkább a Jobbikra szavaznak.
