2024, december20, péntek
KezdőlapMagyarországHáziorvosok: hazudik a tisztifőorvos, nincs elég védőfelszerelés

Háziorvosok: hazudik a tisztifőorvos, nincs elég védőfelszerelés

-

Házi orvosokat tömörítő hét orvosszakmai szervezet közös nyilatkozatban cáfolta Müller Cecília tisztifőorvos hazugságait, miszerint elegendő védőfelszerelés áll rendelkezésre a háziorvosok számára. Ebből is látszik, hogy ezért tiltották meg, hogy a kórházak és az egészségügyi intézmények, de még a polgármesterek is bármilyen információt kiadjanak, hogy ne derüljön ki az igazság. Az ún. „Operatív Törzs” hazudik és félrevezeti a közvéleményt. Az Orbán-rezsim katonákat küld az egészségügyi központokba, elsősorban azért, hogy ne szivárogjon ki semmi, és megfélemlítsék az ott dolgozókat. A védelemről viszont nem megfelelő módon gondoskodnak.

Ezért kellett a nyílt diktatúrát bevezető felhatalmazási törvényben börtönnel fenyegetni a sajtót és felszámolni a sajtószabadságot, hogy ne derüljön ki: a sikerpropaganda mögött semmi nincs. Nem tesztelnek eleget, elégtelen az esetek felderítése és nincs elég megfelelő felszerelés. A háziorvosok azt közölték, hogy a „praxisonkénti 50 darab sebészeti szájmaszk, valamint a 3 darab FFP1 típusú maszk jól érezhetően elégtelen a hosszútávú védekezéshez, illetve a biztonságos betegellátás biztosításához az alapellátásban”.

A háziorvosoknak igazuk van abban is, hogy nem a háziorvosok dolga a mostani koronavírus-járvány idején a védőfelszerelések beszerzése, hanem az állam kötelessége. A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy az alapellátásban dolgozók vannak leginkább kitéve a tünetszegény és ezáltal nehezen felismerhető esetek révén a fertőzésnek. A háziorvosokhoz olyanok mennek, akiknek más betegségeik vannak, és a koronavírus tünetei még nem láthatók, de már fertőzhetnek. Ezért az Orbán-rezsim tömegesen veszélyezteti a háziorvosok egészségét és életét. Erre kellene fordítani a pénzt, nem milliárdokat átutalni az eucharisztikus kongresszusra, ami meg sem lesz tartva.

Orbán bűnszervezete látványos katonai és rendőr demonstrációkkal leplezi, hogy nemcsak felkészületlen, de nem is tesz meg mindent a járvány megfékezésére, emellett veszélyezteti az egészségügyben dolgozók egészségét és életét. A tisztifőorvos a feladatára tökéletesen alkalmatlan, aki csak a kormánypropaganda hazugságait közvetíti, saját kollégái egészségét nem védi. Az országnak nincs a járvány közepén egészségügyi minisztere, az emberminisztériumot egy komplett elmebeteg magyarságkutató vezeti. Az intézkedések hiányát a propaganda hazugságai pótolják és leplezik.

Ez nemcsak felháborító helyzet, hanem közveszélyes is, mert a háziorvosok kidőlhetnek, előtte pedig végigfertőzik azokat, akik felkeresik a rendelőt. A nyílt levelet aláírta az Egészségügyi Szakmai Kollégium Háziorvostan Tagozata, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Háziorvostan Tanácsa, a Magyar Orvosi Kamara, a Családorvos Kutatók Országos Szervezte, a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetsége, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és a Háziorvosok Online Szervezet tagsága.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések