Varga Judit igazságügyi miniszter, a goebbelsi propaganda nagymestere, vért izzadva talált négy jogállamiság hiányáról tanúskodó esetet az Európai Unió kevésbé elmarasztalt országaiban. A kutakodás célját jól mutatja a Varga által levont hamis következtetés: „aki valós képet szeretne kapni a jogállamiság helyzetéről a tagállamokban, az nem támaszkodhat a Bizottság jogállamisági jelentésére”. Lám, a jelentés nem igaz, hanem részrehaló, sorosista támadás a keresztény Magyarország ellen, mert nem hajlandó feladni vallási, nemzeti és nemi identitását. A nyugat-európai mintademokráciáknál cseppet sem jobb a jogállamiság helyzete, mint Magyarországon, sőt: jöhetnének tanulni Orbántól. De minimum, az egyik kutya, a másik eb, nincs itt semmi különbség a magyar vagy a belga, holland vagy német jogállam között.
Ahhoz képest, hogy Varga formálisan az igazság ügyének minisztere, és elvileg tisztában kellene lennie jogi alapfogalmakkal, ezzel a párhuzamba állítással a jogállamiság hiányát a jogállamokban előforduló jogsértésekkel keveri. Mert jogsértés mindenhol van, de jogállam csak Magyarországon nincs. Az első példa mindjárt arról szól, hogy „brutális rendőri intézkedés következtében meghalt egy szlovák állampolgárságú férfi”, de az ügy kivizsgálása két éve eredmény nélküli, „a belga szövetségi rendőrség akkori vezetője ma az Europol ügyvezető igazgatója”. Feltételezhetően nem ő verte agyon a szlovák férfit. De az ügyben zajlik eljárás, legfeljebb túl lassan. A jogállam működik, legfeljebb nem elég hatékony, de ez ellen is lehet hova fordulni. Ez nem ugyanaz az eset, amikor a legfőbb ügyész pártkatona és politikai alapon szűri az ügyeket, a törvény bunkósbot a hatalom kezében és rájuk nem vonatkozik.
Abban az országban, amelyben a kormányzó hatalomnak nincsenek fékei és ellensúlyai, ahol nem létezik a hatalmi ágak megosztása, ahol bármire csinálnak egy törvényt, oszt jónapot, ahol a miniszterelnök a törvények felett áll és ő maga a törvény, az nem jogállam. Ahol mindez van, működik, ahol törvényuralom van, ahol a törvény mindenkire vonatkozik és senki nem áll a törvények fölött, az jogállam. Ha ott valamit nem jogszerűen tesznek, vagy törvénytelenséget követnek el, az nem a jogállam hiányát jelenti, hanem jogsértést, amelyet a jogállam keretesi között orvosolni lehet. Varga a törvények feletti állapotot keveri össze az igazságszolgáltatás hibáival, lassúságával. A jogállam teljes hiányát azonosítja azzal, ha a jogállam normális működését valaki megsérti. Varga egy olyan országban él, amelyben luxusjachtokot dőlnek el a „közbeszerzések” és kamionokkal hordják ki a közpénzt, de az elkövetők érinthetetlenek.
Azt az állapotot azonosítja egy rendőri visszaélés nyomozásának lassúságával, ahol mindent egy ember dönt el, ahol a törvény semmit nem jelent, mert saját törvényeiket is akkor szegik meg, amikor akarják. Ahol jogai senkinek nincsenek, ha valakinek az ügyét tisztességesen elbírálják, annak egyetlen oka, hogy ő maga vagy az ügye érdektelen a hatalom birtokosainak és nem néztek oda. Egy olyan ország hazudozója mutogat jogállamokra, ahol az elüldözött egyetemre szabtak egy törvényt, hogy elüldözhessék, ahol lábbal tapossák az egyetemi autonómiát, az oktatás, a kutatás, a tájékozódás szabadságát, ahol központi propagandagyárban állítják elő a hazug híreket, ahol civilszervezetek nem lehetnek szabadon, nem fogadhatnak el adományokat szabadon, ahol az éhezők és hajléktalanok jótevőjét üldözik, ahol utólag megfosztják az egyházát másokéval együtt a jogi státuszától, ahol a végrehajtó hatalom mindent megtehet.
Ezt keveri Varga olyan eseteket azonosít a jogállamiság teljes hiányával, hogy „Finnország nem biztosítja kellően a számi kisebbség bevonását az életmódjukat és a szülőföldjüket érintő döntésekbe”, amikor egy hónapja tartja az SZFE épületét megszállva az egyetem diáksága, mert nem vonják be őket az egyetemet érintő kérdésekbe, a teljes tanári kar lemondott, sztrájkol, és egy katonatisztet vezényeltek az egyetem ellen, hogy ráerőltessék az egyetemre a hatalom akaratát. Ahol megszállnak és lecserélnek szerkesztőségeket, elüldöznek újságírókat. Igaz, nem lövik őket agyon, pedig igény lenne rá, és meg is tehetnék. A szélsőjobboldali, fasiszta diktatúrák sajátja az arcátlanságnak az mértéke, amely belehazudik a partnere arcába, csúsztat, meghamisít, vádol és rágalmaz, miközben sértve érzi magát, mert a tényeket merészeli valaki elmondani.
Az orvvadász és megvesztegetett, korrupt Semjén kedvenc szövege a „kettős mérce”, amit ők mindig visszautasítanak, ami minden alkalommal azt jelenti, hogy minden valós kritikát, tényt letagadnak és ellentámadásba mennek át, a saját törvénytelenségüket azonosítják mások hozzá nem fogható hibáival, problémáés nagyából azt mondják, hogy ha ti hangoskodásotokkal zavarjátok a fészekrakó madarakat, akkor mi le is lőhetjük őket, azok pénzén, akiknek korábban adtunk vissza nem térítendő százmilliós támogatást. A kettő ugyanaz, és aki ezt nem fogadja el, az kettős mércét hasnzál, sérteget, és azonnali hatállyal mondjon le, vagy rúgják ki. Az EU hibája, hogy megengedi ezt az arcátlan packázást.
