2024, december19, csütörtök
KezdőlapFesz leszA Hit Gyülekezetében régen tilos volt a karácsonyfa, most Németh Sándor veje...

A Hit Gyülekezetében régen tilos volt a karácsonyfa, most Németh Sándor veje árusíthatja a Hit Parkban

-

Bizonyára sokan emlékeznek még arra, hogy a Hit Gyülekezetében tilos volt karácsonyfát állítani a tagoknak. A gyülekezeti újság megírta, milyen démonok, pogány kultuszok vannak a karácsonyfa mögött. Azok is emlékezhetnek erre, akik nem voltak a Hit Gyülekezete tagjai, de a közvetlen rokonaik igen. Hány édesanya sírt és zokogott, amikor a gyereke bejelentette, hogy nem látogatják meg karácsonykor, ezért az unokát sem viszik el hozzá, mert a karácsonyfa démonikus, a Sátán hamis kultusza, pogány bálványimádás. Akkor még nem tudhatták, hogy lesz ez még másképp is. Úgy látszik, Isten nemcsak változik, de fejlődik is.

Ugyanez történt a keresztekkel, amelyről Németh Sándor azt állította, hogy az ördög van mögötte, mert azt hirdeti, hogy Jézus Krisztust meggyilkolták és vereséget szenvedett. De Jézus feltámadt, ezért a kereszt, mint kivégzőeszköz és a halál, a gyilkolás jelképe, amit keresztény ember nem viselhet. Hack diakónus testvér örökbecsű prédikációban tette nevetségessé a keresztet, nyilván szokás szerint Németh Sándor felkérésére, hogy a maffiózók akkora keresztet viselnek a nyakukban, hogy lehúzza a fejüket a kereszt, ezért nem tudnak jól célozni. Most már kezdenek kereszteket elhelyezni a Hit Gyülekezete épületein.

Hogy kik gyártják és árusítják majd a kereszteket, azt nem tudjuk, csak annyit tudunk, hogy Németh Sándor valamelyik rokona vagy üzleti vállalkozása lesz. De az tudjuk, hogy a karácsonyfa-árusítás Elvis al Jadir, Németh Sándor lánya, Németh Csillag férjének biznisze. Még a Hit Rádió is élő közvetítést adott a Hit Parkban zajló karácsonyfa-vásárról, amit csak azért lehetett megrendezni, mert a biznisz a vezető lelkész, Németh Sándor családjában marad, és a pénz a szent családhoz folyik be. Ha ezzel az ötlettel valamelyik kótyagos hites állt volna elő, annak démonűzés lett volna a vége, és az illetőt kitették volna még a szolgálatából is. De ha a biznisz a családnak termeli a pénzt, akkor a démonok fejvesztve menekülnek és a pogány jelkép is megszentelődik.

Várjuk a búcsúcédulák árusítását, különösen ezekben a nehéz időkben. Ruff, Surjányi és mások pillanatok alatt legyártják hozzá a teológiát, hogy a bűnbocsánatért való hálaadás formája lehet az is, hogy nagy összegeket adományozol a Felkent Szolgálati Ajándéknak, Németh Sándornak. Isten pedig rátekint az ajándékra, majd az Ajándékra, és megbocsátja a bűnöket. Milyen kár, hogy az ATV-n megszűnt a gagyi hamisítványokat árusító Ékszer TV, de létre lehetne hozni annak egy új mutációját, ahol a búcsúcédulákat lehetne megvásárolni. Természetesen más néven. Lehetne például Szimónia Cédula.

Megáldotta megint az Úr a Németh-családot. Ne irigykedjen senki, Isten megáldja, akit szeret. Csak jó helyre kell nősülni.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések