2024, december21, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírNem repülőről bombázta az Európai Bizottság Lengyelországot, hanem csak az uniós jog...

Nem repülőről bombázta az Európai Bizottság Lengyelországot, hanem csak az uniós jog betartását kérte

-

Hisztérikus hangnemben nyilatkozott Orbán, miután az Európai Bizottság az uniós jogban levő szankciók alkalmazását kérte Lengyelországgal szemben, mert nem függesztette fel a bíróságok fölé helyezett fegyelmi kamara működését, amely a fasiszta lengyel kormány kontrollja az igazságszolgáltatás felett, s amely még büntetést is kiszabhat utólag a bírákra, ha a kormánynak nem tetsző ítéleteket hoznak. Ennél még a mintának számító fasiszta magyar kormány is láthatatlanabbul és indirektebb módon gyakorol – egyre nagyobb – befolyást és kontrollt az igazságszolgáltatás felett.

Orbán úgy nyilatkozott, mintha legalábbis repülőgépről bombázta volna az Európai Bizottság Lengyelországot: „megtámadta egy szuverén tagállam, Lengyelország alkotmányos berendezkedését és identitását”, vagy bevonultak volna az európai uniós birodalmi csapatok Lengyelországba és megszállták volna Varsót. Ezzel szemben csak annyi történt, hogy miután a lengyelek nem hajtották végre az Európai Bíróság ítéletét, a közösen elfogadott jogot, az Európai Bizottság törvényesen kezdeményezte a bíróságnál az uniós jogban szereplő pénzügyi büntetés bevezetését.

Amikor Magyarország és Lengyelország belépett az Európai Unióba, a nyugati demokratikus országok közösségébe, még mindkét ország jogállam volt, és elfogadta az uniós szerződésben szereplő feltételeket, önként vetette alá magát a mindenkire érvényes uniós jognak. Azóta mindkét ország „kereszténynek” álcázott fasiszta diktatúrát épít, ezért nem felel meg az uniós követelményeknek, s ellenáll az EU erre vonatkozó határozatainak és bírósági ítéleteknek is. Nem támadott meg az Európai Bizottság senkit, csupán érvényesíteni próbálja a közös európai jogot.

Nem véletlen Orbán hisztérikus kirohanása, mert a lengyel példa figyelmeztetés lehet neki is, hogy az EU tíz év után végre fellép a jogállamiságot szisztematikusan megszüntető posztkommunista fasiszta diktatúrák ellen, és legérzékenyebb pontjukon, a pénzen keresztül igyekeznek érvényt szerezni az európai normáknak. Az Unió első két fasiszta állama ugyanis kizárólag fejőstehénnek nézi az Európai Uniót, hatalmas pénzeket zsebelnek be az EU-tól, de a közös normákat és a pénzügyi támogatások feltételeit semmibe veszik. Orbán fasiszta rendszere összeomlana az EU pénze nélkül.

A visszaélést nem az Európai Unió, nem az Európai Bizottság, hanem a fasiszta lengyel kormány követte el, az uniós intézmények pedig a közös jog szerint járnak el. Orbán azt mondta, hogy az Európai Bizottság ezzel „szétveri az Európai Unió egységét”, miközben ennek ellentéte történik: az uniós jog alkalmazásával végre védelmezi az Európai Unió egységét, amelynek alapja az a jog, amit a lengyel és a magyar fasiszta kormányok lábbal taposnak, támadnak, bomlasztanak, de azért az uniós pénz kellene nekik.

A magát „Európa vezetőjének” képzelő Orbán azt mondta, hogy „Magyarország meg fogja vizsgálni a Varsó melletti fellépés lehetőségeit az európai bírósági eljárásokban”. Mit csinál? Katonákat küld az Európai Bíróság ellen? Bombázni fogja a bíróság épületét? Vagy ügyvédeket küld? Beszáll második alperesnek? Mit tehet, ha a jog a lengyel fasiszták ellen szól, az európai bíróság pedig egyelőre nincs az ő kontrollja alatt, és nem a saját vazallusai ülnek a bíróságok élén, mint Magyarországon? Ahhoz előbb Európában is győznie kell az antiliberális fasiszta államcsínynek.

Sokatmondó, és mindenki értsen belőle, hogy a lengyel fasiszta elnök egyből Budapestre szaladt Orbánhoz, hogy a segítségét kérje. Lengyel követői a magyar fasiszta „Keresztapa” segítségét kérik. Orbán pedig pontosan úgy viselkedik, mint egy maffiavezér, akinek az egyik alvezérét bántják. Mi lesz? Bedugja majd az Európai Bizottság vezetőjének ágyába a kedvenc lova fejét? Lelöveti? Vízbe fojtják? Kompromittálják és megzsarolják? Milyen alvilág módszerekkel akarja megvédeni a Keresztapa az egyik alvezérét, csoportját?

Ha Orbán és lengyel fasiszta tanítványai nem fogadják el a jogállamiság feltételeit, tagadják az uniós jogot, nem vetik alá magukat az Európai Bíróság döntéseinek, akkor lépjenek ki az Európai Unióból, senki nem tartóztatja őket. Egész Európa undorodik és hány tőlük. Megsértik a közös alapokat, nem hajtanak végre bírósági ítéleteket, majd felháborodnak, hogy nem kapnak pénzt, és ezt az „alkotmányos berendezkedés és a nemzeti identitás” elleni támadásnak nevezik. Ja, ha egy országnak fasiszta alkotmányos berendezkedés és identitása van, az sérti az európai jogot.

Csak reménykedni tudunk abban, hogy semmiféle politikai megfontolás nem hátráltatja azt, hogy Európa a törvények és a jogállamiság uralma alatt maradjon. Hála Istennek, Merkel hamarosan eltakarodik a politikából, s az az ocsmány kamarillapolitika, antidemokratikus színjáték (amivel felerősítette az európai szélsőjobbot, fedezte a magyar fasiszta rendszer kiépítését), amit folytatott, véget érhet. A demokrácia joguralom és törvény előtti egyenlőség. Ezt nem írhatják fölül számító politikai megfontolások, mert akkor a jogálamnak és Európának vége.

Örüljön az Európai Unió, hogy tombolnak az ellenségei, a vérszívó fasisztái, mert legérzékenyebb pontjukon találták el őket. Az uniós pénz nélkül, a liberális demokráciák javai nélkül nem képesek semmire, csak az szájalásra és az uszításra. Gyalázzák a liberális demokráciákat, de az ő pénzükön élősködnek, aminek egy jelentős részét el is lopják, és az Orbán család meg a strómanjai zsebébe kerül. Erről van itt szó, a pénzről, nem a „nemzeti identitásról”. Orbán és lengyel fasisztái megtámadták az Európai Uniót, az EU egységét, az pedig a jog eszközével védekezik velük szemben.

Éppen ideje.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések