Nincs a rasszizmussal kapcsolatban illúzióm; ha visszagondolok gyerekkoromra, az ember úgy születik, hogy szereti az egyenruhát, a katonásdit, és ez megalapozza, hogy akik egész életükben ilyen vonzódásúak maradnak, azok nyitottak az ellenség fekete-fehér megkülönböztetésére, a gyűlölet használatára és az erőszakra. Még akkor is, ha katonának, rendőrnek, becsületes foglalkozásúnak állnak, megértők maradnak a fasiszta rendet ígérők felé. Nincs illúzióm, hogy a szír menekültek terhei alól kibújást jelent a rasszizmus; ez a könnyebb út, és sokan fognak emiatt is ezekhez csatlakozni. A mi sorainkat kevesebben fogják támogatni, és amíg ez az ország csődben marad, a „kaparj kurta neked is lesz” mentalitás lesz az általános. Ez akadálya a szolidaritásnak és bázisa a rasszizmusnak. Azért is kell találékonyaknak maradnunk, és bíznunk abban, hogy a nácikat/hungaristákat hamarabb érik utol a hazugságaik, mint a sánta kutyákat az egészségesek, és abban is, hogy a humánum az, ami összetartja a társadalmat és a személyiséget is.
Tény, hogy a náciknál/ hungaristáknál a velük dacolók kevesebben voltak. Különösen nagy a különbség, ha a nácik által megtévesztetteket is hozzájuk számoljuk. Az is tény, hogy az antifasiszták soraiban generációváltás zajlott. A 2016 február 13-i évforduló tapasztalata volt, hogy új 20-30 éves ifjak adták a törzsét a falkába verődött gyűlölet ellen tüntetőknek.
Az Antifasiszta Akció részéről attraktív jelenségek lepték meg a fantáziátlan masírozókat: pl. a dob használata, vagy a Bécsikapu elfoglalása, és onnan való látvány és zene szolgáltatás az alattuk átvonulóknak. Tény, hogy a százszoros számbeli fölényű SS/nyilas/Wermacht maskarások már a Bécsikaputól a Kapisztrán térig, egész délután nem tudtak megszabadulni az ellentüntetők jelenlététől. Az ellentüntetők messze számbeli arányuk felett érvényesítették céljukat, hogy diszkreditálják, leleplezzék a hagyományőrzésbe bújtatott rasszizmust. Kiváló fiatalok vállalták náci fenyegetés mellett a majd tízórás, eső verte, és a rendőrök által is ismételten számon kért fellépést.
Nem gondolom, hogy nagyon eredeti ötletekkel dolgoztunk, de tény, hogy mind a masírozok, mind a rendőrség nem tudott velünk mit tenni, pedig egyik sem látott minket szívesen. Mi ezt a várkapu tetején, a „Nagyidai Cigányok”-ra emlékeztető pozícióinkat ki tudtuk használni, mind látvány, mind hang vonatkozásában. Különösen emlékezetes számomra hogy a Vár kapuján EU-s zászló lengett, és antifasiszta molinó, s a Bécsi Munkásinduló szólt, amikor az antifasiszta akció fiataljai felvonultak az Ostrom utcán, s a kapun át a Kapisztrán térre mentek. Csapatunk multi-kulti módra terebélyesedett: két „nagyimrést” támogatott három barátja, majd jöttek Attiláék, és Andreáék, és többen a Facebookról.
Én azt hiszem, hogy az ad hoc rendezés ellenére kitűnő zenéket és szövegeket nyújtottunk a téren és azon túl lévők számára, a beszivárgó nácik és szimpatizánsaik éppúgy a célcsoportunk volt, mint a turisták, akiket Dávid ragyogó angolsággal tájékoztatott az események okairól. Mi akkor is ott voltunk még egy darabig, amikor az antifasiszta akció csoportja már elvonult a Széna tér felé, és az ezzel kapcsolatos ismételt üdvözlés bennük és bennünk is a bajtársiasság érzését keltette, mely aligha feledhető. Köztünk a párthovatartozást felülíró bajtársi élmény alapozza meg a további együttműködést. Köszönöm, hogy részese lehettem e fiatalok bátor, antifasiszta fellépésének!
(A szerző a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete elnöke)
