Amikor a világban erősödik a szélsőjobboldal, a nacionalizmus és a kirekesztés, és Magyarországon például megkérdőjelezik, hogy keveredhetnek-e fajok és kultúrák, Amerikában arra hívják fel a figyelmet a civilszervezetek, hogy az etnikai sokszínűség milyen mértékben alakította át, gazdagította nemcsak a kultúrát, hanem az étkezést, az amerikai konyhát, és ez hogyan hat vissza politikai kérdésekre, valamint a rasszista előítéletek csökkentésére.
Az amerikai magyarok ajánlólevele mindenhol a gulyás, a magyar pörkölt, akár leves, akár az Amerikában ismert stew (szaftos pörkölt) formájában. Az emberek legkönnyebben az ételek útján ismerkednek meg, barátkoznak össze és fogadják el egymást. Az étkezés egyébként is közösséget teremt a közös asztal, illetve a közös asztalnál való beszélgetés által. Megfigyelhető, hogy azok az emberek, akik nem szívesen keverednek más kultúrájú és etnikumú emberekkel, szívesen megkóstolják mások ételeit, és sokkal nyitottabbá válnak más közösségek felé.
Amerika konyhája éppen olyan, mint a társadalma. Az amerikai ételek hű képet mutatnak az Amerikában élő etnikumokról és azok keveredéséről. Ahogy a konyhában keverednek különféle ízek, úgy keverednek az emberek a társadalomban. Ahogyan sok ételről már nem lehet megmondani, hogy honnan származik, és milyen eltérő etnikai hatások, fűszerek kerültek bele, így az amerikai emberek is magukban hordozzák ezt a keveredést és gazdagodnak általa.
Ki gondolná, hogy a híres „american pie” eredetileg nem is amerikai? Az amerikaiak egy jelentős része már amerikai ételnek gondolja az olasz, az indiai, a mexikói, a kínai, stb.. ételek amerikai változatát, mert a nemzetiségi ételek Amerikában is átalakuláson mennek át, és nem olyanok, mint az őshazájukban. Erről tartott nagyon érdekes sajtótájékoztatót az Ethnic Media és a Feet in 2 Worlds szervezet, amely a számos díjjal kitüntetett „A Better Life?” és a „Food in Two Worlds” nevű podcastokat működteti.
Quincy Surasmith, a Feet in Two Worlds szerkesztője és az Asian Americana podcast házigazdája ismertette, milyen komoly munkát végeznek a „hagyományos” és „hiteles” ázsiai-amerikai ételek közötti különbségek feltárásában, a chop suey-től a koreai grillsütikig, szerencsesütikig, adobo, indiai curry pizza, kaliforniai tekercsek, tofu tater tots és még sok más étel vonatkozásában. Szinte nagydoktori disszertációkat lehetne írni az azonosságról és a különbözőségről, és hogy már Amerikán belül is különbözően készítik ezeket az etnikai ételeket, olyanok ezek, mint egy nyelvjárás.
Megfigyelhető, hogy a nagyobb létszámú etnikumok egész éttermi láncokat hoznak létre, mint azolaszok vagy a vietnamiak, a kínaiakról nem beszélve. Attól függően mennyire építenek vegyes amerikai és ethnic közönségre, változik az ételek íze és stílusa. A magyar konyhák is tesznek kedvezményeket az amerikaiak javára, kevésbé erősek és fűszeresek azok az ételek, amelyeket amerikai vendégeknek is készítik, és feltűnően kevesebb bennük a hagyma. Vannak azonban zárt közösségek, mint Brooklynban az orotodox zsidók egyes konyhái, ott minden autentikus.
A rasszizmus és a nemzetiségi ételek közötti összefüggést nagyon jól lehet követni az afroamerikai konyha elterjedésével. Ahol nem tudják, hogy a New Orleans-ból való „jambalaya” és a „gumbo” a feketék autentikus ételeiből került az amerikai konyhák kedvencei közé, sokkal nagyobb az elfogadottságuk, viszont a hatás fordítva is működik, akik szereik a „gumbo”-t, azok elfogadóbbak fekete közösségekkel szemben is. A társadalom fejlődésének jó fokmérője, hogy ma már a nagy amerikai bevásárlóközpontokban, például Publixban és a Whole Foods-ban is kapható gumbo leves.
Érdekes beszámolót tartott Silvana Salcido Esparza, aki „a világ bőségszarujában”, a kaliforniai San Joaquin-völgyben mexikói pékségekben nőtt fel, jelenleg az arizonai Phoenix-ben van híres pékésge, amely számos díjat nyert, például a nemzetközileg is rangos James Beard-díjat. Silvana megküzdött az előítéletekkel, különösen Amerika déli államaiban, annak ellenére, hogy itt él a legtöbb mexikói. Mint mondta, az amerikai fehéreknek kellett a taco, de nem kellett az, aki a taco-t csinálta. Aztán megértették, hogy a kettő összetartozik.
Az etnich éttermek hagyományosan a helyi nemzetiségi közösség kulturális központjai is. Így van ez mindenhol Amerikában, nemcsak a mexikóiak, hanem a kelet-európaiak, a lengyelek és a magyarok esetében is. Ezért nagyon szomorú, hogy már szinte alig van amerikai magyar autentikus étterem. A magyar ételek azonban nem halnak ki, mert érdekes módon a román, a német, a lengyel, a szlovák, a szerb és a zsidó éttermek főznek és kínálnak magyar ételeket. Ezek némelyike csak nevében hordozza a magyar ízeket, de közülük sok egészen finom magyar ételeket kínál.
A magyar és a zsidó konyha keveredése a legjobb példa, mert a New York-i zsidó negyedekben már nem lehet tudni, hogy a magyarok vették át a zsidó ételt, és már Magyarországról került vissza a zsidó konyhákba vagy fordítva. Megfigyelhető, hogy az Amerikában élő ortodox magyar zsidók nagy része, második és harmadik generációja alig beszél magyarul néhánmy szót, csak amire emlékszik a szüleitől, de a hagyományos magyar zsidó, vagy zsidó magyar ételeket fogyasztja. Sok antiszemita magyar nem tudja, hogy a legtöbb finom magyar étel a zsidó konyhából származik.
De nagyon érdekes kombináció az is, amikor szlovák étteremben magyar pörköltet szlovák knédlivel szolgálnak fel Amerikában. A magyar nokedlinek nincs párja, de a szlovák knédlivel is érdemes megkóstolni, mert nagyon jó. Olyan, mint a finom pörköltszaftos kenyér, amit a gyerekek főzés közben kapnak az anyukájuktól Magyarországon. De rendkívül népszerű a magyar lángos is, New Yorkban van egy food truck, amely magyar lángost árul szerte a városban.
Amerikai rendőr magyar lángost eszik.
Ezért is fontos ennek ismerete, kutatása és terjesztése, mert ezek oldják a nemzetek közötti faji előítéleteket. Nagyon sok kultúra és nagyon sok politika van az ételben – mondta John Rudolph, a Feet in 2 Worlds alapítója, amely a Food in 2 Worlds blogoldalt készíti. A mondás szerint azok vagyunk, amit megeszünk. ha egymás ételét esszük, akkor egy kicsit azokká válunk, és közösségünk lesz egymással. A régi időkben egy tárgyalás előtt mindig együtt ettek. S csodák csodája, mindig jobban szót értettek.
