A demokratikus rendszerváltás (1990) óta nem voltak tanúi a magyarok olyan döbbenetes jelenetnek, mint ami néhány napja a parlament folyosóján zajlott. Egy parlamenti képviselő megkérdezte Magyarország miniszterelnökét, hogy Egyiptomból hazafelé miért tett a honvédség repülőgépe egy 1000 kilométeres kitérőt, hogy ő a feleségével magáncélból Olaszországban landolhasson, mire a miniszterelnök őt ezért többször „sunyinak”, majd „szőrét hullató rossz vidéki rókának” nevezte. Miközben a képviselő a közpénzek felhasználását ellenőrizte a kérdésével. Ez elképesztő.
A gesztus pontosan kifejezte, minek tartja, minek nézi Orbán a magyar embereket. Mert ahogy viszonyul a képviselőjükhöz, akit erre a feladatra megválasztottak, ugyanúgy viszonyul azokhoz, akik megválasztották. Kifejezi a viszonyát a magyar néphez, a magyar demokráciához, a magyar alkotmányossághoz, a papíron létező törvényes rendhez. Kinyilvánította, mit gondol arról, hogy mi köze van az embereknek az ő hatalmához, kormányzásához és a közpénzek ellenőrzéséhez. Megmutatta, hogy ő minden és mindenki fölött áll, őt senki nem kérheti számon. Lenézi és megveti a népet.
Hadházy Ákos független képviselő megmagyarázta az okát is annak, miért a parlament folyosóján kérdezi Orbán Viktor miniszterelnököt: már többször próbálta írásban is feltenni a kérdését, hogy megtudja, ki adott utasítást az útvonaltól eltérő repülésre, de választ soha nem kapott. Ennek azért van jelentősége, mert az országgyűlési képviselők jogairól szóló törvény szerint a tevékenységét a köz érdekében végzi, a választói (a magyar nép) képviseletében. A közpénzek felhasználása közérdekű kérdés, a képviselőnek joga van az erre vonatkozó információkat megtudni.
Orbán Viktor válasza nem csupán elutasító volt, amihez különben sem volt joga. Neki kötelessége lett volna a hozzá kérdéssel forduló képviselőt a megfelelő forráshoz irányítani, ahol választ kap a kérdésére. De Orbán nemcsak a képviselő köz érdekében végzett munkáját akadályozta, hanem a nép megválasztott képviselőjét egy állathoz hasonlította. Neki nem tetsző közérdekű kérdése miatt a jellemét egy rókával, sőt „egy szőrét hullató rossz vidéki rókával” azonosította, amelynél alantasabb módon már nem nagyon lehet egy embert jellemezni. Csupán azért, mert kérdezni mert tőle.
Amikor Orbán valódi kérdést kap, csak röhögcsélni tud | A miniszterelnök percekig csak zavartan, félkegyelmű módjára röhögcsélni tudott akkor, amikor a Parlament folyosóján megkérdeztem, ki adott utasítást… | By Hadházy Ákos | Facebook
A miniszterelnök percekig csak zavartan, félkegyelmű módjára röhögcsélni tudott akkor, amikor a Parlament folyosóján megkérdeztem, ki adott utasítást…
Orbán ezzel lenézte és leszólta a vidéki embereket is, akik értéktelenebbek, mint a nem vidékiek. A szőrét hullató róka nem csupán csúnya, amely a vedlés időszakában elveszíti szőre fényét, hanem szőrének hullatásával annak nemtelen, kiszolgáltatott, lepusztult és értéktelen voltára utalt. Az országgyűlési képviselőt egy kóborló vidéki beteg állathoz hasonlította, mely sunyi módon, megbújva és alattomos módon settenkedik, hogy valami ártó dolgot tegyen. Miközben a feladatát végezte, a lehető legegyenesebb módon, mindenféle sunyiság nélkül. A sunyiság a válasz elhallgatása volt.
Orbán nem csupán verbálisan sértegette és minősítette, degradálta egy értéktelen sunyi állat szintjére a képviselőt, hanem egész metakommunikációja lenéző, megvető és fenyegető volt. Kinevette a képviselőt, a jelenlevő politikus társait hergelte („sompolygó sunyi róka, nem? mondjuk meg neki”), ami épp olyan volt, mint amikor valóban egy róka közelít az emberekhez, mire azt mondják, „mutassuk meg neki”, kergessük el, dobáljuk meg, rúgjunk bele, verjük meg bottal. Orbán szavai és gesztusai olyanok voltak, ahogy egy rossz gyerek egy „értéktelen”, „korcs” állathoz viszonyul.
Az eset túlmutat önmagán. Bepillantást engedett Magyarország miniszterelnöke, a korlátlan hatalmat kiépítő, a közvagyont sajátjának tekintő, végtelenül elszállt, a valóságtól elrugaszkodott, hiú és öntelt ember gondolatvilágába, értékrendjébe és valódi természetébe. Aki eszköznek tekinti a hatalmat, s eszköznek tekinti a népet, aki semmibe veszi az embereket, aki talpnyalókkal veszi körül magát, akit megszólítani sem lehet. Ha valaki ezt megteszi, akkor korcs, ékességét, fényét és méltóságát veszített, „vidéki” beteg állathoz hasonlítja, dehumanizálja.
Akit nem lehet megszólítani, nem lehet megkérdezni, nem lehet számonkérni, akinek rangján és méltóságán aluli szóba állni egy országgyűlési képviselővel, egy magyar emberrel. A régi iskolai tankönyvekben voltak ilyen történetek a gonosz uraságról, aki az ostorával a „paraszt” nyakába csapott, ha az akadályozta a szekerével és útjába került a hintójának. Ez a magyar uraság, aki azt képzeli, hogy joga van kifosztani a jobbágyokat, a cselédeket, joga van élősködni rajtuk, nekik pedig semmi joguk nincs, és ha szólni mernek, akkor szőrét hullató értéktelen rókának nevezi őket.
Hadházy Ákos még jól járt, hogy nem húzták deresre, nem lincselték meg, hanem csak egy sunyi, alattomos, koszlott és undorító állatnak nevezték, amiért merészelte megkérdezni, hogy az uraság milyen jogon használja magáncéljaira a honvédség gépét, költi magára a köz pénzét. Hadházy Ákos egy szabad ország demokratikus képviselőjének legtermészetesebb munkáját látja el, amikor a közhatalom gyakorlóját ellenőrzi, akinek az kötelesek lenne erről számot adni. Orbán reakciója azt mutatja, hogy ez nem egy demokratikus ország, hanem egy önkényuralom.
Ha van sunyi dolog a világon, akkor a közpénzek sunyi ellopása, hatvanpusztai grófi birtok és uradalom közpénzből építése, a lányának és a vejének százmilliárdos vagyon kilopása az, az apjának a közpénzből való meggazdagítása az. Magyarország legszebb részeinek, földjeinek, szőlőjének, javainak, termésének, hasznának kisajátítása és ellopása az. Ezután ájtatos pofával a templomból épp kijönni, emiatt az újságírók kérdésére nem válaszolni, a legsunyibb, legképmutatóbb farizeus magatartás, sunyi alattomos aljasság, jellemtelenség, ami nem üti meg egy szőrét hullató róka szintjét.
Az eset azt mutatja, hogy Orbán Viktor elszakadt a valóságtól, a néptől, törvényes szerepétől és jogaitól, lenéz és megvet mindenkit magán kívül, istennek képzeli magát. Megérett arra, hogy nagyot essen a lóról a valóság talajára, hogy az emberek visszahozzák a valódi életbe, és megismertessék vele azt, hogy habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr. Megérett ez az ember Lúdas Matyi három nagy verésére, megérett az általa épített tróntól való megfosztásra, a népnyúzók, a népet semmibe vevő zsarnokok sorsára.
Bepillantást nyerhettünk abba, hogy ki ez az ember, minek tartja magát és másokat, s ezáltal bepillantást nyerhettünk a jövőjébe is, hogyan fogja végezni. Szerencsére a magyar történelem ismeri a karaktert, a magyar költészet tartalmazza az ehhez való viszonyt, leírja azokat az emberi érzéseket, amelyek méltó válaszok az ilyen gőgös, felfuvalkodott, becstelen emberek magatartására. A nyár heves, a kasza egyenes. Mert ha saját mércéjével mérjük ezt az embert, akkor ő egy veszett róka, aki a tyúkokat lopja és halálos betegséggel fertőzi az embereket.
Néha még a száját is rángatja, a nyelvét is forgatja és a nyálát is csorgatja. Nem metaforikusan. Pontosan úgy, mint egy veszett róka. Amit látunk rajta, az a veszettség egy formája. Nem mellékesen róka természettel „megáldva”. Mert Orbánnál ravaszabb, fondorlatosabb, képmutatóbb és sunyibb vezetője még nem volt Magyarországnak.
