2024, december21, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírA Fidesz hajszálra úgy működik, mint a Hit Gyülekezete

A Fidesz hajszálra úgy működik, mint a Hit Gyülekezete

-

Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer még bármi haszna lesz a Hit Gyülekezetében töltött éveknek, de most ennek köszönhetjük, hogy képesek vagyunk beazonosítása Orbán pártja és az Orbán-rendszer működését. Ez ugyanis hajszálpontosan megegyezik azzal, ahogyan a Hit Gyülekezete működik. Ebből levonhatjuk azt a követketetést, hogy a Fidesz és az Orbán-rendszer vallási szekta, a NER pedig egy hamis vallás, amelyben Orbán egy hamis vallás főpapja. Követői elvakult fanatikus hívek, a NER-szekta tagjai.

Ennek megfelelően a Fidesz nem egy politikai párt, hanem egy hamis egyház. Az Orbán-rendszer nem egy politikai rendszer, hanem egy vallási mozgalom. Mindez szembetűnő mindenkinek, aki valaha huzamosabb időt eltöltött a Hit Gyülekezetében és ismeri Németh Sándor tevékenységét és vezetési módszereit. Orbán tusványosi, kötcsei és egyéb találkozói tökéletes megfelelői Németh Sándor vidéki találkozóinak, amelyeket a Club Tihanyban és más helyeken tartottak. Pártoknak ilyen rendezvényeik nincsenek, ahol a vezető eszkatológikus előadásokat tart, csak egyházakban.

Egy pártban nem a világkorszakokat fejtik meg, nem a vezető aktuális világnézeti doktrináit hirdetik, hanem a kormányzással (ellenzéki pártok esetében az ellenzéki tevékenységgel) kapcsolatos gyakorlati feladatokat beszélik meg. Döntéseket készítenek elő, erre hivatott testületekben. Politikai vezető nem tart prédikációszerű ideológiai előadásokat, amelyeket tátott szájjal hallgat a párt jelenlevő tagsága vagy erre kijelölt köre. Orbán ilyen jellegű prédikációinak hallgatósága nem a párt valamelyik hivatalos testülete, hanem a vezető körüli informális holdudvar, mint egy szektában.

A különbség megértéséhez be kell mutatnunk egy szekta működésének hatásmechanizmusát. Egy vallási szektának vannak alapelemei, amelyek által felismerhetők, bezonosíthatók. A legfontosabb elem az ideológia, amire a hit irányul. A másik legfontosabb elem a tévedhetetlennek hitt karizmatikus vezető, akinek kiválasztottsága és küldetése természetfölötti eredetű, akit maga Isten adott a közösségnek, hogy az általa ismert és felülről kapott tudást a közösség tagjaival megossza. Ez egy átfogó világnézet, amely az abszolút igazságot tartalmazza, ami a követők biztonságérzetét adja.

A közösség erejét és önbizalmát ezek a „prédikációk”, hamis igehirdetések adják, mert a hittel mondott hazugságok hitet hoznak létre, és a hamis tekintély által megerősítve azt a hatást keltik, hogy ez a közösség az igazság ismeretének birtokában van, az igazság útján jár, ezért nem bukhat el. Az illiberalizmus az igazság, az igazság a mi oldalunkon áll. A liberalizmus gonosz dolog, pusztulásra van ítélve. Van egy karizmatikus szellemi vezetőnk, akinek isteni kinyilatkoztatásai vannak, ezért nem tévedhetünk. Ez egy szekta. Ugyanez a Hit Gyülekezete és a Fidesz.

Orbán soha nem beszél mellékes dolgokról, részletekről, mindent beleágyaz a jó és a rossz egyetemes harcába, amelyben ők állnak a jó oldalon. A bajokat mindig a rossz oldal, a bukásra ítéltek okozzák, akikkel meg kell küzdenünk. De a végső győzelem csak a miénk lehet, mert mi az abszolút igazságot képviseljük. Minden megszólalás, minden rádiós beszéd, minden gyűlés arra szolgál, hogy a hívőkben ezt a hitet megerősítse, a „prédikáció” a gonosz elleni harc újabb feladatáról és állomásáról tudósítson. Ez vallás. A jó és a gonosz harca nem a politikában, hanem a vallásban van.

Egy politikus tévedhet, egy vallási vezető nem. A tudása ugyanis nem természetes eredetű és nem magától van. Az ilyen ember nem is azt teszi, amit akar, hanem amire a „sors” (Isten) kiszemelte, s amivel megbízta. Németh Sándor ezt a Biblia félremagyarázásával és meghamisításával a Szentírás alapján nyíltan hirdeti is, miszerint ő az „Isten embere”, ő „Isten szolgálati ajándéka” az emberek számára. Orbán ugyanezt úgy fogalmazta meg, hogy szintén bibliai példát használt, s Jézus Krisztus alapján azt saját szerepéről azt mondta: külső kényszer nélkül rávenni embereket a cselekvésre.

Ez nem egy politikus, hanem egy lelkész, prédikátor, vallásalapító feladata. Olvassuk el a pontos szöveget: „a fölfogásom szerint ennek van biblikus alapja. Van az a rész az írásban, hogy úgy beszélt, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók. Ha ezt lefordítom a saját szakmám nyelvére, ez azt jelenti, hogy képes volt arra, hogy közös cselekvést idézzen elő, anélkül, hogy mint az írástudók, valami jogszabállyal rákényszerítse az embereket a cselekvésre. Tehát előidézni közös cselekvés képességét külső kényszer nélkül, belső lelki hatásokkal.” Ez a manipuláció.

Amiről Orbán Jézus Krisztus esetében beszél, az a megváltás, a kegyelem és a Szentlélek munkája. Erre csak Isten képes, méghozzá nem meggyőzéssel, és lelki hatással, manipulációval, hanem újjászületés és személyes közösség által. Orbán is lelki hatalomról beszél, s ezt tekinti a világi hatalom feladatának, ezzel azonosítja a hatalmat. A világi hatalom azonban nem erről szól. Ez a hatalom nem egy külső hatalom, hanem belső hatalom, amit lelki hatásokkal ér el, amelyek által azok az emberek, akik őt hallgatják, az ő személyes hatalma alá kerülnek és lelkileg függnek tőle.

Orbán ezzel az Isten helyét és szerepét veszi át a lelkükben, egy antikrisztusi hamis vallás hamis papja lesz. Orbán azt mondta, hogy „ezt tekintem én hatalomnak. És ez az én szakmám, amivel foglalkoznom kell.” Magyarul, az emberek tőle való lelki függőségének kialakítását tekinti feladatának. Konkrétan azt, hogy hatalma legyen más emberek lelke fölött. Ez azonban nem politikai, hanem vallási hatalom. Ez nem legitim hatalom. Ilyen hatalma nem lehet egyetlen embernek sem, még lelkészeknek, Németh Sándornak sem. Orbánnak sem. Csak Istennek.

Embernek nem lehet uralma másik ember fölött, mert az ember nem képes ezt a hatalmat kordában tartani, elhordozni. Minden ilyen esetben diktatúra alakul ki. A Hit Gyülekezetében éppen úgy egy fasiszta diktatúra uralkodik, mint a Fideszben. Az előbbit személyesen láttuk, az utóbbiban biztosak vagyunk, mert ismerjük ennek a mechanizmusát: Orbántól mindenki fél, retteg és tőle függ. Mindenki rettegve figyeli, hogy mosolyog vagy nem, és most hogyan áll nála a szénája. Mindenkinek az élete tőle függ. S ez nemcsak az anyagi függőség miatt van így.

Németh Sándor és Orbán, a Hit Gyülekezete és a Fidesz közötti hasonlóság alapja, hogy mindketten Isten helyett építenek ki lelki hatalmat és függőséget az emberek fölött. Ez mágia, ez varázslás a Biblia szeint, ami teljes mértékben antikrisztusi és illegitim. Ez ellentéte annak, amit Jézus Krisztus tett. Jézus Krisztus azért beszélt úgy, mint akinek hatalma van, mert az Isten Igéjét mondta, az Isten szájából származó szót, ami Istentől tette függővé az embereket. Az erő, ami belőle származott, az Isten igazságában és szeretetében van. Ez az, ami megváltoztatja az emberek bensőjét.

Németh és Orbán is állandóan az erőről beszél, de az ő erejük nem az Igéből, nem az igazságból és nem a szeretetből van. Németh esetében ez annyiban más, hogy amikor véletlenül az Igét szólja, akkor az Ige is működik. Ez ilyenkor istentiszteletnek nevezhető, de a legtöbb esetben sándortiszteleti és pénztiszteleti alkalmakról beszélhetünk, amikor ugyanazt csinálja, mint Orbán, hogy saját nézeteit osztja meg, s eközben nem az igazság és a szeretet, hanem a hazugság és a gyűlölet jön ki a szájából. Orbán soha nem az Igét mondja, ezért esetében mindig hazugság és gyűlölet van jelen.

Az érdekes az, hogy a bibliai szellemi törvényszerűségek szerint mind a kettő működik, ha hittel mondják. Aki azt képzeli, hogy az Isten szól általa, hogy ő kiválasztott és küldetéses ember, az képes azt hinni, hogy minden szava igazság. A hit hallásból van, mondja a Biblia. Ennek a hatása úgy működik, hogy a hittel mondott beszéd hitet hoz létre a másik emberben. Ha ez az Ige, akkor igazság megy hitből hitbe, s Isten uralma alá kerül az emberek lelke. Ha hazugság megy hitből hitbe, akkor az abba vetett hit miatt emberi uralom alá kerül a másik ember.

A kereszténységet ez különbözteti meg a hamis vallástól, a hamis egyházaktól és szektáktól. Az Isten Igéje az Isten igazságát és szeretetét ülteti az emberek szívébe, amitől azok szabadok lesznek. Az emberi uralmat viszont a hamis ideológiák hozzák létre, hazugságok. A beszélő akkor is hisz abban, amit mond, de az nem az igazság, hanem hazugság. Nem szeretet, hanem gyűlölet jön belőle, és azt adja át a hallgatóságának. Ez hoz létre közös hitet és a hazugságot hittel szóló embertől való függőséget. Ez ellentéte az Istennek.

Ezért tévednek, akik azt hiszik, hogy Orbán nem hisz abban, amit mond. Nagyon is hisz, abszolút elhiszi azt a hazug világképet, amit hirdet. Ez a hit hozza létre a hallgatóságban a hitet. Ezt nevezik hitetésnek. Viszont ezért lenne fontos, hogy Orbán nagy eszmefuttatásait ízekre szedje a maradék média, hogy elmúljon az igézet, lehulljon az álarc, hogy mekkora baromságokat, hazugságokat és képtelenségeket beszél ez az ember. Hogy felocúdjanak az emberek, hogy egy elmebeteg szélhámos hülyíti őket, aki katasztrófába viszi az országot, őket pedig kifosztja és nyomorba dönti.

Nemcsak az igazság és a szeretet, hanem a hazugság és a gyűlölet is hitet hoz létre, ha valaki hittel „prédikálja”, aminek következtében nem Istentől, hanem embertől (a beszélőtől) függnek lelkileg az emberek. Ez manipulálás, mert nem az Ige hozza létre a hitet, s az alárendelést Istennek, hanem a hazugság és a gyűlölet rendeli a hallgatóságot a beszélő lelki uralma alá. Mikor hallotta valaki Orbánt igazat mondani és szeretetet „prédikálni”? Nem a szavakról beszélünk, hanem arról, amit a szeretet jelent. Csak gyűlölt ellenségekről beszél, Brüsszel, Soros, Nyugat, akikkel megfélemlít.

Ez szándékos manipuláció. Orbán pedig tudatosan ezt nevezte saját feladatának, hogy az emberek lelke fölött uralkodjon, hogy azok külső kényszer nélkül is megcselekedjék, amit ő akar. Ez az, amit ő tesz. A Biblia az Antikrisztusról mondja: „Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával”. A hazugságnak van hatalma és ereje. Ezt használja Orbán, mint egy tudatos varázsló, aki megigézi az embereket. Németh Sándor is az ellenségekkel manipulál, irántuk kelt gyűlöletet és azt osztja meg, a hazugságban levő erővel rendeli maga alá az embereket.

Isteni kiválasztottságáról és küldetéséről Orbán világosan kifejtette, hogy neki ez a sorsa, erre kapott képességet és küldetést. Prófétának képzeli magát: „Ha ezt társadalmilag nézzük, akkor azt kell látni, hogy minden közösségben, így a magyarok közösségében is, számtalan fajta ember van, különböző képességű, adottságú, ösztönvilágú. És ebből a sokszínűségből létrejön egy nagy társadalmi munkamegosztás. És az a kérdés, hogy abban hol van a hatalommal foglalkozó emberek helye.” Vannak erre hivatottak, kiválasztottak, akiknek erre képességeik vannak. Mint ő.

Orbán ezzel eleve elrendelésről beszél, mintha eleve elrendelt dolog lenne, hogy neki a hatalommal kell foglalkoznia, neki kell uralkodnia. Nekünk pedig ebben hinnünk kellene. Orbán elmélete kissé meginog ott, hogy neki ehhez csak a beszédet kellene használnia, minden külső kényszer nélkül, mert ha így lenne, akkor nem kellett volna a médiaszabadságot felszámolni, a Népszabadságot betiltani, propagandagyárat létrehozni, a közmédiát einstandolni, a választási törvényt meghamisítani. Ezek mind külső kényszerek, amelyek megkérdőjelezik a beképzelt karizmatikus hatalmat.

„Én úgy tekintek a saját munkámra, hogy vannak a mi közösségünkben, a nemzeti közösségben olyan emberek, akiknek az a dolguk és megvan az a képességük, hogy értsék, hogy mi történik, elmagyarázzák az embereknek, hogy mi történik velük, mi vár ránk a jövőben és segítsenek fölkészülni az embereknek erre a jövőre. Most akinek adott erre talentumot a jóisten, annak ez a munka a sorsa. És én örülök, hogy nem vagyok sorstalan.” Ilyen ember pedig, akinek erre képessége van, egyedül ő maga. Isten csak neki adott talentumot erre. Istenkirály és próféta. Vagy elmebeteg.

Meg lehet nézni, hogy Németh Sándor nem tud úgy beszélni vagy írni valamit, hogy azonnal ne valami korszakos világmagyarázatba kezdene. Orbán ugyanezt teszi. Ugyanúgy hívja össze a szellemi holdudvart, aminek semmi köze a párthoz és bármiféle politikai tevékenységhez. A világmagyarázatait osztja meg, mint egy szektavezér hamis próféta. A kereszténység és a szekták közti különbség az is, hogy míg a kereszténységben Isten kizárólag az evangélium, az isteni megváltás és szeretet üzenetével ment meg embereket, addig a hamis vallások hamis papjai emberek ellen harcolnak.

Jézus világosan beszélt arról, hogy jönnek majd hamis próféták az ő nevében, gyümölcseikről lehet megismerni őket. Ez pedig nagyon egyszerű. Ha jól megkaparjuk Németh Sándor tevékenységét, akkor azt látjuk, hogy a sok igyekezet, ilyen-olyan beszéd végső lényege a lopás. Az evilág, a gazdagság és a hatalom szeretete. Kifosztja az embereket az utolsó fillérig, ellopja a gyülekezet vagyonát, és meglopja saját híveit. Orbánnal megnézhetjük ugyanezt: ha lefejtünk róla mindent, a legvégén ott marad a gátlástalan natúr lopás, mint mindennek a lényege és a végső célja.

Ez tökéletes ellentéte Jézus Krisztus természetének, aki önmagát áldozta fel, hogy senki el ne vesszen. Ez mutatja, hogy ezek az emberek nem hisznek Istenben, a mennyben, a földön akarnak megszerezni mindent. Nem Istent imádják, hane magukat, nem istenhez vezetik az embereket, hanem saját magukhoz. Nem az embereket szolgálják, hanem mindenki őket szolgálja és tőlük függ. Hazugság és gyűlölet a manipulációs eszközük, amivel maguktól függővé teszik az embereket, és uralkodnak rajtuk.

A Fidesz támogatói egy szekta hívei. Nem szabad emberek, hanem egy hamis vallás fanatikusai, akik egy sarlatán hamis pap, egy szélhámos szektavezér manipulációja, varázslása és mágikus uralma alatt vannak. A Biblia ezt nevezi a Sátán erejének. Ezzel uralkodni Orbán. Ahogy Németh Sándor is.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések