2024, december18, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekDemszky Gábor megnyitotta a kiábrándult Magyar-rajongók sorát

Demszky Gábor megnyitotta a kiábrándult Magyar-rajongók sorát

-

Demszky Gábor éppen egy hónappal ezelőtt nagy interjút adott a Népszavának, amelyben azt mondta: „Magyar Péternek megvan az a politikai tehetsége és karizmája, ami megvolt Chiracnak vagy Obamának, el tudjuk hinni róla, hogy el tudna vezetni egy országot.”

Ehhez képest Magyar Péter fővárosi közgyűléssel kapcsolatos első konkrét nyilatkozatát a Facebook-oldalán „szakmai szempontból értékelhetlennek” nevezte, később ugyanerről azt írta, hogy „szakmailag nullára értékelem és politikailag veszélyesnek tartom”.

Mindez semmi, mert összegzésképpen Demszky kijelentette: „abban bízom csak, hogy környezete leállítja a – napóleoni szerepben – tetszelgő vezér ámokfutását.” Az Obamához és Chirac-hoz hasonlított Magyarból egy hónap alatt „napóleoni szerepben tetszelgő vezér”, ámokfutó lett. Megsúgjuk: mindig is az volt, és senki nem fogja megállítani.

Demszky Gábornak az egy hónappal ezelőtti kijelentését mi „szakmailag nullára értékeltük és politikailag veszélyesnek tartottuk”. Hihetetlen, hogy olyan ember, aki öt cikluson, húsz éven át volt Budapest főpolgármestere, ennyire vak, s az ellenkezőjére csak most jön rá.

Ő maga is erre hivatkozott, hogy van alapja a Magyarról mondott mostani véleményének. Ha minket kérdez, az első percben megmondtuk volna (meg is mondtuk) ezt, s most előre jelezzük azt is, hogy ez csak a kezdet, ennél sokkal mocskosabb dolgokat is látni fog.

Mert Magyar nem szavaz meg egyetlen fővárosi jelöltet sem, de nem is javasol senkit, ami egyértelműen bizonyítja, hogy megbénítani akarja a fővárost, és új szavazást akar tartatni, amit reményei szerint ő nyer meg, s csak ő és a Fidesz kerül a közgyűlésbe.

Nem kizárt, hogy a napóleoni szerepben tetszelgő vezér megszavaztatja majd az általa kinevezett néhány emberrel, hogy ő legyen a főpolgármester is, a miniszterelnök is, talán még a köztársasági elnök is. Minden is.

Most azt kell végignézni, ahogy Magyar már most „fülkeforradalommá” nyilvánította a fővárosi önkormányzati választást, azt állítva, hogy a népakarat rajta kívül mindenkit leváltott, s mindenféle bullshit szöveggel megbénítja a fővárost és elveszi az ellenzéktől.

Magyar csak egyetlen esetet fogad el, ha ő irányít mindent, mindenkinek ő parancsol, és az lesz, amit ő mond (lásd: ATV). Ha Karácsony behódol, és Magyar csicskása lesz, maradhat. Ha nem engedelmeskedik, Magyar megbénítja a fővárost, amíg nem őt választják meg.

Nárcisztikus pszichopatával állnak szemben, egy ellentmondást nem tűrő fasiszta diktátort szabadítottak el, aki professzionálisan manipulálja a híveit, használja a közösségi médiát, a milliós nézettségű influenszer celebek módszerével adja el a politikai demagógiát.

Nem győzünk emlékeztetni arra, milyen súlyos felelősség terheli mindazokat, akik Magyart rászabadították a közéletre, a Gyurcsánnyal szembeni személyes utálatukat, az ellenzékkel szembeni jogos elégedetlenségüket összekeverve egy fasiszta pszichopata támogatásával.

Köztük Demszky Gábort, az SZDSZ egykori prominens vezetőit, képviselőit, az MSZP volt vezetőit és a balliberális értelmiséget, a függetlennek nevezett ellenzéki sajtót (444, Telex, 24.hu, HVG, Klubrádió, stb.), akik már képtelenek Magyart megállítani.

Demszky Gábor megnyitotta a kiábrándultak és a józanodók sorát, jó lenne, ha minél előbb hasonlóan a nyilvánosság elé állnának és megvonnák a többiek is bizalmat a közveszélyes pszichopata fasiszta diktátortól, amíg nem késő. Már most is késő, de még időben lehet.

A lelkes ellenzéki Magyar-rajongók, híresek és névtelenek, mind a 1,3 millió felelőtlen és elvtelen balfácán, az óbaloldalhoz tartozik, ha nem tudná. Önmagukat váltották le, amikor Magyart kiengedték a fideszes palackból. Saját maguk és az ország jövőjét pusztítják el.

 

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések