Magyar Péter nem alulról építette fel politikai karrierjét, nem kiérdemelte politikai szerepét, hanem az első perctől kezdve Orbán leváltásának reményét testesítette meg. Nem azért, mert bármit tett, nem is azért, mert az alkalmassága keltette ezt a hiedelmet. Kinevezték, hogy „ő az ember, aki leválthatja Orbán Viktort”, sőt, „az egyetlen, aki leválthatja Orbánt”.
Magyar hamis mítosza a mai napig ráolvasáson nyugszik, aminek soha semmi alapja nem volt. Kizárólag a tévhit, hogy Orbánt csak fideszes tudja leváltani. Régóta várnak fideszes árulóra, aki a rögeszme szerint elhódíthatja a fideszes szavazókat. A rögeszme logikailag is hibás, mert Orbán a „fideszesség” alfája és ómegája, nála nincs jobb fideszes.
A fideszes szavazókat olyan ember hódíthatja el, aki nem fideszes, hanem alternatívája a Fidesznek. Magyar Péter nem az. Akinek fideszes kell, Orbánnál jobbat nem talál. Emellett Orbán a személyiségével vonzotta a Fidesz táborába azokat is, akik korábban balliberális szavazók voltak, ideológiai elkötelezettségük azonban nem volt.
Orbántól csak nála vonzóbb személyiség hódíthatná el a szavazóit, akiről azt gondolják, hogy közülük való. Ez nem a „budai ficsúr” Magyar Péter. Ezért Orbán leváltására (szabad és egyenlő választások esetén) annak lenne legnagyobb esélye, aki Orbánnak a totális ellentéte. Egy tézist az antitézise képes legyőzni.
Afelől senkinek ne legyen kétsége, hogy Magyar Péter nem demokrata. Az ne tévesszen meg senkit, hogy Magyar igyekszik elaltatni azokat, akik a reményüket az ő személyére vetítik. De Magyar elfogadja a diktatúra alaptörvényét, ideológiáját, nem akar változtatni Orbán rendszerén.
Ezért tragikus a volt SZDSZ-es és szocialista értelmiségi holdudvar választása, mert nem Magyar a fontos azoknak, akik támogatják, hanem a remény. Ezt a reményt megtestesíti bárki vagy bármi, amire ráolvassák a mágiát, hogy vele leválthatják Orbánt. Hogy erre a személytelen szerepre éppen egy lerázhatatlan fideszest választottak, ez a tragédia.
Magyar Orbán leváltásának szinonimája lett, de nem azért, mert ezt a státuszt kiérdemelte. Személye cserélhető, akár tárggyal is helyettesíthető, mert Magyar az Orbántól szabadulni vágyó emberek akaratát jelenti. Ez a vágy az alapja annak a hisztérikus rombolásnak, amit azok végeznek, akik tíz éve mondják: „már nem bírjuk tovább”. De azóta is elég jól bírják.
Ha bárkire rámutatnak, és azt mondják, ez az ember leválthatja Orbánt (még inkább: ő az, aki leválthatja Orbánt), ugyanez a tömeg állt volna mellé. Még többen, ha nem annyira megosztó a személye, mint a minősíthetetlen botrányhős Magyar Péternek. Ha ennél is nagyobb támogatást akartak volna, csak tárggyal helyettesítik, ami senkit nem riaszt.
Magyar a rituális jelképek helyére tolakodott be, amelyektől a természeti népek győzelmet reméltek. Ő az ősember rajza a falon, a totemoszlop a varázsló sátra előtt, amiben bíznak, hogy győzelemre segíti őket. Ez hit az oka, hogy a Magyart támogatókon nem fognak a propaganda támadásai, mert nem várnak Magyartól semmit. Ő csak egy hamis jelkép.
A Fidesz azt nem érti, hogy Magyar személyét hiába támadják, mert az nem érdekel senkit, hogy Magyar Péter milyen ember. A totemoszlopot hiába becsmérlik az ellenségei, a törzs identitása nem ezekkel egyenlő, ezek jelképek. Azt nem értik meg, hogy nem Magyar miatt lett egy Orbán-ellenes tömeg, hanem fordítva. Az Orbán-ellenes tömeg nélküle létezik.
Akiket csak az érdekel, hogy Orbántól megszabaduljanak, nem érdekli őket, mi következik az után, ha Orbánt leváltják. Márpedig az a legfontosabb kérdés. Orbán maradna ellenzéki politikus? Csendben visszavonul és élvezi a lopott vagyonát, s Magyar viszi tovább a NER-t? Vagy eltörlik az Orbán-rendszert, visszaveszik a lopott vagyont, és helyreáll a jogállam?
Cseppet sem mindegy. S miközben Magyar csupán egy jelkép, amire ráolvasnak bármit, a személye mégis meghatározó, mert ő eltaszítja azokat, akik ragaszkodnak a demokratikus rendszerváltáshoz, a jogállamhoz, az elveikhez, a minimális emberi normákhoz, és utálják a populista képmutatókat. Miután bekerül a parlamentbe, nem lehet megszabadulni tőle.
Hiába, hogy Magyart helyettesíthetné egy kapanyél, ő nem elégszik meg jelkép szereppel, hanem meglovagolja ezt. Elpusztíthatatlan, elüldözhetetlen lesz, akitől nem szabadulhat meg az ország újabb évtizedeken át. Neki jó a Fidesz után a második hely, a parlamentből soha többé nem lehet kirúgni, és zsebre teszi az Orbán-ellenes ellenzék összes pénzét.
Mivel azonban olyanok támogatják, akiket ő szívből utál, semmit nem ad nekik belőle. Még a pártjába sem veszi be őket. Ha nem akarnak a semmibe zuhanni, ha továbbra is akarják őt támogatni, minden hazugságát el kell hinni. Továbbra is szemet kell hunyni, és lépésről lépésre, tégláról téglára fideszessé kell válni. Aki nem hajlandó, az hazaáruló.
Magyar egy olyan trójai faló, akit bevittek a demokrata táborba, s vele bevitték a Fideszt, a Fidesz ideológiáját, a Fidesz propagandáját, arroganciáját, stílusát, korrupcióját, amivel a liberális és demokrata tábort megsemmisítik és mindent megfertőznek. Miközben Magyar szerepére egy kóbor kutya is alkalmas lenne, akitől legalább meg lehetne szabadulni.











