„Az oktatás a szeretet pénzneme” (Education is the currency of love) – mondja Gabrielle Oliveira, a Jorge Paulo Lemann Harvard Graduate School of Education oktatási és brazil tanulmányok tanszékének docense, a „Most itt tartunk: Családi migráció, gyermekek oktatása és álmok egy jobb életről” (Now We Are Here: Family Migration, Children’s Education, and Dreams for a Better Life) című felemelő könyv szerzője, aki az American Community Media sajtóbeszélgetésének vendége volt, és az ethnic media riportereinek kérdéseire is válaszolt.
Az oktatás az életnek az a területe, ahol a szülők megmutathatják a gondoskodásukat és a gyermekeik iránti szeretetüket, mivel az oktatás meghatározza a jövőjüket. Ezért nagyon is fontos szerepet játszik a szülők döntéseiben, így az emigrációban is az oktatás, a gyerekek tanításának és iskolája kiválasztásának a kérdése, mondja a professzor. Ebben nincsenek a különböző etnikumok között különbségek, ezt az amerikai magyarok is megerősíthetik. Sok amerikai magyar bevándorlót az oktatás és gyermekeik jövője inspirálta.
Ez nemcsak abból a szempontból fontos, hogy hova költöznek, hova emigrálnak a családok, hanem már abban a döntésben is szerepet játszik, hogy honnan távoznak el. Nagyon sokan azért választják az emigrációt, mert saját hazájukban nem látják biztosítottnak gyermekeik megfelelő oktatását. Felmérések szerint a fizikai fenyegetettség és a megélhetés mellett az oktatás a legjelentősebb tényező és motiváció az emigrációt illetően. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek jövője a fizikai biztonság és a létfenntartás mellett a legfontosabb a szülőknek.
A világ számos részén gondolják úgy, hogy az Egyesült Államok megfelelő hely lehet arra, hogy a gyermekeik megfelelő képzésben részesüljenek, és biztonságba helyezhetik őket a jövőjüket illetően. Ebben hozott drámai változást az első és a második Trump elnökség. Az első Trump-ciklusban a családok azzal találták szembe magukat, hogy elválasztották őket a gyermekeiktől, és nem kis nehézséget jelentett az is, hogy az újraegyesítés megtörténjen. Ez óriási traumát okozott a gyermekeknek és a szülőknek egyaránt.
Trump elnökségének második periódusa pedig még nagyobb fenyegetettséget jelent, mert az iskolákban folytatott ICE razziák, az a törekvés, hogy a gyermekeken keresztül fogják el a szülőket, üldözötté tette nemcsak a szülőket, hanem a gyerekeket is. Az iskola többé nem biztonságos hely a gyermekek számára. Tanárok számoltak be arról, hogy a razziák miatt egyik napról a másikra kiürültek az osztályok, kedvenc diákjaik eltűntek, mert nem mertek iskolába menni, vagy a szülők el is menekültek a környékről.
Mindez nem elég, mert a szövetségi kormányzat mindent megtesz azért, hogy az egyes államok ne nyújtsanak oktatási lehetőséget a vitatott immigrációs státusszal rendelkező szülők gyermekeinek. Azért mondjuk „vitatottnak” a státuszt, mert az immigrációs bíróság ezeket a családokat nagyon sok esetben megvédte a kitoloncolástól. A Trump-kormányzat pedig hamis jogi hivatkozásokkal megfosztja őket a bírósági tárgyalás, s a jogi védekezés lehetőségétől. Márpedig a bíróságok még ilyeneket is vizsgálnak, mint az oktatás kérdése.
Miközben az Egyesült Államok, a bevándorlók hazája, annak köszönheti a jólétét, világban betöltött szerepét, hogy a világ minden részéről jönnek ide kiváló tanárok és diákok, most a jövőjét kockáztatja azzal, hogy mind a tanárok, mind a diákok veszélyeztetettek, s nem mernek ide jönni, s az itt levők sincsenek biztonságban. A beszélgetésen elhangzott a los angelesi diáklány esete, aki kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkezett, és 17 évesen deportálták Guatemala-ba, ahol az édesanyja meghalt, mert elzárták őt a szükséges gyógyszerektől. Ma itt tartanak a gyermekeik oktatását előtérbe helyező bevándorlók.
Gabrielle Oliveira elmondta, hogy az iskoláknak az oktatás mellett nagyon fontos funkciója a szocializáció, és ezeknek a gyerekeknek a traumák pszichológiai kezelése. A bevándorlók gyermekei már néhány éves korukban nagyon súlyos traumákon esnek át, hordaznak belül borzalmas tapasztalatokat, amelyekről tanúskodnak az iskolákban leírt történeteik, melyek gazdagíthatják a közösséget és segítséget nyújthatnak nekik a feldolgozáshoz. Az iskolák kiemelt feladata lenne, hogy megfelelő segítséget nyújtsanak az immigrant gyerekeknek.
Ez nemcsak egészségügyi és morális követelmény, hanem a legjobb befektetés lenne az amerikai jövőbe. Korábbi generációk is hasonló élményeken mentek át és ugyanazok, akik átéltek borzalmakat, nagy dolgokat tettek és hatalmas tettekkel gazdagították az országot. Példa erre az amerikai magyar emigráció, akinek kiválóságait mindenki ismeri Amerikában, még akkor is, ha nem tudják, hogy valójában magyarok, akik borzalmas megtapasztaláson mentek át. De az igazi Amerika segítette őket, amit megháláltak. Most pedig ott tartunk, hogy már maga Amerika okoz veszélyt és iszonyatos élményeket, amelyeket gyógyítani kell.
Gabrielle Oliveira beszélt arról is, hogy az oktatás az „amerikai álom” része, különösen Latin-Amerika és Dél-Amerika számára. Mint elmondta, brazil iskolákban is gyakori, hogy az iskolákban nincsenek könyvek, nincsenek tanárok. A szülők azt szeretnék, ha tanulni tudnának a gyerekek, hogy vigyék valamire az életben. Valóban a szeretet pénzneme az oktatás, mert abban fejeződik ki a szeretetük, hogy a gyermekeiknek megpróbálnak olyan oktatást nyújtani, ami a tehetségüket kibontakoztatja. Ez önmagában is egy óriási ugrás, egy ilyen helyzetből az amerikai társadalomba és oktatásba való beépülés szempontjából.
Amerika pedig ebből nyerte eddig a dinamikáját. A bevándorlók sokkal hálásabbak, sokkal motiváltabbak. Erős bennük a bizonyítási vágy, a törekvés a sikerre és a felemelkedésre. A bevándorlók hálásak és felmérések szerint sokkal erősebb a kötődésük az új hazájukhoz, mint a született amerikaiaknak, mert kevésébé értékelik a lehetőségeiket. Nincs annál jobb befektetés, mint iskolázni, tanítani a sok tehetséges és ambíciózus bevándorlót, akik még az amerikaiaknál is amerikaiabbak akarnak lenni. Ez tartotta fejlődésnben eddig Amerikát.
Gabrielle Oliveira felhívta a figyelmet az amerikai oktatás eddigi sokszínűségére, inspiráló nyitottságára, ami nagyon különbözik a tartalmában és a struktúrájában azoktól a helyektől is, ahonnan a bevándorlók érkeznek. Ők pedig nyitottak az újra, és nagy segítséget jelent a kreatív gondolkodásra nevelés. Megjegyezzük, hogy az amerikai oktatás pusztítását nem is csak az jelenti, hogy a republikánus szélsőségesek, kultúrharcosok elüldözik a tanárokat és a bevándorló diákokat, de üldözik az oktatás szabadságát, az akadémiai önállóságot, éppen azt a sokszínűséget és szabadságot, ami a fejlődés motorja.
A nyelvi sokféleséget is előnynek és gazdagságnak kellene tekinteni. A Trump-kormányzat ezzel ellentétesen, nyilvánvaló tendenciózus szándékkal kinyilvánította, hogy a hivatalos nyelv az angol, amelynek nem csupán praktikus okai voltak, hanem a kirekesztést és az egyféleség dominanciáját szolgálta. Ezzel szemben ki kellene használni, hogy az amerikai olvasztótégely a nyelvek sokasága is, kultúrák sokasága is, amit nem korlátozni, hanem kiteljesíteni kellene. Így nemcsak egy irányba segíteni a diákokat, akiknek az angoljuk úgy is tökéletesre csiszolódik, hanem megőrizni a saját nyelvüket is, és kétnyelvű tanárokkal is segíteni ennek a nyelvi és kulturális gazdagságnak a megőrzését.
Ha nem lenne ez a kulturális és nyelvi gazdagság, akkor mindent meg kellene tenni, hogy létrejöjjön. A bevándorló családok társadalmi mobilizációja is az oktatás gyümölcse lehet. Az amerikai társadalomnak nem elpusztítani, elüldözni, hanem befogadni és fejleszteni kellene a sokszínűséget, a képzést, beépíteni a kulturális hátteret. Csak bízni lehet abban, hogy a mostani politikai törekvések átmenetiek lesznek, mert annyira logikátlan rombolást jelentenek, és annyira károsak Amerikára, hogy ennek egy befogadó reneszánsz lesz az eredménye. Csak reménykedni lehet abban, hogy nem lehet négy év alatt elpusztítani mindent.
