Iványi Gábor kiült a kapuba. Vajon kik látogatják meg? Jobbra hűséges segítő társa, Éva, a felesége.
Az igazságszolgáltatás elfoglalásának és politikai célokra való felhasználásának látványos bizonyítéka, hogy amikor az Orbán-rezsimnek fontos ügyekben kell ítéletet hozni, akkor a bíróságok a politikai megrendeléseket teljesítő ítéleteket hoznak. Bizonyíték erre Iványi Gábor egyházi státusz iránti kérelmének nevetséges formai indokkal való elutasítása.
.
A Fővárosi Törvényszék hivatkozása az 1 százalékos felajánlásokhoz kapcsolódik, miközben Iványi Gábor egyháza a legtámogatottabb nem történelmi egyház Magyarországon. Iványi Gábor egyháza a normát messze meghaladó felajánlásokkal rendelkezik. Emellett történt az elutasítás mondvacsinált kifogásokkal, megakadályozva a státusz visszaadását.
.
Ez nyilvánvalóan egybecseng azzal az üldöztetéssel, amelynek keretében megvonták az egyház szociális és oktatási munkájához szükséges normatív támogatásokat. A bíróságnak az Orbán-rezsim üldöztetésével szemben kellett volna döntést hoznia, amit nem tett meg. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség fellebbezett. Vajon hol döntenek majd róla?
.
Ehhez csupán annyit szeretnénk hozzátenni, hogy az antikrisztusi Orbán-rezsim, annak névadója és üzemeltetője, s lelketlen kiszolgálói, akik hajléktalan és rászoruló emberek gondozását akarják politikai okok miatt megszüntetni, nem hivatottak megállapítani, hogy ki egyház, ki nem egyház, mi egyház, mi nem egyház.
.
Erre még polgári jogi értelemben sincs jogosultságuk, mert az állam hitelveket nem vizsgál egy jogállamban, s ebből is látszik, hogy Magyarország nem az. Valójában a mennyben döntik el, mit tekintenek egyháznak, kit tartanak Jézus Krisztus egyházához tartozónak. A kritériuma pedig a Szentírás, nem az, hogy ki hogyan viszonyul egy fasiszta hatalomhoz.
.
Ellenkezőleg. Tanítása, közössége, krisztusi természete és szolgálata, az árvák, özvegyek, éhezők és szomjazók, a hajléktalanok, a betegek, a szegények pártfogója, gondozója, az irgalmas szamaritánus szolgálatát végző Iványi Gábor nyilván Jézus Krisztus egyházának része. Iványi Gábornak kitörölhetetlen egyházi státusza van a mennyben.
.
Orbán Viktor hatóköre térben és időben korlátozott, s mindössze az evilági státuszra vonatkozik, amellyel nem Iványi Gábor keresztény szolgálatát kérdőjelezi meg, hanem Heródeshez hasonló zsarnokként saját országának polgárait rövidíti meg, az ő jogaikat tapossa, ezáltal Jézus Krisztust üldözi, és a saját túlvilági ítéletét súlyosbítja.
.
Ami a részleteket illeti, az alábbiakban közöljük Iványi Gábor egyházának közleményét.
.
A MET KÖZLEMÉNYE A BEJEGYZETT EGYHÁZI STÁTUSZ ELSŐFOKÚ ELUTASÍTÁSÁRÓL
.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) 2025. október 9-én bejegyzett egyházként való nyilvántartásba vételéért benyújtott kérelmét a Fővárosi Törvényszék 2025. december 1-én első fokon elutasította. A végzés ellen a MET fellebbezést nyújtott be.
A Fővárosi Törvényszék indoklása szerint a MET a kérelem „idő előttisége” miatt nem tudta teljeskörűen csatolni a Törvényszék igazolási kérését, és így a 2021-től 2025-ig becsatolt az „SZJA 1%-os felajánlásban részesült technikai számos kedvezményezettek” elnevezésű kimutatások nem felelnek meg a Kúria elvárásainak.
.
A Törvényszék szerint a MET-nek azt kellett volna igazolnia, hogy a bejegyzett egyházi nyilvántartásba vétel feltételei a kérelem benyújtásnál 5 évvel korábban is fennálltak. 2020. október 9-én azonban a 2019. évre vonatkozó rendelkező nyilatkozatok benyújtási határideje már lejárt, a 2020-ra vonatkozó nyilatkozatok benyújtási lehetősége pedig még nem nyílt meg.
.
Álláspontunk szerint a Fővárosi Törvényszék indoklása téves következtetéseket fogalmaz meg. A MET az egyházi törvény korábban hatályos rendelkezései alapján 2013-ben kezdeményezte, hogy (újra) elismerjék egyházként, azonban az eljárásban több mint 6 évig nem született érdemi döntés. A MET számára az egyházi törvény 2019. 04. 15. napján hatályba lépett módosítása alapján – miután 2013-ben az Alkotmánybíróság és 2014-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága is megállapította, hogy jogellenesen vették el egyházi státuszát – vált lehetővé a státusza rendezése. Ez az eljárás is több mint 1 évig tartott, elsődlegesen azért, mert az egyházi törvény végrehajtására vonatkozó kormányrendelet csak fél évvel a módosítás után lépett hatályba.
.
Mivel az 5 év átlagában minimum 4000 felajánló a bejegyzett egyházi státusz feltétele, ezt a MET teljesítette. Ugyanazt az eredményt kapjuk, ha a felajánlások lehetőségének megnyitását, azaz 2021. január 1-ét tekintjük a Kúria végzése szerinti kezdőidőpontnak, mintha a MET számítását vesszük alapul: mindkét esetben a 2021, 2022, 2023, 2024 és 2025-ös évben tett tényleges felajánlások képezik az átlagszámítás alapját. Az adózóknak a technikai szám visszaadása óta 5 alkalommal volt tényleges lehetőségük a felajánlások megtételére, és a felajánlások számának átlaga pedig nemcsak eléri, hanem jelentősen meghaladja az egyházi törvényben elvárt mértéket.
.
A Fővárosi Törvényszék tehát a Kúria végzésében foglaltakat a MET-re nézve nyilvánvalóan hátrányos módon értelmezi, továbbá az alábbi körülményeket teljesen figyelmen kívül hagyja: a Fővárosi Törvényszék 2020. 03. 06-án jogerőre emelkedett végzésével megállapította, hogy a MET 2019. 04. 15-től a törvény erejénél fogva vallási egyesületnek minősül. A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló törvény 2019. 07. 01-től hatályos módosítása alapján a vallási egyesület kedvezményezettnek minősül. Ez azt jelenti, hogy bár a MET 2019 tavaszán vallási egyesület lett, a nyilvántartásba vételére csak több mint 1 év elteltével kerülhetett sor. A MET tehát önhibáján kívül került abba a helyzetbe, hogy egyházi státuszának jogellenes elvétele, technikai számának jogellenes visszavonása után több mint 6 évvel, csak 2020-ban tudta visszaigényelni technikai számát, és csak 2021-ben válhatott kedvezményezetté.
.
Az adózók a 2021. rendelkező évben a 2020. évi személyi jövedelemadójuk 1%-áról rendelkeztek. A rendelkező nyilatkozattal érintett évben a MET már rendelkezett a kedvezményezetté válás feltételét képező vallási egyesület státusszal.
Mindezek alapján a MET a bejegyzett egyházként való nyilvántartásba vétel törvényi feltételeinek maradéktalanul megfelel.
Used to monitor number of Google Analytics server requests when using Google Tag Manager
1 minute
_gac_
Contains information related to marketing campaigns of the user. These are shared with Google AdWords / Google Ads when the Google Ads and Google Analytics accounts are linked together.
90 days
__utma
ID used to identify users and sessions
2 years after last activity
__utmt
Used to monitor number of Google Analytics server requests
10 minutes
__utmb
Used to distinguish new sessions and visits. This cookie is set when the GA.js javascript library is loaded and there is no existing __utmb cookie. The cookie is updated every time data is sent to the Google Analytics server.
30 minutes after last activity
__utmc
Used only with old Urchin versions of Google Analytics and not with GA.js. Was used to distinguish between new sessions and visits at the end of a session.
End of session (browser)
__utmz
Contains information about the traffic source or campaign that directed user to the website. The cookie is set when the GA.js javascript is loaded and updated when data is sent to the Google Anaytics server
6 months after last activity
__utmv
Contains custom information set by the web developer via the _setCustomVar method in Google Analytics. This cookie is updated every time new data is sent to the Google Analytics server.
2 years after last activity
__utmx
Used to determine whether a user is included in an A / B or Multivariate test.
18 months
_ga
ID used to identify users
2 years
_gali
Used by Google Analytics to determine which links on a page are being clicked
30 seconds
_ga_
ID used to identify users
2 years
_gid
ID used to identify users for 24 hours after last activity