Kétszáz nappal a háború kezdete után Teherán először nevezte meg, mi kell a világ legfontosabb olajútvonalának újranyitásához: a két vezető távozása. Ez egyáltalán nem egy háborús vesztes ország képét mutatja. A napi százharminc hajóátkelésből egyszámjegyű forgalom maradt. A J. P. Morgan elemzői ezen a héten azt írták, hogy egyszerűen nem tudják modellezni a végjátékot, és ez a mondat pontosabban írja le a helyzetet, mint bármelyik hadijelentés.
A kijelentés Mohammad Bagher Zolghadrtól, Modzstaba Hamenei legfőbb vezető politikai tanácsadójától származik, aki a háború kétszázadik napján adta ki üzenetét. „Harcosaink nem nyitják meg a Hormuzi-szorost, amíg a bűnöző Trumpot és a vérszomjas Netanjahut le nem taszítják a hatalom trónjáról” – fogalmazott. Hozzátette, hogy ez „a nép bosszújának első szakasza”.
Ugyanebben a beszédben felsorolta azokat a halottakat, akikre az iráni vezetés hivatkozik: a minabi gyerekeket, a lamerdi tizenéveseket, a bampuri katonákat, és a megölt korábbi legfőbb vezetőt. Ez utóbbi részlet mutatja, milyen mély a konfliktus. Irán élén ma Modzstaba Hamenei áll, az elődjét a háborúban megölték. Az új vezető kizárólag írásban nyilatkozik, videofelvételen nem jelenik meg. Trump megkérdőjelezte, hogy egyáltalán él-e, Hegseth védelmi miniszter pedig azt állította, hogy megsérült és valószínűleg eltorzult az arca.
A szoros helyzetéről a számok beszélnek. A háború előtt naponta mintegy százharminc hajó haladt át rajta, ez a világ olaj- és cseppfolyósítottföldgáz-szállításának nagyjából egyötöde. Szeptemberre a napi forgalom egyszámjegyűre esett. Ez nem szűkítés, hanem gyakorlatilag teljes lezárás, amely hét hónapja tart. Az alternatív útvonalak léteznek, de nem pótolják. A Jóreménység fokát megkerülő hajóút hetekkel hosszabb, és a többletidő, a többletüzemanyag és a megemelkedett biztosítási díj végigfut minden ellátási láncon, amely kőolajat érint.
A szárazföldi kerülőutak sem működnek zavartalanul. A szaúdi Kelet–Nyugat vezetéket – amely épp a szoros megkerülésére szolgál – dróntámadás után ideiglenesen leállították. Rijád napokon belül a kapacitás felét, hat héten belül a teljes üzemet akarja visszaállítani. A fudzsairai kikötő, szintén alternatív útvonal, most indult újra egy drón okozta tűz után. Katar felfüggesztette a cseppfolyósítottföldgáz-műveleteit. Szaúd-Arábia pilóta nélküli repülőgépeket fogott el Rijád fölött.
Egy energiapiaci elemző így foglalta össze a helyzetet: „A nyersolaj árát meghatározó legfontosabb tényező már nem a hagyományos kínálat és kereslet, hanem a szállítási probléma.” Ez a mondat magyarázza meg, miért nem segít a termelés növelése. Nem az olaj hiányzik, hanem az út, amelyen eljutna a vevőhöz. Az OPEC+ – Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Kazahsztán, Algéria és Omán – április óta először állította le a termelésnövelést. Elemzők ezt a lépést nem stratégiainak, hanem „passzívnak” nevezik: nem irányt szabtak, hanem megálltak, mert nem tudják, mi jön.
A Goldman Sachs figyelmeztetése szerint ha a kereskedelmi hajózás elleni támadások gyakoribbá válnak, az olaj hordónkénti ára 120 dollárig ugorhat. Jelenleg 105 dollár fölött jár. A J. P. Morgan elemzői ennél is egyszerűbben fogalmaztak: „Egyszerűen nem tudjuk, hogyan modellezzük a végjátékot.” Amikor a világ egyik legnagyobb bankja bevallja, hogy nincs forgatókönyve, az nem a bank hibája. Azt jelenti, hogy a helyzetnek nincs kiszámítható kimenete.
A diplomáciai háttérben ugyanakkor mozgás van. Katar és Pakisztán dolgozott ki egy átdolgozott béketervet, szaúdi, török és egyiptomi támogatással. Trump a tárgyalásokat úgy jellemezte, hogy „épp a határvonalon” vannak a megállapodás és az újrakezdés között. Jövő kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés margóján találkozik az Öböl-menti vezetőkkel: Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Bahrein, Kuvait és Omán képviselőivel. Az iráni vezetők is részt vehetnek a közgyűlésen, igaz, az amerikai kormányzat utazási korlátozásokat szabott nekik.
Van azonban egy repedés a támadó oldalon is. Az Axios beszámolója szerint szeptember 8-án feszült telefonbeszélgetés zajlott Trump és Netanjahu között, az izraeli kormányfő „haja égnek állt” utána. Netanjahu azt kifogásolta, hogy hiba volt elhalasztani a tervezett újabb csapássorozatot, és a katonai nyomás fokozása mellett érvelt. Zolghadr nyilatkozatának van egy pontja, amelyet a nyugati elemzések fontosnak tartanak. Az iráni retorika ugyanis rendszerint nem személycseréket, hanem konkrét politikai változást követel: Teherán szerint egy másik amerikai elnök, aki ugyanazt a szankciós rendszert és katonai jelenlétet tartja fenn, ugyanúgy elfogadhatatlan volna.
Vagyis a feltétel, amelyet most megneveztek, valószínűleg nem is szó szerint értendő. Inkább azt közli, hogy tárgyalásos rendezés ezekkel a szereplőkkel nem várható. S van egy fejlemény, amelyet érdemes külön említeni. Egy ENSZ tényfeltáró misszió arra jutott, hogy „ésszerű alapok” vannak annak feltételezésére, hogy az Egyesült Államok két iráni légicsapásnál háborús bűnt követett el. Ugyanez a testület egy iskolát ért támadást korábban „válogatás nélkülinek” minősített.
Hét hónap, egy megölt legfőbb vezető, egy lezárt tengerszoros, egy háborús bűnökről szóló ENSZ-jelentés, és egy feltétel, amelyet senki nem tud teljesíteni. Ebben a helyzetben kellene kiszámítani, mikor lesz vége.
