2024, március29, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírA CEU diplomás képzését elüldözték, de továbbra is a szólásszabadság fellegvára Budapesten

A CEU diplomás képzését elüldözték, de továbbra is a szólásszabadság fellegvára Budapesten

-

A CEU elüldözése és a Fudan egyetem Budapestre hívása mutatja Magyarország jelenlegi irányát. Azóta már nemcsak a CEU oktatási szabadságát számolták fel, hanem az összes többi magyar egyetemet is megszállták, ellopták és illiberális agymosásra használják. A CEU-val szemben teljesen törvénytelenül jártak el, és az Európai Unió gyengeségét mutatja, hogy ezt következmények nélkül meg lehetett tenni. Soros György által alapított intézmény azonban nem vonult ki az épületéből és nem hagyta el Budapestet, hanem a nyitott társadalom és a szólasszabadság központja.

A CEU ezzel kapcsolatban az alábbi közleményt adta ki, amelyet szó szerint közreadunk.

„A magyarországi felsőoktatás és a tudományos kutatás irányításában az utóbbi évek során lezajlott folyamatok alkalmat adnak a CEU kényszerű elköltözésének felidézésére, melynek gyökerei csaknem 5 évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Egyúttal szükséges világossá tenni, mit jelent az, hogy az egyetem továbbra is tevékenyen jelen van és továbbra is jelen kíván lenni a budapesti tudományos, szellemi és kulturális életben.

2017 tavaszán a magyar parlament egyetlen hét alatt, a legfontosabb és legsürgősebb törvénykezésre fenntartott rendkívüli eljárásban fogadta el a felsőoktatási törvény irracionális módosítását, a világban Lex CEU‐ként ismert törvényt. A törvénymódosítás egyebek között előírta – bár ebből sem egyetlen magyar diáknak, sem a magyar adófizetőknek nem származott semmi haszna –, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemek csak akkor ismerhetők el, ha „az anyaországban” is folytatnak felsőoktatási tevékenységet. A CEU – a világ sok részén működő amerikai egyetemekhez hasonlóan, mint amilyen a híres bejrúti és kairói amerikai egyetem – nem tartott fönn az Egyesült Államokban egyetemi kampuszt, hiszen az egyetem alapításának az volt a célja, hogy elsősorban Közép- és Kelet-Európa diákjai számára biztosítson magas színvonalú oktatást, hogy az angolszász rendszerben tanulva bekapcsolódhassanak a globális akadémiai világba. A CEU – melynek oktatási színvonalát azok az amerikai és magyar hatóságok garantálták, amelyek többek között a Columbia Egyetem, a New York University, Princeton vagy a budapesti ELTE minőségbiztosításáért felelnek – jóhiszeműen teljesítette a törvény előírásait. A magyar kormány magas szintű képviselői 2018-ban személyesen látogatták meg a CEU amerikai kampuszát, és a CEU kuratóriumának elnöke és tagjai jelenlétében kijelentették, hogy meggyőződtek arról: a CEU egyetemi oktatási tevékenységet folytat „anyaországában”, majd New York állam illetékes vezetőivel közösen dolgozták ki a magyar állammal aláírandó szerződés aláírásra kész szövegét. A szerződést, bár az minden feltétel teljesítését hitelt érdemlően bizonyította, a magyar kormány – az amerikai hatóságok sürgetése ellenére – sosem írta alá, ezzel meghiúsítva, hogy az egyetem eleget tehessen a törvény rendelkezésének. A CEU kuratóriuma, elfogadva az osztrák kormány meghívását, úgy döntött, hogy mivel az egyetem diplomát nyújtó oktatási tevékenysége a hatóságok rosszhiszemű magatartása következtében Magyarországon nem biztosítható, az oktatást Bécsbe költözteti.

Nem csak a magyar akadémiai világ, a tanulni akaró diákok veszítettek a CEU távozásával. Az Egyetem több milliárd forint adót fizetett be minden évben a magyar költségvetésbe; az eddig végzett, többnyire ösztöndíjas tizennyolcezer diák több, mint tíz százaléka magyar; az ötven országból érkezett oktatók között a magyarok aránya a legmagasabb. A CEU saját forrásaiból a mai napig közös középkor-tudományi könyvtárat tart fönn az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a CEU könyvtárát, a legnagyobb közép-európai angol nyelvű humán- és társadalomtudományi könyvtárat, sok ezer magyar egyetemi oktató és diák látogatta. Aki ma a belvárosi Nádor utca környékén jár, láthatja, hogy a környék vendéglátóhelyeit és szolgáltató üzleteit nemcsak a Covid-19 járvány, hanem a CEU kényszerű elköltözése is súlyosan érintette.

*          *          *          *

A CEU, amely az oktatási szabadságért folytatott harc szimbólumává vált világszerte, nem folytathat tovább diplomát adó oktatási tevékenységet Magyarországon. Minden erre irányuló nyomás ellenére azonban az Egyetem vezetése úgy döntött, hogy nem adja el, nem adja fel újonnan felépített kampuszát Budapesten és továbbra is teszi, amit a jogi környezet megenged számára. Megmaradt intézményi struktúráinak köszönhetően – Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum (OSA), CEU Demokrácia Intézet, CEU Felsőfokú Tanulmányok Intézete, CEU Bioetikai és Jogi Központ – helyet ad magyar és nemzetközi társintézményekkel közös kutatási tevékenységnek, civil és kulturális programoknak. Továbbra is Budapesten működteti negyedszázados nyári egyetemi programját (CEU SUN), folytatja a roma diákok egyetemi előkészítő oktatását, megnyitja kapuit a Socrates programja keretében olyan magyar állampolgárok előtt, akiknek sosem volt módjuk egyetemi tanulmányokat folytatni. Folytatódnak a Bibó István Szabadegyetem és a Határtalan Tudás sorozat előadásai is. Az Egyetem lakhatást biztosít az egykori Színház és Filmművészeti Egyetem kollégiumából kiebrudalt diákoknak, tantermeket a hontalanná vált FreeSZFE oktatási tevékenysége számára. Az ugyancsak az egyetemen működő InnovationsLab friss vállalkozásokat segít komplex mentorálási programjával. A CEU vezetése keresi a lehetőségét annak, hogy a könyvtár állományának nagy része továbbra is hozzáférhető legyen a magyar oktatók, kutatók és diákok számára, hogy a digitálisan elérhető tartalmak az akadémiai világon kívüli nyilvánosság számára is hozzáférhetőek legyenek. A Közép-európai Egyetem továbbra is meghív nagyszerű külhoni értelmiségieket, közéleti személyiségeket, hogy a nagyközönség számára is nyitott előadásokat, szemináriumokat tartsanak.

A CEU további magyarországi oktatási tevékenységének ellehetetlenítése példa nélkül áll a II. világháború utáni európai történelemben. A gondolat-, szólás- és oktatási szabadság semmibevétele azóta elérte a magyar akadémiai és egyetemi világ számos más intézményét. Azok a tízezrek, akik 2017-2018-ban bátran és nyíltan kiálltak a CEU mellett – bár akkor talán még nem sejtették – saját szabadságuk védelmében is vállaltak szolidaritást a Közép-európai Egyetemmel. A CEU nem adhat többé diplomát Magyarországon, de nem hagyja el azt a helyet, ahol az Egyetem létrejött: amíg teheti, kapuja nyitva áll mindenki előtt, akinek fontos a gondolat és szólás szabadsága, a félelem nélküli egyenes beszéd.”







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések