2024, július21, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekA Gyurcsány-beszéd az elmúlt 14 év legjelentősebb ellenzéki "vitairata"

A Gyurcsány-beszéd az elmúlt 14 év legjelentősebb ellenzéki „vitairata”

-

Gyurcsány Ferenc jó ütemérzékkel, becsúszó szereléssel vetett véget a lemondására és a DK megszüntetésére irányuló találgatásoknak, még inkább javasolgatásoknak, mielőtt a Magyar Péterben bízóknak túlságosan megtetszik az egypárti ellenzék gondolata, amit épp egy ilyen emberre bíznának. Gyurcsány marad, és ezt egy videóban jelentette be, amely az elmúlt 14 év legjelentősebb ellenzéki „vitairata” lenne, ha megállapításaival foglalkoznának, ha a hisztérián és demagóg tizennégyévezésen kívül a helyzet megoldása bárkit érdekelne.

Az ellenzéki sajtó és a közélet silányságára jellemző, hogy ebből semmi mást nem értettek meg, mint azt, hogy a DK elnöke a választási vereség után sem távozik. Pedig a beszéd, a kor tömegkommunikációs műfajában, a közösségi médiára kihelyezett 43 perces videóban, a kiindulópontja lehetne az ellenzéki kudarcok vizsgálatának, a lehetséges sikeres stratégia kialakításának. Gyurcsány ugyanis nemcsak megválaszolt a „tizennégyévezők” vádjaira, de alapos elemzést adott a helyzetről és azokról a dilemmákról, amelyek között az ellenzék él.

A válaszra azonban már senki nem kíváncsi. Pedig lehetne vitázni azon, hogy mi a Magyar-jelenség, vajon igaza van-e Gyurcsánynak, amikor Bibó Istvánnak a politikai hisztériára is vonatkozó örökérvényű igazságaival magyarázza: amikor a közösség tagjai nem találják a krízis valós okát, hamis meoldásokkal pótolják azt. Gyurcsány pedig elemzésében eljut a helyes premisszákhoz, amelyekből azonban a konklúziókat nem vonja le. Pedig éppen ez a gondolatsor elvezethetne egy új ellenzéki stratégiához, a csapdából való kilábaláshoz.

A Gyurcsány-beszéd pontokba szedve számos fontos és hiteles megállapítást tesz, amelyek helyességének legfontosabb igazolása az a tény, hogy a Gyurcsány-ellenes politikai erők, az őket támogató értelmiségiek és a magát függetlennek tartó sajtó semmi olyat nem talált benne, amit kritizálhatott, elutasíthatott volna. Az már az ellenzéki érzelmű közélet morális és szellemi színvonalát mutatja, hogy a tartalmas beszéd egyetlen gondolatát sem értette meg, legalábbis nem tartotta érdemesnek átgondolásra. Mi egyet emelünk ki ezek közül.

Ez pedig annak elemzése, hogy az ellenzék pártjai autoriter rendszerben élnek, de tőlük a demokratikus rendszerben elérhető és elvárható teljesítményt várnak el. Bevezetésként az Orbán-rendszerről elmondja, hogy a rezsim egyoldalú hatalmi helyzetet épített ki (mi ezt közérthetőbben diktatúrának nevezzük), de mint Gyurcsány Ferenc mondja, „mindeközben a parlamentarizmus díszletei állnak. Van választás, van ellenzék, van valamekkora ellenzéki nyilvánosság, lehet interpellálni a kormányt, nincsenek nyílt politikai perek”.

A kiindulópont az a helyes megállapítás, hogy „a látszat és a valóság ordító ellentétben áll egymással”. Magyarul: a demokrácia látszat, a valóság a diktatórikus rendszer, az ellenzék pedig ebben a rendszerben működik, ám a vele szembeni elvárások olyanok, mintha ez egy demokrácia lenne. Gyurcsány elemzi, hogy „demokratikus körülmények között az ellenzéki pártoknak senkivel és semmivel össze nem vethető főszerepe van a kormány ellenőrzésében, adott esetben leváltásában. Mondom, demokratikus körülmények között”.

Itt eljutunk a lényeghez, amiért a „tizennégyévezés” és az „ellenzék leváltásának” igénye is megfogalmazódik, hogy demokratikus körülmények között az ellenzéknek lehetősége van a kormányt nemcsak ellenőrizni, hanem leváltani is. Hangsúlyozza, írjuk le még egyszer azt, hogy „demokratikus körülmények között”. Előtte már megtudtuk, hogy a demokrácia csak látszat, nincsenek demokratikus körülmények. Ebből következik, hogy az ellenzéknek nincs lehetősége a rendszeren belül sem ellenőrizni, sem leváltani a kormányt.

Ez a konklúzió egyenesen következik Gyurcsány logikai levezetéséből, azonban ez csupán implicit jelentése az elmondottaknak, de ezt a következtetést nyíltan nem mondja ki. Talán azért, mert ebből logikailag az a kérdés következik, hogy mit keres az ellenzék (az állami támogatáson kívül) olyan rendszerben, amelyben nem ellenőrizheti a kormányt, s miért indul el olyan parlamenti választáson, amelyen a feltételek hiánya miatt nem lehet leváltani a kormányt. Ez a választók és az ellenzéki pártok közötti félreértés és mellébeszélés oka.

Mi nem hisszük, hogy a választók ártatlanok lennének ebben a félreértésben, mert sokan tisztában vannak azzal, hogy ez egy önkényuralmi rendszer, amelyben nincsenek azonos és minimális feltételek sem az ellenzék győzelméhez. De úgy tesznek, mintha ezt nem tudnák, mert ellenkező esetben ez tőlük is másfajta magatartást, áldozatvállalást igényelne. Nem lenne elég négyévente elmenni szavazni, az előre tudható biztos vereséget bezsebelni, a vereség miatt gyurcsányozni, hazudni, és egyre ijesztőbb új messiásokat keresni.

A demokratikus ellenzéknek azonban ezt meg kellene mondania, nem csupán ilyen implicit formában, ami csupán arra való, hogy elhárítsa (egyébként jogosan) a választási vereség miatt a felelősséget (ne várjátok el diktatúrában, hogy győzzünk, mert az demokráciában lehetséges csupán). De akkor szembe kellene nézni a legfontosabb kérdéssel, hogy ebben az esetben mit keres az ellenzék a látszatdemokrácia parlamentjében, a jelenlétével miért legitimálja és nyújtja a demokrácia és a szabad parlamenti választások hamis látszatát.

A választók jogosan játsszák el, hogy ők elégedetlenek a választáson elért eredménnyel, ha az ellenzék is belemegy ebbe a színjátékba, és azt kommunikálja, hogy függetlenül attól, milyenek a feltételek, legyőzhető és legyőzik az Orbán-rendszert. Összekacsint az ellenzék és a szavazó, hogy egyiknek se kelljen a rendszerből való kivonulás nehéz és húsbavágó döntését meghozni, aztán a vereség után az ellenzéki szavazók úgy tesznek, mintha ez egy valódi választás lett volna, s az eleve előre elcsalt válaszás miatt az ellenzék felelne.

Az ellenzék pedig arculcapásként éli meg, hogy a közös hazugságból és a színjátékból a szavazók kilépnek, nem játsszák tovább a rendes szerepüket, és úgy tesznek, mintha itt bármi esély is lehetett volna a győzelemre. A biztos vereséget nem a valódi okoknak, hanem az ellenzéki pártoknak és az ő alkalmatlanságuknak tulajdonítja. A téboly odáig megy, hogy az Orbán-rendszerért nem Orbánt, hanem az ellenzéki pártokat, a bűnbak Gyurcsányt hibáztatja, eljátsszák, hogy csak alkalmas emberre van szükség.

Ez nyilvánvalóan hazugság. Azonban ez nem indok arra, hogy eltakarja a DK elkövetett hibáit, mint amilyen a szociális populista demagógia volt, amit többször szóvá tettünk, vagy az a megmagyarázhatatlan eljárás, hogy a képviselőik nem mentek be az Orbánról szóló EP vitára és nem szavaztak ellene. Az is érthetetlen, hogy az MSZP-vel képesek azonosulni, pedig az semmit nem változott, és a baloldallal szembeni 2010 előtti utálat ide vezethető vissza. Ezek azonban részletek a lényeget illetően, hogy Orbánt választáson legyőzni nem lehet, és a szavazók is hazudnak, amikor azt adják elő, mintha ez lehetséges lenne.

Amikor találnak maguknak olyan új hazudozót, akivel még nem buktak, s ugyanazt ígéri, amit az ellenzéki pártok, akkor úgy tesznek, mintha ez nem egy közös hazugság lenne, és az ellenzéki pártok megcsalt szeretőként jogosan érzik átverve magukat. De a kölcsönös átverés azzal kezdődik, hogy a pártok nem mondják meg világosan, amit Gyurcsány Ferenc most is körülírva beismert, hogy látszatdemokráciában nem ellenőrizhető és nem leváltható az autoriter hatalom, amely a feltételeket a mindenkori kétharmados győzelméhez igazítja.

Ezt erősíti, amit Gyurcsány Ferenc jogosan vet a független sajtó szemére, hogy ők is „úgy kérik számon az ellenzéket, mintha demokrácia lenne. Az ellenzéki politizálás gyengeségét az ellenzék alkalmatlanságának mutatják be, aminek súlyos következményei vannak. Mert az így létrejövő hamis ítélet és képzet rombolja az ellenzék önképét, önbecsülését, a küzdelemhez szükséges morált, másik oldalon pedig legitimálja az autoriter kormányt”.

Ez tökéletes diagnózis, és fontos dologra hívja fel a figyelmet: „A magát függetlennek tekintő a sajtó középre helyezkedik az önkény és a demokrácia között. Márpedig ez a demokratikus sajtó erkölcsi felelősségének elárulása. Állítólag Martin Luther King mondta: ’Egyetértek Dantéval abban, hogy a pokol legforróbb bugyrai azoknak van fenntartva, akik erkölcsi válság idején ragaszkodnak a semlegességükhöz.’” Ennek a sajtónak a felelőssége egyértelmű, mert diktatúrát csak ott lehet kiépíteni, ahol ilyen alkalmatlan a sajtó.

Hallgassuk, mit mond Gyurcsány a hatalom leválthatóságáról, ami demokrácia esetében lehetséges: „Ha a rendszer nem demokratikus, ha a rendszer autoriter, akkor nem igaz ez az állítás. Nem igaz, mert autoriter rendszerben az ellenzéki pártok mozgástere, valóságos lehetőségei éppen azon kormány által korlátozottak, amelyet az ellenzéknek ellenőriznie vagy éppenséggel leváltania kellene. Demokratikus rendszerben az ellenzék kontrollálja a kormányt, autoriter rendszerben éppen fordítva, a kormány kontrollálja az ellenzéket.”

Tökéletes diagnózis. De ha így van, akkor mit keres az ellenzék ebben a rendszerben? Miért hiteti el magával és a választóival, hogy nem így van? Itt van szerepe annak, hogy a pártok bevételi forrásai is a diktatórikus hatalom kezében vannak, s a hamis látszat fenntartásáért kapják cserébe az állami támogatást. Az vesse rájuk az első követ, aki hajlandó ezt a pénzt saját zsebéből kiváltani. De ez sem megoldás, mert ennek vereség, hibáztatás, egy Magyar Péter és még nagyobb szörnyűség lesz a vége. Ez stratégiaváltást igényel.

Erről kellene beszélni, ezeket a gondolatokat őszintén és felelősen tovább vinni, amihez az ellenzéki szavazókkal való párbeszéd is szükséges. Ezt a párbeszédet most megakadályozta egy populista politikai kalandor, pénzéhes és hatalomra vágyó fideszes szélhámos, aki azt is lehetetlenné teszi, hogy a demokratikus ellenzék kilépjen a rendszerből, mert akkor egy újabb diktátor gyűlölet vezérelte vágyai teljesülnek: eltűnne a baloldal a hivatalos közéletből.

Ugyanakkor a demokratikus ellenzék megújulásának ez az egyetlen útja, a gyurcsányi logika továbbgondolása, amire legalább a DK-nak képesnek kellene lennie, ha már a saját elnöke mondja. Az Amerikai Népszava és a DK közötti tízéves vita erről szól. A csapdából való kilépésen nem segít a párt tevékenységének javítása, a szervezés, a kommunikáció reformja, mert a lényegen semmit nem változtat. A stratégiát kell átgondolni, a látszat és a valóság ellentmondását kell feloldani, a mókuskerékből való kilépés halaszthatatlan, mert a választók felmondták a kimondatlan megállapodást. Ki kell lépni a rendszerből.

A következő két évben ennek módját és feltételeit kellene kitalálni.

Ellenkező esetben 2026-ban folytatódik a 14 éve tartó közös hazugság, jön a vereség, ami minden eddiginél nagyobb lesz, mert Magyarra épeszű ember nem szavaz, a hisztéria nem segít. Ezzel Magyar újabb négy évet ad az Orbán-rendszernek, megakadályozza a helyzet tárgyilagos értékelését, Gyurcsány logikájának továbbgondolását. Nem marad lehetőség, mint Magyarral szemben harcolni, s vele szemben megőrizni a demokratikus és európai ellenzék szervezett létezését. De egy populista kiszámíthatatlan, gátlástalan, veszélyes.

Ezzel kapcsolatban nem lehet elhallgatni, hogy Gyurcsány Ferenc tévesen ítélte meg a Tisza Párt (ez Magyar Péter neve) jellegét. Orbánt az alkotmányos demokrácia keretein kívülinek tekinti, ami tökéletes megállapítás, a Tisza Pártot pedig nem. Miközben maga mondja, hogy a jogállamiságban Magyar azonosul a Fidesz álláspontjával, ami azt jelenti, hogy „demokráciafelfogása” az alkotmányos kereteken kívül van. Magyar nem demokrata. Erre pedig fel kell hívni a figyelmet. Magyart nem szabad szépíteni, ez súlyos felelősség.

A hisztérikus, önmagával és a helyzettel szembenézni képtelen Orbán-ellenes szavazók, akik a gyurcsányozással csapják be magukat, elintézték azt, hogy az Orbán bukása utáni demokratikus rendszerváltás megkérdőjeleződjön, s éppen Gyurcsány, valamint a pártja legyen a magyar demokrácia maradékának őrzője és záloga. Ám ez nem adhat alkalmat és felmentést Gyurcsány Ferencnek arra, hogy ne legyen őszinte, ne mondja ki nyíltan azokat az igazságokat, melyeket burkoltan megfogalmazott, hogy az ellenzéknek kik kell lépnie az Orbán-rendszerből.

Még akkor is, ha ennek feltételei e pillanatban nem adottak, a módja nem tisztázott. Ezen kell dolgozni.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések