2024, március28, csütörtök
KezdőlapFesz leszA Hit Gyülekezete lefestette a kerítést, ami semmit nem változtatott a lényegen

A Hit Gyülekezete lefestette a kerítést, ami semmit nem változtatott a lényegen

-

Korábbi cikkünkben bemutattuk a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata segélyirodája és Németh Sándor keszhelyi luxusnyaralója közötti különbséget. Az írásban a Google streetview fotóját használtuk, amelyen a Gergely u. 30 szám alatti romos épület kerítése rozsdás, a vakolat lehullott. Az épületnek ebben az állapotában is ott volt a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának (HISZ) táblája, ami azt jelenti, hogy ebben az állapotában is ott működött a „szeretetszolgálat” központja. Cikkünk nyomán olvasóink jelezték, hogy streetview aktuális fotójához képest a Hit Gyülekezete lefestetette a kerítést és bevakolta a homlokzatot.

Egyesek azt a hamis látszatot igyekeztek kelteni ezzel, mintha egy doboz festék és három vödör vakolat felhasználása miatt cikkünk megállapításai nem lennének helytállóak. Mi jó szívvel egymás mellé tesszük a HISZ jelenlegi állapotában is a „szeretetszolgálat” épületét és Németh Sándor pálmafás keszthelyi luxusnyaralóját. Ebből a párosításból éppen úgy megállapítható, hogy Németh Sándornak mi a fontosabb, a rászoruló szegények vagy saját kényelme, s a kerítés lefestése még nem adott magyarázatot arra, hogy Németh Sándor adómentes lelkészi fizetéséből hogyan lehet a sokadik palotát építeni a hívők pénzéből?

Ezért korábbi cikkünk minden megállapítása igaz, semmit nem veszített az igazságtartalma. Ajánljuk mindekinek elolvasásra, mert ez megnthetetlen, sakk-matt egy magát keresztény lelkésznek nevező ember számára. Mindez nem csupán morálisan elfogadhatatlan, és bibliaellenes, ami szembenáll Jézus Krisztus alapvető tanításaival és Isten természetével, hanem törvényességi kérdéseket is felvet. Az alábbiakban megtekinthető mindkét fotó, a festés utáni és előtti állapotról, összevetve Németh keszthelyi luxusnyaralójával. Ez a nyaraló már a második, amire fény derült, a budapesti erődítménynek beillő kastélya mellett.

Balra a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának központja, jobbra Németh Sándor nyaralója. Ez már a vakolt és lefestett állapot, amely a bibliai meszelt sírokra és a farizeusokra emlékeztet:

 

 

Itt alul pedig a Google streetview felvétele, még a festés és a vakolás előtt. Ebben az állapotában is itt működött a HISZ:

 







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések