/

A “hűtlen kezelés” tipikus esete, ha az EU elhiszi, hogy Orbán ellenőrzi önmagát, ezért pénzt ad neki

10 perc olvasási idő
Orbán úr, fáradjon a kasszához, vegyen, amennyire Önnek, a családjának, a strómanjainak és az oligarcháinak szüksége van, amiből működteti az EU-ellenes és az EU megszüntetésén dolgozó, Putyin érdekeit szolgáló diktatúráját.

Az Európai Unió megszabadult Angela Merkeltől, de az árnyékától még nem. Erre utal, hogy az Európai Bizottság haladékot adott Orbán Viktor lopásra szakosodott bűnszervezetének, hogy az általa irányított parlament megszavazza azokat a kamu törvényeket, amelyek alapján Orbán majd ellenőrizni fogja önmagát. Ha Orbán meg akarná akadályozni, hogy ne lopják el kormányzati szinten az uniós támogatásokat, akkor könnyen megtehetné: egyrészt nem lopná el, másrészt nem hozott volna létre olyan rendszert, amelyben nincs a kormányzatnak kontrollja.

Az Európai Bizottság csak abban az esetben fogadhatná el Orbán ajánlásait a pénz fejében, ha visszaállítaná Magyarországon az általa megdöntött alkotmányos rendet, a parlament funkcióját, a fékek és ellensúlyok rendszerét, a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás függetlenségét, a demokratikus intézmények függetlenségét és önállóságát, felszámolná az egész Orbán-rendszert. Csakhogy nem ez történik, hanem az, hogy az önkényuralmi rendszeren belül létrehoznak kirakatintézményeket és hivatalokat, amelyek teljes mértékben a tolvajoktól függnek és az irányításuk alatt állnak.

A legalapvetőbb politikai elméletekkel nincs tisztában és nem számol az a döntés, amely arra épül, hogy majd a végrehajtó hatalom ellenőrzi önmagát. Az a végrehajtó hatalom, amely megszüntet minden ilyen ellenőrzést és kontrollt önmaga felett. Ráadásul az is ismert tény, hogy nem az adminisztráció hibája az uniós források korrupt elosztása és ellopása, hanem egy tudatos tevékenység eredménye. Nem a kormányzattal szemben történik mindez, hanem maga a kormányzat, annak vezetője teszi, méghozzá tudatosan, központilag irányítva és jól szervezett módon.

Mivel Magyarország a csőd szélén áll, ha nem kap pénzt az EU-tól, a róka megígéri, hogy nem eszik többet tyúkot, létrehoz erre egy hivatalt, amelyben rókák ülnek, akiket a legéhesebb, legerősebb róka irányít, méghozzá a tányérja előtt ülve. Az EU pedig ezt elhiszi, és elküld a rókáknak egy kamion tyúkot. Megmondjuk, mi lesz ebből: a rókák hivatala mindent kifogástalanul adminisztrál, az EU hivatalai nem találnak semmi formai kivetni valót, de a tyúkok elfogynak egy szálig, a legerősebb róka és a falkája pedig tyúkhús szagú leheletet böfög fel.

Ha nem változik meg az egész Orbán-rendszer, amelyben megszüntették a hatalmi ágak megosztását, ha nem hajlandó ezt a tényt az EU tudomásul venni, akkor a hűtlen kezelés büntetőjogi tényállását követi el, ha Orbánnak egyetlen fillért is ad. S mivel nem feltételezzük, hogy az EU-ban értelmi fogyatékos hülyék ülnek, akik nem tudnak különbséget tenni tényleges ellenőrzést gyakorló jogállami mechanizmus és egy önkényuralom primitív és nevetséges kamu intézkedése között, arra kell gyanakodnunk, hogy Merkel árnyéka túl hosszú, s a könnyebb megoldást keresik.

Arról nem beszélve, amivel az EU tisztában van, hogy az uniós pénzek elköltésének jogszerűsége és tisztasága nem azonos a jogállamisággal, márpedig a “jogállamisághoz kötött pénzek” teóriája ezt a hamis látszatot kelti. Az EU-nak pedig nemcsak a pénzköltést kellene számon kérnie Orbánon, hanem az uniós állampolgároknak garantált jogokat, demokratikus normákat. Ezért még akkor is elfogadhatatlan az EU eljárása, ha a diktatúra az uniós pénzek felhasználása terén kivételt tenne, és jogállami módon járna el, mert ez semmit nem változtat a NER diktatórikus jellegén.

De ez is csak egy álom, a korrupciós mechanizmusokat kiépítő egykori barát, Simicska Lajos megmondta Orbán karakterének legfontosabb jellemzőjét, Gecinek nevezve őt. Ne számítson senki arra, hogy a Geci tisztességesen jár majd el, és nem csal. Képtelen erre. Csak aljas módszereket ismer, nem tudna elaludni, ha nem lop, csal és hazudik. Nem beszélve arról, hogy a pénz a mindene, soha nem fog lemondani arról, hogy az uniós pénzekhez bárki, akár civilek, akár politikai ellenfelei, szektorsemlegesen hozzáférjenek. Arra hozta létre a strómanhálózatát, hogy ne így legyen.

Minden bizonnyal megunta az Európai Bizottság a nyomást, Merkel telefonjait, s nem vállalja az ezzel járó politikai konfliktust. Kapja meg Orbán a pénzét a kamu hivatalaira, esetleg még egy picit lecsípnek belőle, s legyen nyugalom és béke. Ezzel azonban éppen azt teszik, ami ellen Oroszország szankcióit bevezették: az Európai Unió esküdt ellenségét finanszírozzák, állítják talpra, s erősítik fel, hogy az EU-ellenes romboló munkáját, a fasiszta internacionálé szervezését végezhesse.

Az öngyilkosságnak gyorsabb és fájdalommentesebb módjai is vannak. Mindegy, jó volt látni egy kicsit, ahogy a Geci hiába alakoskodik, pávatáncol, megy tönkre a liberális demokratikus államok pénze nélkül, mert ő maga, a rendszere, a kisajátított országa nélkülük egy nagy szar. Köszönjük ezt a rövid ideig tartó örömöt, nagy kár, hogy hamarosan vége lesz. A demokratikus, jogállami EU sírjánál, reméljük, Orbán megemlékezik majd hálás szívvel azokról a jellemtelen és elvtelen gazemberekről, akik az ostoba döntéseikkel ezt lehetővé tették.

Ha jól működne az Európai Parlament, amely homlokegyenest szemben áll ezzel a törvénytelen és hamis eljárással, akkor közbelépne, és ha kell, feloszlatná ezt az Európai Bizottságot, amelyből hülyét csinál az Unió első fasiszta állama, s amely nem hajtja végre az Európai Parlment határozatait. De ne ringassuk magunkat hiú reményekben, a fasiszták mindig szívósabbak, elvszerűbbek, ezért mindig felőrlik egy idő után a normális emberek világát. A népirtások után fogadkoznak, aztán kezdődik minden elölről. Ecce homo.

 

Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

A DK elszalasztotta a történelmi lehetőséget, nem tudták átlépni önmaguk árnyékát

Következő cikk

Ha nem lehet megnyerni a jelölteket, nem kell árnyékkormányt csinálni