2024, október12, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírA kínai "selyemút" eladósításhoz és az ország kisajátításához vezet

A kínai „selyemút” eladósításhoz és az ország kisajátításához vezet

-

A kínai diktatúra világuralmi törekvéseinek eszköze „az egy út, egy övezet” néven is emlegetett „selyemút” stratégia, amelynek lényege, hogy Kína érdekeit szolgáló beruházásokat megfinanszíroznak a kínai bankok, a kínai pénzből kínai cégek építenek, ezért a kínaiak pénze visszamegy Kínába, az elkészült beruházás, infrastruktúra fejlesztés az ő érdekeiket szolgálja, de a kínai bankoknak a „hitelt” kamatostul annak az államnak kell megfizetnie, amelynek területén a beruházás megvalósult.

Ezzel olyan adósságba süllyesztik az országot, hogy az adósság fejében Kína elfoglalja a stratégiai objektumokat.

Ugyanez történt Afrikában és a Balkánon is, Montenegro éppen most próbál Európai Uniós segítséggel kikeveredni az adósrabszolgaságból, amelynek fejében Kína elfoglalná Montenegro tengeri kikötőjét. Az eladósítás a gyarmatosítás eszköze, mert a kínai bankok nem úgy hiteleznek, mint a felelős nyugat-európai kereskedelmi bankok, amelyek csak akkor adnak pénzt, ha van fedezete az adósnak. A kínaiak szándékosan olyan nagy projektekkel terhelik meg a fejletlenebb kis országokat, amelyeket nem tudnak kifizetni és a kínaiak adósrabszolgái maradnak örökre. Ezekből pedig hálózatot építenek.

Nem véletlen, hogy a kevésbé fejlett országokat környékezik meg, ahol találnak korrupt politikusokat, akiket sok pénzzel megvesztegetnek, aminek nem marad nyoma, mert Kína nem része a nyugati átlátható banki és gazdasági működésnek. A korrupt politikusokat kilóra megvásárolják, az országaikat pedig szándékosan eladósítják, majd annak fejében az objektumaikat lefoglalják, zsarolják, kizsigerelik őket, olyan szolgálatokat kérnek, amivel elveszítik az ideológiai, politikai és gazdasági függetlenségüket. A bajban újra kínai segítséget kínálnak, amitől még nagyobb lesz a baj.

Orbán elhitette, hogy a közel-keleti menekültek a muszlim terjeszkedés eszközei, akikkel szemben szabadságharcot hirdetett, és elhitette, hogy ő mentette meg Magyarországot a nyugat liberális (IMF) és a keleti muszlim gyarmatosítástól. Eközben teljesen kiszolgáltatta Magyarországot először az oroszoknak, majd Kínának. Paks-2, a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Fudan egyetem campusának építése a magyar szabadság és függetlenség végét jelenti. Magyarország sorsát már csak Moszkva és Peking versengése befolyásolja. Ha ezek megvalósulnak, a magyaroknak közük nem lesz saját országukhoz.

Az oroszok kezébe kerülni sem leányálom, de a kínaiak uralma még borzasztóbb. Mindez megterhelve a kínai kommunista diktatúra ideológiájával, a kínai propagandát terjesztő egyetemmel, kémközponttal, amely tömegsen szervezi majd be a kínai ügynököket Magyarországon, akik a kínai egyetemen szerzett ideológiai agymosással és diplomával a magyar gazdaságban és államigazgatásban szolgálják majd a kínai állam érdekeit. Mindezt egy népirtó gátlástalan állam képviseletében, amely kínozza az embereket, kínai munkatáborokba küldi őket, ahol még magyarok is kiköthetnek, ha olyan szerződéseket kötnek.

A Btk.-ban leírt hazaárulás büntetőjogi tényállásának legtisztább formája az, amit Orbán művel. Olyan helyzetbe viszi az országot, amiből nem tud megszabadulni, mert eladósítják. Az emberek agyát mossák a kínai egyetemmel, megjelenik a kínai állami propaganda is. Politikusokat vesznek meg, értelmiségieket fizetnek le, hálózatokat építenek ki, elfoglalják az országot. Ki fogja a kínai bankok által nyújtott hiteleket, amiből egy magyar munkahely nem lesz, visszafizetni? Ki fogja a kínai propaganda hazugságait az emberek fejéből kiverni? Ki fogja megmenteni azokat, akik kínai cégekkel, kínai állammal kötnek szerződést, és nem teljesítés esetén kínai szankciókra számíthatnak?

Az „egy út, egy övezet” szlogent ki kell egészíteni, mert akkor értjük meg a célját: egy ideológia, egy hit, egy ország. Kína nem a hadsereget küldi ide, hanem a kínai bankokat, cégeket és a kínai egyetemet. A kínai hadsereg odamegy, ahol van annyi eszük, hogy nem engedik be a kínai bankokat és a kínai egyetemet, s ahol nincs olyan korrupt politikus, akit bármennyi pénzzel is meg tudnak vesztegetni ehhez.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések