2024, október6, vasárnap
KezdőlapMagyarországA kopaszok megúszták a balhét - Videóval!

A kopaszok megúszták a balhét – Videóval!

-

Még 2016 februárjában egy kigyúrt, kopasz férfiakból álló társaság megakadályozta, hogy Nyakó István MSZP-s képviselő az üzletek vasárnapi zárva tartása elleni népszavazási kezdeményezést beadja a Nemzeti Választási Irodában. Egyszerűen – gyakorlatilag fizikai erőszakot alkalmazva – elállták az útját.

Az akciónak köszönhetően Erdősi Lászlóné, Herceghalom polgármesterének felesége tudott előbb bemenni és időbélyegzőhöz jutni, ő pedig ugyanazt a kérdést adta be, azaz csak szinte: Erdősiné a vasárnapi zárvatartás mellett szavaztatott volna.

Nyakó István ügyvédjével feljelentést tett a tizenegy (!) kigyúrt verőember ellen – akikről később a rendőrségi nyomozás során kiderült, mind büntetett előéletűek -, népszavazás rendje elleni bűncselekmény gyanújával.

A nyomozó hatóságok azonban nem indítványoztak vádemelést, és megszüntették a hivatali visszaélés, garázdaság és a kényszerítés miatt indult eljárásokat is.

A Fővárosi Törvényszék szerint Nyakó István nem sértettje (!) az ügynek (akkor mije?), ezért nem jogosult pótmagánvádlóként fellépni.

Két felvétel – egy a 444-től, egy a HVG-től – arról a februári napról, íme, demokrácia magyar módra:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=p4izJJDMbZY[/youtube]

és

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=slWgnKqothM[/youtube]

Többek szerint ha e gyér hajzatú lények vízfestékkel próbáltak volna középületet dobálni, akkor talán szigorúbb elbírálás alá estek volna, ám ez naivitás: megrendelő függő az ítélet, tudjuk jól.

Azért vessünk egy pillantást a „győztesre” is, aki tök véletlenül ugyanazt a kérdést adta be, véletlen előnyhöz jutva, véletlenül Nyakót kigolyózva:

A tiszta tekintetű Erdősi Lászlóné.



 

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések