A Magyar Posta kiiktatásával Orbán kezébe került a lapterjesztés (is)

5 perc olvasási idő
4

A sajtószabadság elleni újabb súlyos támadás a Magyar Posta hírlapterjesztési tevékenységének megszüntetése, amely az Orbán-rezsim propagandasajtóját terjesztő, Mediaworks tulajdonában levő cég, a Medialog kezébe kerül. Ezzel a nyomtatott sajtó is NER totális kontrollja alá kerül, mert a Magyar Posta kiiktatásával megfojtják azokat a nyomtatott lapokat, amelyek nem tetszenek a hatalomnak. Ezzel együtt az is jól látható, hogy melyek azok az álfüggetlen és álellenzéki lapok, amelyeket a rendszer tart el és a hatalom preferál: amelyek máris szerződtek a rezsim cégével.

Így a Népszava és a Blikk a kormánypropagandát kiszolgáló cég hálójába került, akár be is léphetnének a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, a KESMA istállójába, hiszen úgyis a hatalom kitartottjai és kiszolgálói. Ők is a nemzetstratégiai sajtó része, amit az Orbán-rendszer tart el, és működtet saját céljaira, megfelelő kontroll alatt tartva. A Magyar Posta állami cég volt, amelynek volt egy történelmi szerepe, praxisa, gyakorlata és éthosza, ami jelntett egyfajta függetlenséget és szabadságot az elnyomó hatalommal szemben.

A posta hírlapterjesztés megszünésével a goebbelsi kormánypropaganda cégét vagy alternatív módszereket (a lassú halált) választhatja a szabad és független nyomtatott sajtó. A sajtószabadság újabb halálos döfést kapott, amivel már nem is foglalkozik senki. A centrális erőtér működik, aki életben akar maradni, és azt akarja, hogy megmaradjon az állása, annak a Népszavát kell követni, amelynek orbánista oligarcha a tulajdonosa, a Mediaworks cége nyomtatja, az terjeszti, és rendkívül ellenzéki.

Aki becsületes akar maradni, az vergődhet még, ameddig tud, legfeljebb majd hoznak valami új intézkedést, amivel az alternatív terjesztés lehetősége is megszűnik. Ez a magyar demokrácia és a magyar jogállam, ez a magyar sajtószabadság, ahol kizárólag üzleti folyamatok játszódnak, önálló cégek hoznak gazdasági megfontolásból döntéseket, a szabad piac alakítja úgy, hogy az életképes sajtó megmarad, ami pedig nem kell senkinek, mert globalista, brüsszelista, gender szemetet közöl, az pedig elhull, mint egy erős és tiszta keresztény ország férgese.

Ugyanez történik az elektronikus sajtó piacán is, a Klubrádió sajnos nem tudta jogszerűen működtetni a frekvenciáját, ezért érthetően egy rendszerkompatibilis “ellenzéki” csatorna vette át a helyét, amely annak az ATV-nek a része, amely szintén rendkívül ellenzéki, és egészen véletlenül az elmúlt tíz évben kinyírta a magyar balliberális sajtó legnagyobb személyiségeit. Kereskedelmi szeméttel kábítja el a becsapott nézőit, miután a tulajdonosa kézzel-lábbal kampányol Orbán mellett, nehogy megbukjon a rendszere.

De mindez jogállam, szabad ország, mintademokrácia, a demokrácia “utcai harcosának”, Európa DNS-ének kezében. És a zsebében. Ezen az országon nem tud fogást találni az EU, Amerika és az egész demokratikus világ. Az egykori karmelita kolostorban pontosan tudják, meddig tart egy-egy ügy miatti felháborodás, hőzöngés, ami aztán elmúlik, és minden megy tovább. A lapterjesztés lenyúlása már el sem éri az ingerküszöböt. Az orosz titkosszolgálat után a kínai titkosszolgálat Budapestre költöztetése meg sem kottyan.

Mindennél fontosabb Merkel szerint, hogy az EU szét ne szakadjon. Nem fog. Az egész fasiszta lesz.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

A Hit Gyülekezete polgárháborúval fenyegeti az országot, ha az ellenzék el meri törölni az Orbán-rendszert

Következő cikk

Trump minden idők egyik legrosszabb elnöke, és még ronthat a pozícióján