2024, május22, szerda
KezdőlapMagyarországA nagyobb túlórakeret lenyomja a béreket

A nagyobb túlórakeret lenyomja a béreket

-

A túlórázás összetett probléma, éppen ezért nem lehetne parancsuralmi törvénykezéssel elintézni. A túlóra oka alapvetően a munkaerőhiány, hogy nincs elég dolgozó. Ennek oka pedig az alacsony bér. A bért kevésbé éri meg emelni, mert a túlóráért kevesebbet kell fizetni, és kevesebb óra, mint megfelelő mennyiségű dolgozót fizetni.

Az összefüggések úgy mozgatják a rendszert, hogy minél alacsonyabb a bér, annál kevesebb az ember, és annál több a túlóra. Ezért a kizsákmányolás egymást erősíti, mert az alacsony bér mellé a túlóra tovább növeli a visszaélést.

A túlóra korlátozása magasabb bérre ösztönöz, amit általában csalással próbáltak kijátszani eddig is. A munkáltató a munkavállalóval közösen megegyeznek a túlóra túllépésében, mert ez mindkettő érdeke.

A dolgozók a bérharc helyett inkább a pluszmunkát és a nagyobb kizsákmányolást választják, ami a munkáltatónak is előnyösebb. Ha a túlórakeret növekszik, nem kell csalni, sőt emelni lehet a duplájára a túlórát, az arra ösztönzi a munkáltatót, hogy a béreket csökkentse, mert jobban jár, ha a munkát alacsonyabb bér mellett túlórában végzik el. Ezért a multinacionális cégek örömmel fogadják, ha egy országban a túlóráztatásnak nincsenek szigorú határai, és a túlóráért sem kell azonnal vagy sokat fizetni.

Az Orbán-rezsim túlóranövelése látszólag azoknak a dolgozóknak kedvez, akik szeretnek túlórázni, mert örülnek, hogy többet kereshetnek, de nem gondolnak azzal, hogy ez egy ördögi folyamatot indít el, mert a bérek ettől csökkenni fognak, a túlóraszükséglet pedig emelkedni, miközben a jövedelme a korábbiakhoz képest nem növekszik. Az ördögi kört visszafelé kellene forgatni, mert a túlóra lehetőségének szűkülésével (ha betartatják a szabályokat), a munkáltatók a bérek emelésére kényszerülnének, és a rabszolgamunka visszaszorulna.

A béremelés a munkaerőhiányon is csökkentene, mert egyrészt a szakemberek nem mennének külföldre dolgozni, másrészt megérné mindenféle szakmát jól kitanulni, mert jól lehet keresni vele. Az nem vonzó egy fiatal számára, hogy olyan szakmákat tanuljon, ahol nem lehet keresni, mert a munkáltatók a túlóráztatással végeztetik el a munkát, és tartják mesterségesen alacsonyan a béreket. Ezért a Orbán-rezsim a negatív folyamatot erősítő törvényt hozott, amely a szakmai képzés és a megfelelő bérek ellen hat.

Az emberek nincsenek tisztában a túlórázás okozta egészségügyi, pszichikai és mentális következményeivel. Aki sok túláraval képes megkeresni a kenyerét, az kiég, elsivárosodik, megbetegszik és hamarabb meghal. Családjával, saját maga képzésével, művelésével, rekreációjával nem tud foglalkozni, valóban rabszolgasorba süllyed. Drága árat kell fizetni azért, hogy a munkavállalók és a szakszervezetek lemondanak a bérharcról, és vállalják inkább a kizsákmányolást és a túlórát.

Mindez az ország munkaerőszerkezetére is negatívan hat, mert az alacsony bérek a képzetlen munkaerő tömegeit termelik, az ország munkavégző lakossága részéről a hozzáadott érték egyre kisebb lesz, és ez egy lefelé gyorsuló spirált hoz létre, amely a munkakultúra, a gazdaság romlásával, elszegényedéssel és a társadalom tagjainak minőségi romlásával jár. Így lehet lezülleszteni és lepusztítani egy országot, mert a rövidlátó gazdaságpolitika az ország bevételeit a multinacionális cégek becsábításától remélik.

Ezek a cégek azonban az alacsony bérek és a magas túlóra miatt jönnek ide, és többnyire szakképzetlen munkaerőt vesznek igénybe, ami szintén a szakképzés és a tudás ellen hat. Azok a kormányok építik erre a gazdasági stratégiájukat, amelyek nem foglalkoznak a jövővel, gyors pénzt akarnak, nem érdekeltek a művelt és képzett, erős polgárság, középosztály kialakulásában és a saját termékek előállításában. Ezek a kormányok ugyanolyan vérszívói az országnak, mint a multik, amelyeket az országba csábítanak.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések