2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMár a törvény kritikája is sérti a "szuverenitást"

Már a törvény kritikája is sérti a „szuverenitást”

-

Az önkényt védő törvény kritikája miatt megkezdődött a Magyar Lapkiadók Egyesületének kriminalizálása és üldözése. Ha egy érdekképviseleti egyesület kritizálni meri a sajtót érintő törvényt, az már önmagában is sérti a törvény által védett szuverenitást (értsd: önkényt). A Magyar Lapkiadók Egyesülete demokratikus szellemú nyilatkozatot adott ki, ez a bűne.

Az MLE elleni támadás első körben a kormánypropaganda feladatait ellátó sajtószervek részéről indult, ami pontosan kifejezi, hogy a szuverenitás mit jelent: a kormány védelmét mindenféle ellenzéki véleménytől, kritikától és demokratikus vitától. Ezt majd átveszi a teljes kormánypropaganda, megkezdődik az uszítás, és elindulnak a vizsgálatok.

Első lépésben a kormánypropaganda sajtótermékeit tömörítő, illetve a kormánynak dolgozó médiumok (Médiaworks, Index) elhatárolódtak, az egyesületből kilépétek, és megkezdték a hivatalos fellépést: spion feljelentést tettek a Médiatanácsnál, ahogy diktatúrában szokás. A legszebb, hogy a náci Demeter Szilárd Petőfi Kulturális Ügynöksége is kilépett. Végre.

Sajátos helyzet, amikor egy médiavállalat megtámad egy egyesületet, amely a sajtót védi a hatalom önkényével szemben, amely a sajtószabadság sérelmét jelzi a törvény kapcsán, s egy médiavállalat azt kezdeményezi, hogy az érdekképviseleti egyesülettől vonják meg a Médiatanács által ráruházott feldatait és jogait.

Ilyen csak abban az esetben történik, amikor a médiavállalat a hatalom érdekeit szolgálja, az hatalom érdekében fejti ki a tevékenységét, és a függetlenségnek még a látszatát sem tartja fenn. A diktatúra sajtója védi a diktatúrát, és támadást indít a független egyesülettel szemben az érdekvédelem miatt. Az önkényt védi, az önkény szolgálatában. Ez sajtó?

A szuverenitásvédelem kiterjed a szuverenitásról szóló vitára is. Már az is a szuverenitást sérti, ha valaki tisztázni akarja a szuverenitás fogalmát, a szuverenitásvédelmi hivatal nem tisztázott jogait és hatáskörét, a jogorvoslat lehetőségét. Ha felveti, hogy sajtó munkájával miért is sértené egy ország szuverenitását, mivel azzal sokkal inkább az országot védi.

A hatalommal való egyet nem értés, a kritika, az ellenvélemény önmagában is sértheti a szuverenitásvédelmi törvényt, ami nonszensz, hiszen ez maga a sajtó szerepe, feladata és funkciója. Az ellenvéleményt elég idegen érdekűnek bélyegezni, és a hivatal titkoszolgálati és rendőri eszközöket vehet igénybe, nyomozhat szerkesztőségekben, üldözheti a sajtót.

Egy érdekvédelmi egyesületnek alapvető feladata, hogy felszólaljon ez ellen, de jellemző az, hogy már az ilyen felszólalás is a szuverenitást veszélyezteti, hiszen megkérdőjelezi a törvény jelenlegi formáját és helyes voltát, ami a hatalom szuverenitásának mond ellent. Nincs gúny abban, hogy a megkérdőjelezhetetlen szuverenitás önkényt, diktatúrát jelent.

Megelevenedik a Hannibál tanár úr című filmszatíra, de ez nem film, hanem a valóság. A szélsőjobboldal, a fasiszták és nácik kerültek hatalomra. Most éppen a Magyar Lapkiadók Egyesülete elleni szellemi pogromra készülnek.

De nem kizárt, hogy a szellemi pogromot fizikai pogromok követik, ha valaki rámutat valakire és elkiáltja magát, hogy ott megy valaki, aki sérti a szuverenitást. Besúgók és feljelentők országa éled újjá, készülnek a volt III/III-asok és a kisnyilasok, házmesterek. Orbán létrehozta az ÁVH és a Gestapo keverékét, visszahozta a 20. századot.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések