2024, március29, péntek
KezdőlapAmerikaAmerikában nem lesz illiberális fasizmus, győzött a jogállam

Amerikában nem lesz illiberális fasizmus, győzött a jogállam

-

Trump vereséget szenvedett az amerikai jogállammal, a fékek és ellensúlyok rendszerével szemben. Nem tudott alkotmányellenes helyzetet létrehozni, és nem tudta magát az Alkotmány fölé emelni. Trumpnak a mexikói falért vívott háborúja megbukott, nem tudta a szövetségi állam leállításával sem kizsarolni, hogy maga alá kényszerítse a képviselőházat. A novemberi választáson győztes demokraták jó lelkiismerettel tudtak kitartani a végsőkig, mert maga a „Fal” egy őrültség, méltó Trump eszetlenségéhez. Emellett pontosan tudták, hogy a tét nem csupán a határon felépítendő „Trump-fal”, hanem az amerikai demokrácia és jogállam jövője: a fékek és ellensúlyok rendszerének megőrzése. Ezért semmiképpen nem engedhettek minden idők legmocskosabb zsarolásának.

Szerencséjükre az amerikaiak nagy része tisztában volt azzal, beleértve a republikánus szavazók többségét is, hogy a déli határon nem létezik az a krízishelyzet, amiről Trump hazudozik. Az illegális bevándorlást pedig nem ez a fal állítja meg, a drogkereskedelemről és a bűnözésről nem beszélve. Hazugság az illegális bevándorlók bűnözésének emlegetése is, mert a fehér keresztény bűnözéshez képest elenyésző az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma. A drogot nem a fal fölött, hanem a fal alatti alagutakban hozzák Amerikába, vagy repülőn vagy hajókon. Ilyen mennyiséggel nem lehet átszaladni a zöld határon. Az illegálisok többsége sem a falon mászik át, hanem turista útlevéllel érkezik a repülőtereken át, aztán nem távozik.

A populista hazudozók módjára gyűlölködött Trump, hogy Nancy Pelosi „rossz Amerikának”, mert nyitott határokat akar, ami egy badarság. A határ megerősítésére a demokrata képviselőházi többség adna ugyanannyi pénzt, csak nem az értelmetlen falra, amely csak a rasszista bevándorlóellenes uszítás része, és Trumpnak azért tetszett meg, mert azzal megörökíthetné a nevét. Ettől nem kell tartania, mert ha egyszer eltűnik végre, beírta a nevét az amerikai történelembe, mint minden idők leghazugabb, legalpáribb, legostobább, legrasszistább elnöke, szörnyetege, akit Amerika ellenségei ültettek a Fehér Házba. Nem kell ehhez még egy fal is 5,6 milliárd dollárért. Ez az ostobaság emlékműve lenne.

Trump kénytelen volt meghátrálni, mert nemcsak a 800 ezer szövetségi kormányzati dolgozó fizetése, de az Amerikának okozott borzalmas kár, valamint a repülőterek biztonsága, az ország normális működése is veszélybe került. Trump szerencsére olyan kérdésben próbálta maga alá gyűrni zsarolással az alkotmányos rendet, amibe belebukott. A republikánusok is közölték vele az utolsó pillanatban, hogy vége, mostantól az országot és a republikánusok következő húsz éves választási esélyeit veszélyezteti. Nem rajta múlott, hogy nem tudta kihirdetni a Nemzeti Vészhelyzetet, a „szükségállapotot”, amellyel a katonai költségvetésből megépíthette volna a képviselőház megkerülésével a falat. Az amerikai közvélemény ugrásra készen állt, ha ezt meg meri lépni. Ez lehetővé tette volna a demokratikus jogállam félreállítását, olyan jogokat gyakorolhatott volna, mint egy diktátor. Még az internetet vagy a sajtót is korlátozhatta volna.

Egy nemlétező „veszéllyel” megpuccsolhatta volna az amerikai alkotmányos rendet, és felfüggeszthette volna a fékek és ellensúlyok rendszerét. Ezt azonban saját pártja sem engedte meg neki, ennek beláthatatlanul súlyos következményei lettek volna, akár polgárháborút is kiválthatott volna. Trump hazudott a falról, azt mondta, majd Mexikó fizeti meg az árát, de Mexikót sem tudta megzsarolni, mert Mexikó olyan válaszlépést adott volna, hogy egy hónapon belül eltűnt volna a zöldség és a gyümölcs Amerika üzleteiből. Egy kocsmatöltelék színvonalán vezeti ez az ember az országot, de szerencsére, az amerikai alkotmányosság és jogállam útját állta. Az amerikaiak alig várták, hogy jöjjenek a félidős novemberi választások, hogy a képviselőházat átadhassák a demokratáknak, és megállítsák ezt a szörnyet.

Trump csak ideiglenesen nyitotta meg a szövetségi államot a költségvetési törvény aláírásával, de nem valószínű, hogy meg merné tenni, hogy a zsarolást újrakezdje. Az totális katasztrófa lenne a republikánusoknak. Nincs annyi homofób keresztényfasiszta szavazó, aki a középrétegekhez tartozó amerikai republikánusok nélkül megválaszthatna bármilyen republikánus elnököt. Egyelőre győzött a liberális jogállam, az amerikai Alkotmány. Fasizmus határozatlan időre elhalasztva. Most már csak a Mueller-vizsgálat eredményét várja Amerika, hogy ne elégedjen meg a Trump mellé beépített orosz kémek vád alá helyezésével, hanem a Trump elleni impeachment-hez elegendő bizonyítékot tegyen az asztalra, és legyen vége ennek az ámokfutásnak.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések