2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországAmihez semmi köze a NOB elnökének

Amihez semmi köze a NOB elnökének

-

Nagyon Kevéssé Tisztelt Thomas Bach Úr!

Önnek, mint a NOB elnökének az a véleménye, hogy a népszavazási aláírásokkal kapcsolatos referendum körül kialakult helyzetet hátsó szándékkal arra használták fel, hogy „feltegyék magukat Magyarország politikai térképére”, s egyszerűen csak „nevet akartak szerezni maguknak”.

Az, hogy mi az Ön véleménye a magyarországi aláírásgyűjtésről, a népszavazási kezdeményezésről, ugyanúgy nem érdekel senkit, mint az, hogy melyik csapatnak drukkol, milyen fogkrémet használ, és hogy a magas szőkéket kedveli-e, vagy inkább az alacsony, telt barnákat.

Önnek ugyanis nem az a dolga, hogy egy Öntől független ország polgárainak népszavazási, vagy bármilyen más kezdeményezését minősítse, majd e minősítés eredményeként megállapítsa, hogy tettüket hátsó szándékkal követték el. Ön ezek szerint el sem tudja képzelni, hogy az aláírásgyűjtést nem hátsó szándék vezette, miközben mások úgy gondolják, hogy kifejezetten előremutató szándékként értelmezhető, hogy fel kívánják tenni magukat a politikai térképre.

Az aláírásgyűjtők, szemben az Ön állításával, ezzel az akciójukkal nem nevet akartak szerezni maguknak, már csak azért sem, mert volt és van nevük. Ők maguk adták maguknak a nevet, nem vették el senki nevét, nem szerezték, hanem elnevezték magukat.

Ezek látszólag formai dolgok, de mögöttük valós tartalom húzódik meg. Jelesül az, hogy Önnek, úgyis, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének, nem az a dolga, hogy az Önök szervezetétől független politikai szereplőket, pártokat minősítse. Ön azért kapja a fizetését, hogy munkatársaival együtt, gondos mérlegelés után, elbírálja az olimpiai pályázatokat, és a legjobb tudása szerint, valamint részrehajlás nélkül kiválassza közülük a legjobbat.

Miután megszületett a döntés, onnantól kezdve Önnek nincs más dolga, minthogy minden erejével az olimpia megszervezését segítse, biztosítsa, hogy az ötkarikás játékok a tisztességes verseny szellemében, korrekt módon kerüljenek megrendezésre. Vagyis, hogy olyan körülményeket teremtsen, ahol nem a hátsó szándékok, hanem a tudás, a teljesítmény és a tehetség játszanak főszerepet.

Ebbéli munkájához sok sikert, erőt és kitartást kívánunk. Sajnáljuk, hogy ezt a levelet meg kellett írnunk, azt hittük, hogy nélkülünk is tudja, hogy mi a feladata, és mi az, amihez Önnek végképp semmi köze.

Frissítés:

A Népszava legfrissebb információi szerint az MTI meghamisította a NOB-elnök szövegét. A fentieket ettől függetlenül fenntartjuk, mert a szövegének volt olyan része, amire e levél vonatkozik. A hamisításról itt olvashatnak.

25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések