Hogyan támogathatnak értelmes emberek egy Trumpot? – kérdezik sokan. Mit várnak tőle? Mi a közös nevező, ami összeköti őket? Nem a szegények lázadtak fel, nem ők választották meg Amerika legtöbb milliárdost magában foglaló kormányzatát. Akkor kik?

Először periférikusnak hittem, hogy keresztény színezetű gyűlöletportálokon sátánistának nevezik Obamát, Clinton halottakat idéz, sátánista szeánszokat tart, gyerekeket erőszakol egy washingtoni pizzéria pincéjében. A pizzériában egy férfi meg is jelent pisztollyal, hogy kiszabadítsa a nem létező pincébe zárt gyerekeket.

A Planned Parenthood nevű non-profit szervezet ellen olyan uszítást folytattak, hogy egy magát hívőnek nevező elmebeteg bement a szervezet egyik klinikájára Colorado Springs-ben, és meggyilkolt három embert, köztük egy kétgyermekes rendőrt. Elmondása szerint a mennybe megy a gyilkosságaiért, mert Isten parancsát teljesítette a megölt magzatokért.

A kampány végére lett világos, hogy a sátánizmussal összefüggésbe hozott hazugságok milyen hatással voltak a hívőkre. A Sátántól akarták megmenteni a világot, amikor Trumpra szavaztak. Ha Trump alkotmányellenes intézkedéseit kifogásolja a média, akkor támad az ördög. Vagyis, nem periférikus jelenséggel állunk szemben.

A liberális, mint szitokszó, a valójában ördögi Finkelstein találmánya, de az evangéliumi keresztény egyházak híveinek, akik a Trump mögötti legnagyobb tömeget adják, az ő neve semmit nem jelent. Saját hazug sajtójuk viszont olyan nekik, mint a Biblia. Bepillanthatunk most abba, hogy ez hogyan működik.

*

Ennek tipikus példája a Vigyázó blogban megjelent írás. Morvay Péter (eisen64 álnéven) „Obama, az ellenelnök: Így buktatnák meg Donald Trumpot” címmel és „A mestertervet a radikális baloldal egykori ikonjától, a luciferiánus Saul Alinskytől vették” alcímmel közölt újabb összeesküvés-elméletet, amelyet Lucifer irányít. Morvay Péter, a szerző, a trumpista Hit Gyülekezete lelkésze, Németh Sándor személyi titkára, Hartmann László fedőnéven volt III/III-as ügynök.

A cikk úgy kezdődik, hogy „a történelemből eddig csak ellenpápákat ismertünk, most úgy tűnik, van már “ellenelnök” is, mégpedig Barack Obama személyében”. Amerikában senki nem lehet két ciklusnál többet elnök, ezen átsuhan az összeesküvés-elmélet. Morvay tudni véli, hogy „árnyékkormány” van, amelynek célja az, hogy idő előtti távozásra kényszerítsék Trumpot. A „lopakodó puccs” forgatókönyvét Obama és Hillary Clinton egykori mentorától, a radikális baloldali Saul Alinsky-től vették – írja Morvay.

Onnan lehet tudni, hogy Obama „ellenelnök”, hogy nem költözött el Washingtonból. Az a bizonyíték, hogy a Fehér Háztól 2 kilométerre levő házban él, amit Morvay „bunkernek” nevez a Trumpot támogató New York Post nevetséges cikke alapján. Obama ugrásra készen áll, mintha Washingtonon kívülről nem lehetne irányítani „lopakodó puccsot”, mintha valaha is elnök lehetne még egyszer. (Erről az Alkotmány 22. kiegészítése rendelkezik.)

Mindez nem emberi akarat, hanem a Sátán munkája. Obamát, Clintont és a „lopakodó puccs” résztvevőit a Sátán irányítja. Az összekötő szál a „radikális baloldali Saul Alinsky”, aki „luciferiánus”. Ennek alapja, hogy Saul Alinsky a közösségszervezésről szóló fő művét „Lucifernek ajánlotta”. Ezért „luciferánus”. Obama és Clinton Alinsky tisztelői, ezért ők is azok.

Alinsky nem Lucifernek ajánlotta a könyvét, hanem egy „Irene” nevű hölgynek („To Irene”) külön oldalon, amelyen köszönetet mondott négy barátjának is. A következő oldalon közölt három idézetet: egyet Hillel rabbitól, a másodikat Thomas Paine-től, a harmadikat saját magától. Ez utóbbit nevezi Morvay és a szennysajtó „ajánlásnak”, de nem az. Alinsky csak viccesen azt mondja, emlékezzünk meg az első nagy lázadóról, Luciferről.

Alinsky azt írta: „Ne felejtsük el legalább futólag elismerésünket kifejezni a leg­első radikális iránt. Annak a személynek, aki minden legendánk, mítoszunk és a történelmünk szerint (és ki tudja, hol végződik a mitológia és hol a történelem – vagy azt, hogy melyik melyik), az ember által ismert legelsőként lázadt fel a hatalmon lévők ellen, és ezt olyan hatékonyan tette, hogy királyságot is szerzett magának – Lucifernek.”

Ez önirónia, elismerés az „első lázadónak”, attól az embertől, aki a nincsteleneket arra buzdította, hogy ne törődjenek bele a sorsukba, hanem lázadjanak fel ellene. Szervezzék meg magukat, hogy kikényszerítsék a hatalom birtokosaitól a jogaikat. Kétségtelenül radikális megoldásokat javasolt, amelyek működtek.

Honnan tudjuk, hogy Alinsky valóban nem Lucifernek ajánlotta a munkáját és nem adta el magát Lucifernek? Saul Alinsky ismert agnosztikus volt, aki nem hitt a Bibliában, nem hitt Istenben, és nem hitt a Sátánban sem. Ezért nem is ajánlhatott Lucifernek semmit. Mégis ez az összes bizonyíték arra, hogy ő, s rajta keresztül Obama, Clinton és a Demokrata Párt a Sátán szolgái.

*

Alinsky élete végén adott egy interjút a Playboy-nak, amelyben arról kérdezték, hisz-e a túlvilágban. Erre Alinsky azt mondta, hogy számára nem az a kérdés, hogy van-e élet a halál után, hanem az, hogy van-e élet a születés után. Alinsky-t csak az emberhez méltó élet érdekelte itt a földön. Nem hitt Sátánban és túlvilágban.

Ezután azt mondja, nem tudja, van-e bármi a halál után, mert erre és az ellenkezőjére sem látott még bizonyítékot, ahogy más sem. Ez a kérdés szerinte azzal függ össze, hogy az ember nem képes szembenézni saját halandóságával. De tételezzük fel – mondta -, hogy van túlvilág. Akkor ha választhat, ő egyértelműen a poklot választja.

Arra a kérdésre, hogy miért, ezt mondja: azért, mert számára a pokol lenne a menny, mert a pokolban nyomorultak és nincstelenek vannak. Ő pedig egész életében a nincstelenekkel volt. Ha lemenne a pokolba, ott azonnal elkezdené megszervezni a nincsteleneket. Akár a földön.

A válasz majdnem keresztényinek mondható. Egy gyönyörű hitvallás az elesettek mellett. A pokol nem szó szerint értendő, mert Alinsky Luciferben és a keresztény pokolban zsidóként sem hinne, ha hívő lenne. Ebből is látszik, hogy ez az ember viccel, nem hisz Luciferben, mítosznak tartja, játszik a szavakkal, viccel vele. Nem Lucifer szolgája, vagy csak annyira, mint bármely más ember itt a földön.

Ebből azonban kitalálták, hogy Alinsky luciferiánus, a Sátán szolgája. Mivel Chicago-ban segítette a jogaiktól megfosztott feketéket, a szociális munkás Obama pedig szintén a szegényeket segítette egy Alinsky-féle közösségszervező intézménynél, Obama is a Sátán szolgája lett. Hillary Clinton személyesen ismerte Alinsky-t, róla írta a szakdolgozatát. Mivel Alinsky „luciferánus” volt, Clinton is az. Amit képviselnek, az Lucifertől származik.

Ilyen egyszerű.




A Trumpot támogató keresztények a Sátán ellen harcolnak, amikor a liberalizmus ellen küzdenek. Ennek a nemlétező „ajánlásnak” a félremagyarázása miatt. Ezért szavaztak Trumpra, mert ő Isten szolgája a „luciferiánus” Obamával és Clintonnal szemben, akikre Alinsky-ről ragadt rá a luciferianizmus. Morvay szerint „ezt a programot már nem ő, hanem politikai tanítványai kezdték végrehajtani, amelyre a Demokrata Párt kínálta a nyolcvanas évektől a legbefogadóbb közeget. Az Alinsky-modell a volt közösségszervező, Barack Obama elnöksége nyolc éve alatt a hatalom csúcsára is eljutott. Hillary Clinton ezt is folytatná.”

Hogy mit jelent ez? Azt, hogy Obama elnöksége alatt luciferianizmus és sátánimádás volt a Fehér Házban. Most bezzeg Trump eljövetelével megérkezett oda az Isten országa. Ezért szavazott rá az evangéliumi keresztények több mint 80 százaléka. Aki azt hinné, hogy ezek az összeesküvés-elméletek periférikus szélsőségesek szintjén maradnak, téved. Az Alinsky-féle sátánizmus Ben Carson révén került a köztudatba a „keresztény” mocsoksajtóból, mint amilyen a Hit Gyülekezetéhez tartozó Vigyázó blog magyarul.

*

De hogyan lett ebből „lopakodó puccs”?

Úgy, hogy Morvay Carson révén írt már egy cikket Alinsky-ról a Hetek című újságba, a Hit Gyülekezete lapjába, amelynek részleteit csak átmásolta most a Vigyázóba írt cikkébe. Azt összemosta a New York Postban megjelent szöveggel, a kettőből összeállt az összeesküvés-elmélet, amelyet „lopakodó puccsnak” nevezett el.

Így lett a luciferiánus sátánista liberálisok lopakodó puccsa a CNN, a Washington Post és a New York Times kifogása, hogy orosz kémek lehetnek a Fehér Házban. Mindezt egyetlen mondattal kötötte össze Alinsky-vel: „Ezt a forgatókönyvet nem most találták ki, hanem az 1972-ben elhunyt szélsőbaloldali filozófus, Saul Alinsky programadó könyvéből.” Ennyi.

Innen Morvay és a trumpista „konzervatív” konteó-gyártók fantáziája meglódul: „A Trumppal szembeni ellenállást az Organizing for Action (OfA) elnevezésű akciócsoport szervezi. Az OfA 2008-ban, az első Obama-kampány támogatására jött létre, de a szervezetet most arra kívánják felhasználni, hogy a radikális baloldal ökleként működjön, hasonlóan, mint Hugo Chavez venezuelai és a Castro-fivérek kubai akciócsoportjai, amelyeket politikai ellenfeleik megfélemlítésére és ellehetetlenítésére használtak fel”, írja Morvay. Természetesen „a szervezet 2014-ben 40,4 millió dollár támogatást kapott milliárdos szponzoroktól – köztük többen a Soros György által finanszírozott Democracy Alliance baloldali-liberális megadonor hálózat tagjai – és országszerte 250 irodát működtetett”. Mintha civilszervezetek nem működtethetnének irodákat. Soros, persze, nem maradhat ki a Gonosz üzelmeiből. Ő is Lucifer embere, a Sátán szolgája.

A Castro-fivérek akciócsoportjaira hasonló baloldali „ököl” ilyen szörnyűséges dolgokra készül: „Fő ügyüknek tekintik azt, hogy „befűtsenek a klímaváltozás ellenzőinek”, átfogó bevándorlási reformot követeljenek (beleértve az illegális bevándorlóknak nyújtott tömeges amnesztiát), “elmondják azoknak a millióknak a történetét, akiknek az életét az Obamacare mentette meg”, harcoljanak a “női egészségvédelem alapvető jogáért” és újraosszák a társadalmi jövedelmet azok javára, akik nem keresnek eleget”, írja Morvay. Csupa sátáni dolog, ami ellen egy keresztény hívőnek harcolnia kell.

A „mesterterv atyja” Alinsky, aki ugyan meghalt 1972-ben, de ez nem tartja vissza attól, hogy ma a „lopakodó puccs” szellemi vezére legyen. Összegyűltek a liberális tanítványai, mint a Cion bölcsei, elővették Alinsky luciferánus receptjeit, nyilván rituálisan átadták magukat a Sátánnak, hogy Trumpot, ezt a szent embert, leváltsák, és a gyűlöletes emberi jogokat, a 24 millió szegénynek egészségbiztosítást nyújtó Obamacare-t védjék. Sátáni terveik között van a globális felmelegedés elleni harc és a női egészségvédelem. Attól sem riadnak vissza, hogy 11 millió illegálisnak amnesztiát akarjanak, ahelyett, hogy üldöznék vagy agyonlőnék őket.

Aztán jön a félelmetes krimi, ami harcba szólít minden keresztényt, mert harcolni azt kell: „A radikális baloldali programot nem csak kommunikáció útján kívánják népszerűsíteni, hanem folyamatos tüntetésekkel, utcai demonstrációkkal, és a Trump-kormányzat tagjai valamint támogatói elleni lejárató kampányokkal, amelyekkel meg akarják bélyegezni és félemlíteni mindazokat, akiket felelősnek tartanak az Amerikában bekövetkezett politikai fordulatért.”

Ha Trump, akkora hülye, hogy idő előtt megbuktatja magát, itt a magyarázat: „lopakodó puccs” végzett vele. Ezt a forgatókönyvet az agyalágyult Morvay szerint nem most találták ki, hanem az 1972-ben elhunyt Saul Alinsky programadó könyvéből vették. Az Obamacare-t is onnan vették, a globális felmelegedést is. A közismerten radikális Obama és a radikális Clinton a veszély, a cseppet sem radikális Trump ellenében. A Sátán szolgája a mainstream sajtó. Megveszekedett sátáni gyűlöletükben képesek rasszistának nevezni a szent Bannont, aki a Bibliával teljes összhangban álló Breitbart nevű gyűlöletportált üzemeltette. 

*

Mellékesen Alinsky elméletének lényege az volt, hogy ne makrostuktúrák ellen lázadjanak az emberek, hanem helyi ügyeket karoljanak fel, s majd az vezet egyre feljebb. Az olimpiai népszavazás aláírásgyűjtése tipikusan ilyen módszer volt. A Momentum azt hirdette meg, hogy elmennek vidékre, és a helyi kis ügyeket karolják fel. Ha tudják, ha nem, ez Alinsky. A Kétfarkú Kutyapárt is ennek megfelelően jár el, amikor a kátyúkat kifestik. Ez is Alinsky. Ezek szerint ők is luciferiánus sátánisták. Magyarországnak éppen néhány Alinsky-re lenne szüksége.

Szóra sem lenne érdemes az egész, ha ezt a sok állatságot nem hinnék el tízmilliók. Nem csupán Amerikában, hanem Magyarországon és az egész világon. Jobban hisznek benne, mint a Bibliában. A Bibliával ugyanis ez az egész esztelenség összeegyeztethetetlen.