Az EB utasítására használhatják ingyen a gyerekek a nekik épült játszóteret

Szeptember végén írtunk arról, hogy Hajdúhadház szociálisan leszakadt városrészén nagyobb részt uniós pénzből „A sport, mely egyenlővé tesz” elnevezésű pályázat keretén belül játszótér épült.

No, nem a gyerekeknek, mert nekik fejenként és alkalmanként 500 forintot kellett volna fizetniük. Nyilvánvaló, hogy ez éppen a pályázat célközönségének miért lehetetlen.

Hátrányos helyzetű fiatalok a lezárt játszótér előtt (Fotó: Facebook/Hajdúhadházi Fiatalok)

A mellett, hogy a helyzetet sérelmező helyi fiatalokból létrejött a Hajdúdházi Fiatalok elnevezésű csoport, Jávor Benedek európai parlamenti képviselő az esetről bejelentést is tett az Európai Bizottságnál (EB).

A lépést siker koronázta, ugyanis az EB előírta a hajdúhadházi önkormányzatnak, hogy az uniós forrásokból megépült helyi játszóteret ingyenesen bocsássa minden gyerek rendelkezésére, és szüntesse meg a belépődíj jogszerűtlen alkalmazását.

Amint Jávor a közösségi oldalán fogalmaz: „Ne kerteljünk, ugye tudjuk miről van itt szó: hogyan lehet a roma gyerekeket kiszorítani az európai közpénzből épült játszótértől. Csakhogy az EU egyik alapvető értéke a diszkrimináció tilalma, még ha ezt a Fidesz-kormányzat egyre kevésbé érzi is magáénak, és elkülönített oktatással, lakhatási szegregációval és más kreatív módszerekkel igyekszik is gettósítani a magyar roma társadalmat – amelyre egyébként arcpirító módon mutogat, amikor a menekültek elleni gyűlöletkampányt kell indokolni.

Fontos, szimbolikus fejlemény, még ha csak helyi szintű is, hogy egyértelművé vált: ezt az EU-ban nem tekintik elfogadhatónak.” 

Jávor Benedek

Siker: a bejelentésem nyomán eljáró Európai Bizottság előírta a hajdúhadházi önkormányzatnak, hogy az uniós forrásokból megépült helyi játszóteret ingyenesen bocsássa minden gyerek rendelkezésére, és…

Csáfordi Dénes fideszes polgármester ősszel azt bírta mondani, hogy „sorosbérencek lázítják a helyi cigány lakosságot”.

A roppant kínos szituáción túl, hogy „kívülről” kellett egy rasszista magyar polgármester orrára koppintani, jó volna a magyar választópolgároknak annyi aktív szürkeállomány, amennyi segítene átgondolni: szembetűnő az EU-s és a magyar döntések, „erkölcsi megfontolások”, értékek, szemléletek, célok közti óriási különbség. Annyira, hogy ezek alapján Magyarország már csak formálisan és anyagilag kapcsolódik Európához. Utóbbi megszüntetésével az Európai Unió nyilvánvalóvá tehetné, hogy tisztában van e ténnyel.