Az ír kormányfő Orbánnal találkozott: belpolitikai vihar lett belőle

5 perc olvasási idő
1

Leo Varadkar ír kormányfő csütörtökön az Országházban találkozott Orbán Viktorral, és az azt követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a két ország között erősek a kétoldalú kapcsolatok, Magyarország Írország fontos gazdasági partnere.

2017-ben a két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladta az 1,5 milliárd eurót, és nőtt a Magyarországra irányuló ír export is.

Varadkar közölte: egyetértenek a magyar kormánnyal abban, hogy a legjobb módja a Nyugat-Balkán stabilizálásának, ha az Európai Unió a volt jugoszláv tagországokkal és Albániával kapcsolatban a bővítésben gondolkodik.

Az ír miniszterelnök nagyra értékeli, hogy a magyar kormány megértő a Brexit-tárgyalásokkal kapcsolatos speciális ír szempontokkal, ide értve az ír-északír határ kérdését. Ugyanakkor egyetértettek abban, hogy az Európai Unió kevesebb lesz a britek nélkül.

Magyarország és Írország azonos állásponton van az európai adóharmonizációt, az Európai Uniós költségvetés és a fejlesztési támogatások változatlanságát illetően is, ám Írország a migráció kezelésének kérdésében nem ért egyet Magyarországgal, és támogatja a közös teherviselés koncepcióját az Európai Unión belül.

A találkozó viszont némi vihart kavart az ír belpolitikában: a Munkáspárt vezetője, Brendan Howlin ugyanis magyarázatot követel, hogy miért csak az utolsó pillanatban tájékoztatta a parlamentet Varadkar erről a látogatásról, holott még december közepén feltettek neki egy erre vonatkozó kérdést – amint erről az Irish Times is beszámolt.

Az ír kormányfő hivatala szerint a Brexit-tárgyalások új szakaszba lépése miatt egyeztetett Varadkar magyar kollégájával, és a látogatásről karácsony előtt döntöttek.

Howlin azoban felszólította Varadkart, hogy ítélje el a magyar kormányzat antidemokratikus, EU- és jogállamellenes politikáját, különben Orbán Viktor álláspontja hallgatólagos megerősítéseként fogja értelmezni az ír miniszterelnök látogatását.

“Orbán úr kiiktatta az alkotmányos fékeket és egyensúlyokat, ellenőrzés alá vonta az állami médiát és a bíróságokat, és át akarta venni az irányítást egy független egyetem felett. Felszította a jobboldali populizmust és a migrációellenességet az Állítsuk meg Brüsszelt! kampányával, amelyhez kapcsolódva minden magyar háztartásba kérdőívet küldtek, amelyben azt kérdezték, hogyan kezeljék a bevándorlás kérdését és azokat az uniós ügyeket, amelyekkel nem ért egyet. Remélem, hogy a Taoiseach (ír miniszterelnök) elég bátor lesz ahhoz, hogy megvédje Írország és az EU közös értékeit, amikor találkozik Orbán úrral, és kritikával illeti azt a megosztó utat, amelyen Magyarország jár a közösségben belül” – fogalmazott Howlin.

Úgy tűnik, Howlinnak csalatkoznia kellett: Varadkar egyedül a migrációs politikával kapcsolatban jelezte, hogy az ír álláspont eltér Orbánétól. A témának mindenesetre némi pikantériát ad, hogy a 38 éves, homoszexualitását nyíltan vállaló Varadkar indiai bevándorló apától származik, Írországban pedig jelenleg mintegy 12 ezer magyar él és dolgozik.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Embercsempészet miatt keresik a Csíki Sör tulajdonosát

Következő cikk

A tűz és harag sem menti meg Trumpot a botránytól