2024, április18, csütörtök
KezdőlapMagyarországAz MSZP-nek van egy épeszű szervezete

Az MSZP-nek van egy épeszű szervezete

-

Miközben Magyarországon az Orbán-rendszernek nincs ellenzéke, csak kollaboráns kitartottjai vannak, akik a kollaborációban való „összefogás” bajnokai, kiderült, hogy Szombathelyen van egy renitens MSZP szervezet, amely azt teszi, ami az egész párt és az ellenzék dolga lenne. Szombathelyen a helyi MSZP helyezte ki a Fidesz gyűlöletkampányára válaszul készült ellenplakátokat. Ez az első értékelhető megmozdulása ennek a pártnak 2010 óta. A többi áruló álellenzéki párt még erre sem képes.

A plakát szövege is kiváló: „Ha Magyarországra jössz, nem tudnál hozni egy épeszű miniszterelnököt?” A szöveg világos, frappáns és igaz, mert Magyarországnak amellett, hogy bűnöző a miniszterelnöke, az is nyilvánvaló, hogy nem épeszű. Ideje lenne plakátokon kihelyezni az alkotmányos rend megdöntéséért járó életfogytiglani szabadságvesztésről szóló Btk. paragrafust is, amit ez az ember nem kerülhet el, ha egyszer Magyarországon demokrácia és jogállam lesz. Amíg Orbánt államellenes bűncselekmény miatt nem ítélik el, addig Magyarországon nincs jogállam (a befolyással való üzérkedés, vesztegetés, hatalommal való visszaélés, lopás és más korrupciós bűncselekmények csak halmazati bűncselekmények).

Csak reménykedhetünk abban, hogy az MSZP szombathelyi alapszervezete nem részesül pártfegyelmiben, amiért épeszű módon reagált, és végre azt teszi, amit a pártjának is tennie kellene. De fogadásokat nem mernénk kötni arra, hogy nem ütik meg a bokájukat a szombathelyiek. A magyarországi idiotizmus határtalan, ami megnyilvánul abban is, hogy a magát „függetlennek” nevező sajtó már kriminalizálja, hogy az MSZP helyi szervezete áll a plakátozás mögött, mintha valami bűncselekményt követtek volna el. A cikkek úgy fogalmaznak, hogy „Czeglédy Csaba, a helyi MSZP vezetője elismerte, hogy hozzájuk tartoznak a plakátok”. Mintha valami tilos dolgot, valami bűnt vagy rosszat csinált volna.

Annak semmi kriminális tálalása nincs, hogy Orbán bűnszervezete az adófizetők pénzén százmilliókat költ gyűlöletkampányra és rasszista uszításra. A szombathelyi MSZP biztosan nem az adófizetők pénzét költi, és az a legkevesebb egy ellenzéki párttól, hogy az illiberális rendszert építő felcsúti bolond helyett épeszű miniszterelnököt követel.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések