Magyar Péter legnagyobb támogatója az értelmiséginek nevezett réteg, mely eltartott kisujjal hangsúlyozza, hogy nem tetszik nekik Magyar Péter, nem az ízlésük szerint való, vannak olyanok, akik még azt is kimondják, hogy elfogadhatatlan és taszító a személye, a stílusa, a világnézete, a magatartása, mégis támogatják, mert „erre van szükség”.
Nem is részletezzük, mi minden az, amit ezen a címen elfogadhatónak tartanak, csak jelezzük: ez az értelmiségi lét megtagadása. Az értelmiség lényege az értékek képviselete, védelme és termelése. Az értelmiség felelőssége, hogy az értékeket felmutassa, kiválassza, megvédje, és arra tanítson, hogy azt feladni semmilyen körülmények között nem szabad.
Ha nem így lenne, szemétbe kellene dobni a világirodalmat, amely erről szól, ki kellene dobni az Antigonét, de Szophoklész mellett olyan szerzőket is, mint Homérosz, Brecht, Ibsen, Shakespeare, Dosztojevszkij, tulajdonképpen mindenkit, mert aki nem arra intett, hogy nem lehet az elveket és az igazságot feladni és relatívizálni, az mind kár és szemét.
Minden értékes művészi alkotás az erkölcsi jó melletti állásfoglalás és az elvek melletti kiállás. Annak a tudatosítása, hogy akkor is a jót és az igazat kell választani, ha nem az tűnik hasznosnak, s a végén mindig az igazság győz, mert az is egy győzelem, hogy nem adja meg magát az ember a rossznak és a gonosznak, s nem köt elvtelen alkukat.
Azok felett lehet uralkodni, akik elvtelen alkukat kötnek. Mint a demokratikus ellenzéki pártok. Ennek gyógyszere nem az, hogy még elvtelenebb alkukat kötünk, hanem az, hogy visszamegyünk oda, ahol az első elvtelen alkut megkötöttük. Ott veszett el a szabadság. A még nagyobb elvtelenség még nagyobb szolgaságba vezet, elvész a belső morális erő.
Idézhetjük? Az igazság az, ami szabaddá tesz. Vagy hivatkozhatunk másra is. Bibó István szerint az értelmiségi elit feladata az értékek és elvek közvetítése.
*
Jellemtelen, elvtelen és gerinctelen emberekből még nem lettek hősök. Pozitív változást a világban még nem hoztak olyan emberek, akik megkérdőjelezték az erkölcs és az igazság objektív létezését, értékét és fontosságát. Akik szerint minden relatív, nézőpont kérdése, azok üres, hitvány és kártékony emberek, akiktől meg kell menteni egy népet.
Ha az értelmiség ennek a feladatának és kötelességének nem tesz eleget, romlásba dönti az országot. Ha egy ország elveszíti a mérőzsinórokat, sőt az értelmiség arra tanítja őket, hogy azokat figyelmen kívül lehet hagyni, adott esetben meg lehet tagadni, zárójelbe kell tenni (mert az hasznosabb, mint ragaszkodni hozzá), az a legnagyobb árulás.
A gonoszt jóval lehet legyőzni. Olyan még nem volt, hogy a gonoszt gonosszal győzték le. Olyan katarzisról sem hallottunk még, hogy valakik feladták a saját elveiket, értékeiket (azokban nem bíztak annyira, mint az ellenség ideológiájában), s boldog, győztes életet teremtettek volna, legyőzték a rosszat. A végén maguk is azzá váltak, amitől menekültek.
A konkrét helyzetben hangsúlyozni kell, hogy nem tévedésről van szó, az értelmiség egyes meghatározó személyiségei nem tévesztik össze a jót és a rosszat, hanem a rosszat hasznosnak ítélik. Immorálisak, elvtelenek, erkölcsileg züllöttek és romlottak. Akik őket követik, már a rosszat jónak mondják, mert a hasznos az egyetlen jó, bármi áron.
Nem azt mondják, hogy Magyar jó, hanem azt, hogy rossz, de most erre van szükség. Sőt, minél rosszabb, annál jobb, mert attól még alkalmasabbnak tartják a feladatra, amire fel akarják használni. Mert azt hirdetik, hogy a gonoszt csak egy másik gonosz győzheti le. Azt képzelik, hogy elfogadható, hasznos és eredményes lehet, ha egy gonoszt támogatnak.
Miközben a hasznossága kizárt, mert nem fognak győzni vele, pusztulás lesz a vége. De akkor sem fognak elismerni semmit, hogy ez az ő felelősségük, amit tudni lehetett előre. Vannak emberek, akiket nem kell kipróbálni, esélyt adni nekik, mert előre látható a vége. A történelem tanúsága ez. A hisztéria pedig rossz tanácsadó, igenis sok veszíteni való van.
Nem ez az első eset. Sorban lehet követni, hogy mindig beavatkoztak a pártok életébe, a választásokba, az eddigi két legdurvább eset az volt, amikor Bajnai Gordont Mesterházy Attilára cserélték, aztán a rémálom, amikor Márki-Zay Péterrel rendeztek egy hasonló ámokfutást, de nem tanultak belőle.
Magyar istenítése viszont mindent visz. Nyilván ebből lesz a legnagyobb tragédia.
*
Miután az álmessiás a bólogató kutya mellől leszedte a visszapillantó tükörről a keresztet és a rózsafüzért, s azt a csuklóján lengetve hirdeti a szeretetet és idézgeti Pál apostolt (ami önmagában akkora blaszfémia, hogy az értelmiségnek hánynia kellene tőle), engedtessék meg, hogy a helyzet leírására most a kecskék helyett a bibliai bárányokat használjam fel.
Az igazi Messiás azt mondja, hogy jönnek közétek báránybőrbe bújt farkasok, akik nem kedveznek a nyájnak. A nyájat nem védik a báránybőrbe bújt farkasok, hanem megeszik. A nyájat nem a farkas védi meg, hanem a jó pásztor, aki az életét adja a juhokért. Ez pedig a bárányokért letett élet, nem pedig a NER-lovag farkas, az EP-mandátummal és pénzzel.
A magyar értelmiség ezzel szemben azt mondja, legyen a pásztor helyett farkas a nyáj vezetője, aki elzavarja a másik farkast. A kiválasztott farkas megörül ennek, fel is veszi a báránybőrt, de állandóan kilátszik a báránybőr alól a farkas. Az olyan pásztorok, mint pl. Iványi Gábor eltűntek, senkit nem érdekelnek. Csak a báránybőrbe bújt farkas látszik.
Ez azonban nem zavarja őket, pontosan tudják, hogy a báránybőr alatt egy farkas van, de nem bíznak abban, hogy egy pásztort követve legyőzhetik a másik farkast. De soha nem is követtek pásztorokat, csak farkasokat. Ezt is inkább egy farkasra bízzák. Élvezik, ahogy a báránybőr alatt a felbérelt farkasuk vicsorog és csahol a másik farkasra, ami üdvrivalgást kelt a nyájban, mert ők nem tudnak így vicsorogni. S azt hiszik, ez kell, ez eredményes.
A magyar értelmiség, mint a nyáj hangadói, készítik az akolban a HVG sztárújságírójával a megállapodást a báránybőrbe bújt farkasnak, hogy ők minden bárányt elüldöznek, aki nem engedelmeskedik a báránybőrbe bújt farkasnak, ő pedig aláírja, hogy miután elkergette a rivális farkast, visszaadja a bárányok szabadságát és választáson megszabadul tőle a nyáj.
Azt követelik a bárányok szószólói, hogy ne maradjon senki, csak a farkas. Farkas kell nekik, és azt képzelik, az majd jó lesz hozzájuk.
*
Azt képzelik a volt SZDSZ-es és szoci értelmiségiek, hogy ők használják Magyart, és nem Magyar használja őket. Ha Orbántól nem tudtak megszabadulni, hogyan szabadulnának a sokkal keményebb és durvább, ravaszabb Magyartól? Orbán megerőszakolta az országot, de Magyart ők ültetik az ország nyakára, ha nem szabadulnak meg tőle időben.
Aki elhiszi azt, hogy olyan ember, aki nem tűr ellentmondást, megmondja az újságíróknak, mit kérdezzenek tőle, aki egyetlen embert sem vett fel a pártjába, hogy senki ne kérdezzen semmit, aki a jogállamiságot fétisnek tartja, az majd demokratikus választást tart, ahol őt le lehet váltani? A farkas majd bárány lesz?
Az értelmiség hamis rögeszméje, hogy fideszesre van szükség, hogy leváltsák a Fideszt, s olyannak kell lenni, mint a Fidesz, hogy a saját farkasukra szavazzanak. Le kell mondani a demokráciáról, minden szépről és jóról, mert arra nincs igény, csak a fasizmusra, ezért a választás annyi, melyik fasisztát választod, lehetőleg egy jobbat, de ebben is tévednek.
Mert Magyarhoz képest Orbán egy megfontolt taktikus, aki hagy élni, ha nem szervezkedsz ellene, de Magyar eltapos, ha ellene mersz szólni, ha nem támogatod. Bezáratja a kocsmát, ahonnan ki kell dobni, az EU-ból és a NATO-ból úgy sétálna ki, mint az ATV stúdiójából, ha ellene szólnak, soha többet nem szabadulnának meg tőle.
Magyar tényleg potenciális polgárháborús veszély. De ha így lesz, senki ne felejtse el, hogy ez ennek az értelmiségnek a produkciója és felelőssége.
*
Annyi történt, hogy a farkas eddig kívül volt, a bárányok pedig belül. Most az értelmiség behozott egy farkast, aki most már belülről fenyegeti a nyájat, és elkezdte megtizedelni. A bárányokkal megszerettette a farkasok stílusát, a bárányok kezdtek farkasként viselkedni. Vicsorgatják a fogukat, harapnak, üldözik a bárányokat, akik nem akarnak farkasok lenni.
A liberális értelmiség, köztük vezető helyen a volt SZDSZ egykori vezetői, prominensei, a meghasonlott baloldali értelmiségiekkel elkezdték megmondani, hogy ki maradhat, ki nem. A farkas maradhat, bárányok nem. Farkascsordát csinálnak a nyájból, másokat hibáztatva, miközben soha senki annyi kárt nem okozott az országnak, mint ez az értelmiség.
Ha valakinek itt mennie kell, akkor ők azok. Mert az értelmiség hivatását megtagadták, elárulták, szemétre dobták. Ezzel az immorális, nihillista, elvtelen, jellemtelen, ostobán számító attitűddel félrevezették, becsapták és megrontották még azokat is, akikben lett volna bármilyen morális emberi érték. Lezüllesztették a demokratikus oldalt.
Az értelmiség nem diploma, nem tárgyi tudás, nem szakma, hanem morál, mérték, érték és jellem. Prófétai szerep, amire ők alkalmatlannak bizonyultak. Ne nevezzék magukat értelmiségnek, mert nem azok, ők ebben a minőségükben megbuktak. Ha beigazolódik, hogy Magyar Péterrel újabb diktátort szabadítottak az országra, ők a felelősök érte.
Legalább próbálják visszatartani magukat, várják ki, amíg a hamis messiásuk semmisít meg minket. Ne végezzék el helyette a piszkos munkát, amíg ő tizenéves lánykák lábai közt mászik négykézláb a földön, az áruló értelmiség tapsától kísérve, hogy ilyen emberre van szükség a demokrácia és a szabadság helyreállításához.
Ehhez már nemcsak erkölcstelenségre és felelőtlenségre, hanem végtelen romlottságra van szükség. Ezt a hisztériát már semmi nem igazolja.
