2024, október6, vasárnap
KezdőlapUncategorizedBartus László: Orbán antiszemita, Soros jótevő

Bartus László: Orbán antiszemita, Soros jótevő

-

Világossá kell tenni valamit a magyar adófizető polgároknak, mielőtt tévedésbe esnének. Soros Györgytől ez az ország csak kapott, Orbán pedig csak lopott. Úgy vélem, nem állnak ki eléggé Soros György mellett azok, akiket támogatott. Nem védik meg eléggé, akik tisztában vannak azzal, hány millió dollárt áldozott a magyarokra. Talán attól félnek, hogy származásuktól és vallásuktól függetlenül, majd őket is lezsidózza a „keresztény” magyar kormány miniszterelnöke vagy valamelyik nímandja.

Mivel azon kevesek közé tartozom, akik nem kaptak soha semmit Soros Györgytől, minden erkölcsi alapom megvan arra, hogy szót emeljek mellette. Soros György valóban filantróp, aki nagyon sokat adott a magyaroknak és Magyarországnak. Soros György olyan szegény, de tehetséges magyar fiatalokat taníttatott Oxfordban és a világ más egyetemein, mint amilyen egykor Orbán Viktor is volt. Támogatta a magyar demokratikus sajtót, könyvkiadást, a roma programokat, a tényfeltáró újságírást, a valóságfeltáró dokumentumfilm-készítést, a művészeti és kulturális életet, erősítette a civil szférát, védte az emberi jogokat. Ez csak fasiszta országokban számít bűnnek. Ez minden egészséges nemzet büszkesége és életereje.

Emlékszem, a kilencvenes években valamilyen évfordulót tartott Budapesten a Soros Alapítvány, amelynek keretében felléptek azok, akiket Soros támogatott. Megdöbbentem, hogy a támogatott fellépők között ott volt a színházi élet elitje, színészek, rendezők, írók. A rendszerváltás után ő finanszírozta a fél magyar sajtót, hogy a nyilvánosság kontrollja érvényesüljön, a politikai hatalmat a sajtó ellenőrizze, ne lehessen elfoglalni és kirabolni az országot, ahogy ez 2010 után történt. Amikor körülnéztem, mi mindent és ki mindenkit támogatott, eltartott, segített a Soros Alapítvány, azt mondtam, hogy ami itt számít, ami itt érték, amire a magyarok büszkék lehetnek, azt mind Soros Györgynek köszönhetik.

Magyarország ma nem lenne ilyen sem, ha Soros nem támogatta volna a kultúrát, a sajtót, a művészetet, a civil társadalmat, a demokrácia, a nyitott társadalom és a szabadság ügyét. Soros nélkül a demokrácia már a kilencvenes években összeomlott volna. Méltán gyűlölik a nácik. Ami ma még érték, azokon a romokon vegetál, amelyeket egykor Soros György létrehozott vagy támogatott. Ezek után meglepő a csend, a félelem, amely körülveszi, miután Orbán a zsidó-világösszeesküvés irányításával vádolta meg. Soros György kezdettől a szélsőjobboldal célpontja volt, mert a demokratikus átalakulás és a felemás piaci viszonyok közepette az ő támogatásával éltek azok az intézmények, szerkesztőségek, alkotók, civil szervezetek, amelyek a demokrácia kereteit fenntartották.

Most nem beszélek azokról a magánemberekről, fiatalokról, akik ösztöndíjakat, művészeti, tanulmányi és egyéb támogatásokat kaptak. Ha Orbán gyalázkodására valamennyien kimennének a Kossuth térre, nem lenne elég a belváros. Arról nem beszélve, hogy rangos, nemzetközi egyetemet adott Budapestnek. Annak hány diákja, ösztöndíjasa van és volt? Hány értelmiségi, kutató, egyetemi oktató kapott munkát, állást, katedrát, publikálási lehetőséget? A magyar szabadság ügye azzal párhuzamosan veszett el, ahogyan a szélsőjobboldali mocskolódás nyomán Soros György egyedül maradt, az egészbe belefáradt, és nagyrészt kivonult Magyarországról, a demokráciát segítő projektek finanszírozásából.

A nácik győzték le Soros Györgyöt, mert a magyar értelmiség nem védte meg. Elmondhatatlan a veszteség, ami Magyarország pénzben, presztizsben, kulturális javakban és az ország szabadsága tekintetében érte, mert a nácik kiutálták őt az országból. Ma nem lenne illiberális diktatúrát építő, törvénytelen maffiakormány hatalmon, ha Soros György és más filantrópok azt a megbecsülést és védelmet kapták volna, amit megérdemelnének. De hagyta a magyar társadalom, hogy a magyarság legalja, szemétdombra való nácik módszeresen kriminalizálják azt, amiért köszönetet kellett volna mondani. Ha Soros Györgyök vennék körül a mindenkori magyar kormányokat, és nem Andy Vajnák, nem itt tartana Magyarország.

Soros György neve a zsidózás szinonimája lett. Az egykor liberális, a jogállamban, a törvények uralmában, az alkotmányosságban hívő Orbán Viktor is élvezte Soros György nagylelkű támogatását. Vajon akkor Orbán is a zsidó-világösszeesküvés része lett? Cserébe beléptették valami titkos társaságba, szabadkőműves páholyba, hogy esküdjön fel a nemzeti és „keresztény” értékek szétverésére? Nem azt vallotta Orbán, hogy a szabadság, a demokrácia, a liberális jogállam a nemzetek legfőbb érdeke, mert a jólét, a szabadság, az egyenlőség és az érvényesülés garanciája, ahol csak a teljesítmény és nem az előjogok számítanak? Nem úgy tudta, hogy ez Európa?

Orbán politikai helyezkedése közben magáévá tette a két világháború közötti „keresztény-nemzeti” ideológiát, azonosult a politikai katolicizmussal, amiről ma ugyanolyan szemérmesen hallgat a véleményformáló magyar értelmiség, mint Soros György érdemeiről. A politikai katolicizmus a politikai antiszemizmus édes gyermeke és fordítva. Szélsőjobboldali ideológia, az antiszemitizmus és a zsidó világ-összeesküvés elleni harc a lényege. Ez az ideológia szoros rokonságban áll a nácizmussal. Magyarországon a náci szerveződéseket nem lehet megkülönböztetni a „keresztény-nemzeti” ideológiától. Ezek magukat „kereszténynek” vallva nácik. A nácizmus hordozó anyaga ma a „keresztény” kifejezés. Abban az értelemben, amit a két világháború között jelentett: „keresztény” az, aki nem zsidó.

Nem volt elég a náciknak elüldözni Soros Györgyöt Magyarországról, ahol ma már csak erősen csökkentett profillal rendelkező képviselete működik. Még most is Soros a mumus, mert Soros „a zsidó”, aki a magyarok ellen tör azzal, hogy pénzt ad demokratikus és civil szerveződéseknek. Ma már nem csupán szélsőjobboldali, hanem náci kormánya van Magyarországnak, mely Adolf Hitler Mein Kampf című művével összhangban vallja a zsidó-világösszeesküvés elméletét. Magyarországnak antiszemita miniszterelnöke van, amiről szintén nem hajlandó tudomást venni a magyar értelmiség, amit szintén évek óta egyedül hangoztatok, de én szélsőséges vagyok, ugyebár. Amit Orbán Sorosról előadott, az antiszemita és náci elmélet. Orbán ma már nem is titkolja. Orbán egy náci vezér, aki Európát a Soros György vezette (vagy szimbolizálta) zsidó-világösszeesküvéstől menti meg, méghozzá az antiszemita tartalmú politikai katolicizmus, mint „kereszténység” nevében.

A szélsőjobboldal azért utálja Soros Györgyöt, mert a demokráciát és a szabadságot utálja. Soros György pedig a demokráciát és a szabadságot támogatja. Szégyellnivaló hálátlanság és gyávaság, hogy még azok sem védik meg Soros Györgyöt alpári nácik mocskolódásától, legyen az a törvénytelen miniszterelnök, akik pontosan tudják, hogy Magyarország csak köszönhet Soros Györgynek. Nem beszélve azokról, akik támogatást kaptak tőle, akik neki köszönhetik az eredményeiket, a műveiket, a munkájukat és a sikereiket. Magyarországnak ki kellene állni, és meg kellene mondani, hogy Soros György nem pusztítója, hanem jótevője ennek az országnak. S illene hozzátenni azt is: amiképpen a zsidóság is. Van ehhez elég bátor ember? Egy európai uniós országban?

Soros adott, Orbán lopott. Orbán egy fillért nem tett bele ebbe az országba, csak kivett belőle. Az állam és Soros György taníttatta, életében más munkája nem volt, csak politikus volt, és az ország leggazdagabb embere. Ő az egyik, ha nem a legnagyobb földesúr. Soros nem épített a szegény magyarok pénzén stadiont a háza mellé, hanem csak adott, méghozzá dollármilliókat. Szegényeket, tehetségeket támogatott, értéket hozott létre. Milyen értéket hozott létre Orbán Viktor, Rogán Antal vagy Szijjártó Péter, azon kívül, hogy kilopták az ország szemét? Soros György igaz hazafi, aki segítette a volt hazáját, annak ellenére, hogy már gyerekként bújtatni kellett Budapesten, mert ugyanezek a „keresztény” magyarok már akkor is meg akarták ölni azért, mert zsidó.

Soros soha nem azonosította a magyarokat a nácikkal, soha nem volt a magyarok ellensége. Annak ellenére sem, hogy a nácik a magyarokat magukkal azonosítják, mindenki mást kirekesztenek belőle. Csak adott ennek az országnak, olyasmit támogatott, amire az államnak nem volt elég pénze. Most sem azért emeli fel a szavát a menekültek mellett, mert összeesküdött Európa ellen, hanem a háború elől menekülő nyomorultakkal együttérez. Függetlenül attól, mi a vallásuk.

Orbán zsidó-világösszeesküvésének hívei eszetlenek, még arra az ellentmondásra sem jöttek rá, hogy a teória szerint a liberális zsidók a liberális Európát akarnák szétverni, hogy a liberális zsidók uralmát megteremtsék. Amit Orbán veszélynek mond, az a jelenlegi Európa. Amitől ő óv, az van jelenleg Európában: liberális, szabad, demokratikus, multikulturális és befogadó társadalom. Miért kellene ezt a zsidó-világösszeesküvésnek szétverni? Hogy jöjjön a fasiszta Orbán? Mert ez az igazi veszély, hogy Orbán a menekültügy felhasználásával szétveri Európát. Ez az összeesküvés Európa ellen.

Fel kellene ébredni. Kormányzati szinten, a miniszterelnök szájából hangzik el antiszemita uszítás. A miniszterelnök nyíltan zsidózik, letette a voksát a nácik oldalán. Aki zsidó világ-összeesküvést emleget a holokauszt után, az politikai bűnöző, egy náci, akit minden tisztességes embernek párthovatartozás nélkül bojkottálnia kell. Orbán a Jurta Színház, Romhányi László és a nyilas Bosnyák Imre szintjére süllyedt. A Szittyakürt és a Szent Korona című nyilas lapok közönsége ünnepli. A Potyka bácsi hozzá képest egy liberális demokrata.

Hogyan maradhat magát demokratikusnak nevező párt olyan parlamentben, hogyan legitimálhat ott olyan hatalmat, amely nemcsak államcsínnyel jött létre, nemcsak alkotmányellenes, törvénytelen, nemcsak az ország kirablására szövetkezett bűnszervezet, hanem még náci is? Miért kevésbé fontos a magyarok legnagyobb jótevőjének, Soros Györgynek megvédése a 100 forintos internetadónál? Miért nincs antifasiszta mozgalom, náciellenes tüntetés? Meddig fontosabb az állás, a pénz, az előmenetel, a státusz? Mikor mondja azt valaki, hogy a megengedett lapítás helyett többet ér a becsület?

Ne tévesszen meg senkit, hogy Orbán most gyorsan keres majd valamilyen zsidó szervezetet vagy vezetőt, akivel találkozhat, hogy „lemossa” a antiszemitizmus bélyegét. Ahol a filantrópokat mocskolják, az országot romlott, mocskos, náci bűnözők vezetik, s ez ellen senki nem emeli fel a szavát, ott nagyon rossz dolgokra tessék felkészülni.

 

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések