2024, március29, péntek
KezdőlapVéleményBartus László: Orbánéknak a civilek a NER "zsidói"

Bartus László: Orbánéknak a civilek a NER "zsidói"

-

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a terroristákkal működnek együtt a menekülteket segítő civilek

 

[two_third last=”no”]Már a harmincas évek Németországát idézi a Nemzeti Együttműködési Rendszere „civilek” ellen indított kampányának hangneme. Kovács Zoltán kormányszóvivő terrorizmussal vádolja a magyar „civileket”. Szerinte terrorszervezetekkel működnek együtt. Hamarosan terrorista lesz minden igazi ellenzéki, aki nem kollaborál a NER-rel. Kovács nem tudja, mit beszél, és főleg nem tudja, hogy szavainak milyen hatása lesz. A hatásmechanizmus megegyezik a zsidók elleni uszítás hatásával. A goebbelsi propaganda lerombolja a civil szervezetekkel szembeni agresszió gátjait.

Olyan szervezetekkel ugyanis, amelyek terroristákkal működnek együtt, bármit meg lehet tenni. Az a minimális követelmény, hogy azonnal csukják börtönbe őket. De minden további nélkül be lehet törni az ablakaikat, meg lehet rohamozni az irodáikat, fel lehet gyújtani a szobáikat, lehet bántalmazni is őket. A recski tábor megnyitása a NER-ben csak idő kérdése. A gyűlöletkeltés nagymesterei, a „keresztény Magyarország” hirdetői, a menekültek mellett megtalálták és célponttá tették az újabb ellenséget: a NER közvetlen függőségi rendszerébe nem tartozó, szabad civil szervezeteket.

Lehet holnap küldeni a konzultációs kérdést, lehet népszavazást tartani arról, betiltsuk és üldözzük-e a „civileket”. A válasz kifejezi majd a nép akaratát. A NER semmi mást nem tesz, mint engedelmeskedik a magyar népnek. Ez ám a demokrácia, nem a politikai korrektség és a hatalmi ágak szétválasztása.

S hogy mivel bizonyítja Kovács azt, hogy a magyar civil szervezetek együttműködnek a terroristákkal? Ugyanazzal, amivel Hitler bizonyította a Cion bölcseinek jegyzőkönyveit. Konteóval és ráolvasással. Azt mondta, „nemcsak Szerbiában, a Nyugat-balkáni útvonalon, hanem legutóbb a spanyol észak-afrikai enklávé kapcsán bebizonyosodott annak a gyanúja, hogy szervezetten küldenek több száz embert a kerítésre”. Amikor megkérdezték tőle, hogy a „Soros-féle” civil szervezetek együtt dolgoznak-e terrorszervezetekkel, azt mondta: „Abszurd koalíció látszik kialakulni. Hogyan lehetséges az, hogy magukat emberjogvédő vagy civileknek nevezett emberek ezekkel a terrorista vagy embercsempész szervezetekkel akarva-akaratlanul cimborálnak vagy együttműködnek?”

Ennyi elég is. Nem kell bizonyítani semmit. Sem azt, hogy a szíriai háborúból menekülők nem terroristák, még azt sem, hogy az embercsempészek sem terroristák, csak aljas gazemberek, akik pénzt csinálnak mások nyomorából. Azt sem kell bizonyítani, hogy a magyar határra érkező menekültek megsegítését végző civil szervezeteknek közük lenne ezekhez az embercsempészekhez. Elég azt mondani, hogy „akarva-akaratlan együttműködnek” azokkal, akikkel ezek a szerencsétlenek a kiszolgáltatott helyzetükben az útjuk során találkoznak. Az „abszurd koalíció” az, hogy az életüket mentő menekültek több ezer kilométerrel korábban találkoztak embercsempészekkel, most pedig találkoznak a magyar határon olyanokkal, akik vizet adnak nekik. A beteg gyermekeiket ellátják az embertelen, fasiszta magyar kormány helyett, amelyet Kovács szóvivő képvisel.

Akikkel ezek az útjuk során találkoznak, mind egy „koalícióban” vannak Kovács fideszes agya szerint. Mintha bármilyen szervezeti együttműködés lenne közöttük. A hiányzó láncszemet a Fehérlófia könyvesbolt irodalma és a Gede-testvérek kiadványai pótolják, amelyek az össze nem tartozó személyek és események közé behúzzák a zsidó világ-összeesküvés láncszemeit. Így lesznek „Soros-féle civil szervezetek” mindazok, amelyek bármilyen támogatást kapnak Soros György alapítványaitól vagy bárhonnan külföldről, és nem a fasiszta Magyarország kormánya ellenőrzi őket. Noha önállóak és a döntéseiket maguk hozzák, nem Soros.

Hiszen ne feledjük, hogy Orbán is adott támogatást, egyenként 66,5 millió forintot a NER-nek kedves civileknek. Így a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, a Magyar Vöröskeresztnek és az Ökumenikus Segélyszervezetnek, amelynek éppenséggel Lévai Anikó, Orbán felesége a „jószolgálati nagykövete” (ez utóbbi nem keverendő össze az Ökumenikus Szeretetszolgálattal). Kovács logikája szerint Lévai Anikó, aki almát osztott kizárólag gyerekmenekülteknek (mert azok ugyebár nem tehetnek semmiről, ahogy a zsidó gyerekek sem tehettek), ugyancsak terrorszervezetekkel működött együtt, a láncolat része volt: vele is találkoztak a menekültek, meg korábban embercsempészekkel is. Még terroristák is lehettek közöttük, akik a szerencsétleneket kihasználva vegyülnek közéjük időnként. E logika szerint Lévai Anikó is terrorista lenne, a Kovács-féle „abszord koalíció” része.

De nem az, mert ő a támogatását nem Sorostól kapta, hanem a Pharaonnal üzletelő Orbán Viktortól, aki amúgy tényleg terroristákat támogatott, amíg élt. De az nem baj. Sorosról viszont tudjuk, mióta a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei létézenek, hogy egy fényűzően berendezett szobában leültek tízen (tizenketten vagy hárman, tökmindegy), és kitalálták, hogy legyen menekültválság, küldjük muszlimok millióit Európára, hogy azok felszámolják a „keresztény” Európa arculatát s szétverjék a keresztény identitásra épülő nemzeteket. Megerősítsék a politikai korektséget, az emberi jogokat, amelyek csak álcák, mert a cél az, hogy a végén megkérdezzék Orbán Viktort, hova a bánatos ökumenikus csudába tűnt a Népszabadság, több száz milliárd forint és mellesleg a Magyar Köztársaság? Ez a probléma.

Azt mondani sem kell, hogy amit a magyar civil szervezetek a menekültek ügyében tesznek, az a magyar állam nemzetközi szerződésekbe foglalt kötelessége lenne. Kovács aljassága, hogy a terror és a terrorizmus elől, a biztos halálból menekülő családokat a terroristákkal és a terrorizmussal azonosítja. Ezt az embert be kellene tenni Aleppóba víz és élelmiszer nélkül, mialatt orosz barátai bombáznak. Megnéznénk az útját a röszkei határig, és meghallgatnánk két hónapi várakozás után azokról a civil szervezetekről, akik egy pohár vizet adnak neki.

Nem tudnak semmiféle bizonyítékot bemutatni arról, hogy a magyar civil szervezetek politizálnának (egyébként megtehetnék, állampolgári joguk, hogy véleményük legyen a hazájukról, és még erről a bűnbandáról is, amely Magyarországot megszállva tartja). Egyedül a menekültekkel összekapcsolva tudják kriminalizálni őket, mert azzal, hogy menekülteknek segítenek (már amennyire engedik nekik a határőrök), azzal az Orbán-kormány politikája ellen tesznek. Ergo, álcázott ellenzékiek, ergo terroristák. S a magyarok által jól ismert „tudjukkik” világméretű összeesküvésébe tudják illeszteni őket, rájátszva az évezredes magyar nótára, hogy el akarják venni azt, ami a magyaroké. Úgy lehet zsidózni, hogy nem zsidóknak nevezik őket. Meg kell menteni Kiskunbüdöskét, mert New Yorkban Soros és zsidó barátai szemet vetettek a volt TSZ-földekre (azokat Orbán és „Mészáros” már régen ellopta) és a közmunkások fizetésére. Még jó, hogy itt van Orbán Viktor, aki átlát rajtuk, és megvédi Kiskunbüdöskét tőlük. Elveszi ő maga, amit féltenek.

Természetesen ez az egész nem a menekültekről, nem a civil szervezetekről, hanem a magyar szabadság felszámolásáról, a diktatúra erősödéséről, fasizálódásáról szól. Tömény uszítás a bűnbakok ellen, hogy a diktatúra indokolt és széles körben támogatott legyen. Ha kell, terrorimus vádjával börtönbe csuknak bárkit, aki nem támogatja Orbán faiszmusát. A „civilek” elleni uszítás valójában a hatalomhoz nem tartozó civilek ellen, az egész magyar lakosság ellen irányul, hogy megtanulja: nem szervezkedhet, nem lehet önálló, nem lehet független a mindenható fasiszta államtól. S az okos magyar emberek, a csavaros észjárásukkal, ahelyett, hogy a saját szabadságukat megvédenék ezektől a gazemberektől, ellene támadnak a bűnbaknak állított csoportosulásoknak, kisebbségeknek.

A pavlovi reflexek működnek. Van gyakorlatuk benne. A zsidók behelyettesíthetők bárki mással. Most a „civil szervezetekkel”. De az sem baj, ha mögöttük a zsidó világ-összeesküvés legendás alakja áll. Akinek bűne az, hogy a nyitott, szabad, demokratikus társadalmat, a jogállamiságot, a jog uralmát, a magyarok emberi jogait, a hátrányos helyzetűeket önzetlenül saját pénzéből támogatja. Mindazokat, akiket a nemzetmentő Orbán-banda kifoszt, megaláz, jobbágysorsba kényszerít. Ez a bűne. S ez nem is kevés. Ezért egyszer már a hitsorsosait Auschwitz-ba küldték a magyarok.

Ismerős nekik Kovács testvér szövege. Tudják, mi a dolguk.[/two_third]

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések