2024, december22, vasárnap
KezdőlapFesz leszBartus László pert nyert Németh Sándorral szemben a Fesz lesz című könyv...

Bartus László pert nyert Németh Sándorral szemben a Fesz lesz című könyv ügyében

-

A Fővárosi Törvényszéken sürgős eljárásban tárgyalt perben hirdetett elsőfokú ítéletet a bíróság, amelyben teljes egészében elutasította Németh Sándor és Morvay Péter keresetét, amelyet Bartus László és az Olivia Media and Publishing Corporation, a Fesz lesz című könyv szerzője és kiadója ellen indítottak. Németh Sándor és Morvay Péter annak kapcsán indítványozta Bartus László Fesz lesz című 588 oldalas könyvének teljes megsemmisítését, hogy véleményük szerint a könyv függelékében jogsértő módon került felhasználásra összesen öt darab fotó, amelyek közléséhez szerintük a szerzőnek és a kiadónak engedélyt kellett volna kérniük.

A bíróság a perben teljes egészében Bartus Lászlónak és a könyv kiadójának adott igazat, mind az öt fotó felhasználása jogszerű volt, ezért egyetlen képet sem kell a könyvből eltávolítani, illetve a könyvet nem kell megsemmisíteni. A bíró az indoklásában elmondta, hogy az ítéletet az európai uniós joggyakorlat figyelembe vételével hozta meg. Mivel Németh Sándor és Morvay Péter az általuk kifogásolt fotókat maguk hozták nyilvánosságra, azokat maguk szerették volna a közvéleményhez eljuttatni, a képeken pózolnak, és nem magánéletük részeként fotózták le őket, a fotók közszereplésen és/vagy közszereplői minőségükkel összefüggésben kerültek felhasználásra, nem a magánéletet sértik, a fotókkal jól illusztrálta a szerző és a kiadó a könyv főszereplőjéről írott véleményét, és azok nem lealacsonyító formában és szándékkal kerültek felhasználásra, ezért nem kellett a felhasználásukhoz engedélyt kérni.

Az ügy érdekessége, hogy ezek a fotók részei annak az adatvédelmi kifogásnak, amelynek alapján a Libri Kft. úgy döntött, hogy a Fesz lesz című könyv árusítását megszünteti. A pernek III. rendű alperese volt a Libri Kft. is, annak ellenére, hogy szerződésszegést követett el, és a könyvet már nem forgalmazza, mert Németh Sándor és Morvay Péter arra alapította a magyar bíróság joghatóságát, hogy a könyv amerikai kiadója és szerzője pertársaságot alkot a magyar Libri Kft.-vel. Az ügy másik nagy érdekessége, hogy a Libri Kft. a perben ugyanazokat állította, amelyek miatt a Fesz lesz című könyv kiadója teljes kártérítésre beperelte a Librit. A perben ugyanis a Librr Kft. kijelentette, hogy a könyvterjesztő cég nem felel az általa forgalmazott könyv tartalmáért, ezért nem dönthet jogi kérdésekben, és nem szüntetheti meg erre hivatkozva egy könyv árusítását. A Libri Kft. viszont ez tette, ezért törvénytelenül járt el.

A könyv kiadója ugyanezt az álláspontot képviselte, és a bíróság egyetértett, ítéletében megerősítette azt a tényt, hogy a könyvkereskedő cégek nem felelnek az általuk forgalmazott és értékesített könyvek tartalmáért, nem minősülnek sem felhasználónak, sem adatkezelőnek. Ezért ez a bírósági ítélet megalapozza, hogy a Libri Kft. törvénytelenül szüntette be a Fesz lesz című könyv árusítását, jogellenesen vette le a kínálatából. Ezzel szerződésszegést követett el, és köteles a kiadónak okozott teljes kárt megtéríteni. Ezzel kapcsolatban egy másik perben hoznak majd ítéletet. A Libri Kft. bíróságon előadott jogi álláspontja és a bíróság ítélete alapján egyértelmű, hogy a Libri Kft. hivakozása hamis volt. Mivel már korábban is leírták, hogy nem felelnek a könyvek tartalmáért, ezért pontosan tudták, hogy ezen az alapon nem lehet egy könyv árusítását megszüntetni. Ezért a Fesz lesz című könyv kicenzúrázása valamilyen törvénytelen befolyás révén történt.

Ezért Bartus László, a Fesz lesz című könyv szerzője büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen korrupciós bűncselekmények gyanújával, mert ha a Libri Kft. tisztában volt azzal, hogy nincs joga a könyv tartalma miatt a Fesz lesz című könyv árusítását megszüntetni, akkor vagy a Hit Gyülekezete vagy valamilyen kormányzati ember részéről gyakoroltak törvénytelen befolyást a Libri Kft. vezetőire. Vesztegetés, zsarolás, befolyással való üzérkedés stb. bűncselekmény áll a Fesz lesz című könyvvel szembeni törvénytelen magatartás mögött. Ezzel a könyv rossz hírét keltették, a hitelességét rombolták ok nélkül, és súlyos erkölcsi és anyagi károkat okoztak. Mindezt nyilvánvalóan egy bűncselekmény révén. Az soha nem állt messze Németh Sándortól és a Hit Gyülekezetétől, hogy az érdekeit törvénytelen eszközökkel, bűncselekményekkel érvényesítse. A Hit Gyülekezete és Németh Sándor közéleti tevékenysége, titkosszolgálati eszközökkel végrehajtott lejárató akciói bűncselekmények sorozata. A Hit Gyülekezete egyháznak álcázva, Németh Sándor tulajdonaként és irányításával egy alvilági bűnszervezetként is működik. Erről szól egyebek mellett a Fesz lesz című könyv.

A képmáshoz való jog felhasználása miatt indított mostani perükben is a szokásos rosszindulatú csúsztatásokat és trükköket alkalmazták. Arra hivatkozva, hogy öt fotó felhasználására nem adtak engedélyt, az egész 588 oldalas könyv megmaradt példányainak a megsemmisítését kérték, mert Németh Sándor és Morvay Péter állítása szerint „a könyv egységes egészet alkot”, amelyből a kifogásolt fotókat nem lehet eltávolítani, csak az egész könyv megsemmisítésével. Az 588 oldalas könyv nagyon súlyos tényei és állításai között nem találtak semmit, amit perelni lehetne, és öt fotó alapján próbálták a könyvet eltüntetni, a közvélemény tájékoztatásának és a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozni. Olyan hazugságokat tartalmazott a kereset, hogy például Németh Sándor futball labdával dekázós képe magánéleti fotó, miközben a kép százezres példányszámban megjelent a Bors című lapban a vele készült interjú részeként.

Németh Sándor nem szabadidejében dekázott, hanem egy újság kamerájának pózolt, és azt mutatta be, hogy elég focista tudással rendelkezik ahhoz, hogy Gera Zoltánnak és a szövetségi kapitánynak szakmai tanácsokat adjon. A volt III/III-as ügynök, Morvay Péter egyetlen képe alapján követelte a Fesz lesz című könyv megsemmisítését, amelyen Geert Wilders holland szélsőjobboldali vezérrel pózol. Morvay azt a hazugságot adta elő, hogy a fotó egy magánéleti alkalommal készült, amikor magánemberként éppen csak arra járt, és lefényképeztette magát a holland szélsőjobboldali politikussal és a magyarul megjelent könyvével. A perben a Fesz lesz szerzője bizonyította, hogy Morvay nem arra járt éppen, hanem egyik szervezője volt Wilders könyvbemutatójának, és ő volt a könyv fordítója. Ezt akarta Morvay eladni úgy, hogy az ő magánéletét sérti a fotó közlése, amit nagy büszkén maga osztott meg a Facebookon, és Wilders is feltette a Twitter oldalára Morvaynak mondott köszönetnyilvánításokkal.

Németh Sándor sikertelenül próbálta magáneseménnyé nyilvánítani azt a fotót is, amely bejárta a magyar sajtót, amelyen Andy Vajnával ebédelt Kálmán Olga menekülése után és Habony Árpád is megjelent. Németh Sándor azt hazudta a keresetében, hogy a kolumbiai drogbárókra emlékeztető képe egy nyaraláson készült, majd az ügyvédje (aki Mészáros Imre Gój Motoros elnököt védte a hallgatásért cserébe a hamis ügynökvádban), s aki az ATV ellopása körüli céges papírokon is feltűnik, s Németh Sándor fiának, Németh Szilárdnak, az ATV vezérigazgatójának sógora, kénytelen volt elismerni, hogy a fotó egy nyári gyülekezeti táborban készült, ami közszereplésnek számít, a kezében láthatók azok a jegyzetek, amelyek alapján előadást tartott. A fotó annak illusztrálására szolgált, hogy Németh Sándor ránézésre egy dúsgazdag kolumbiai drogbáróra emlékeztet, nem egy lelkészre, aki az alázatos és a gazdagság ellen beszélő Jézus Krisztus tanítványa. A könyv szerzője legalább százezer forintra becsülte a rajta levő holmikat, az ügyvédje szerint minden közönséges hétköznapi viselet. De lehet, hogy csak az órája több százezer forint.

A legérdekesebb kép Németh Sándor római nyaralásán készült fotója, mely tűnhetett volna magánéleti fotónak, de nem volt az, mert a keresztény vezető lelkész a Jézus Krisztust keresztre feszítő római katonákkal pózolt, méghozzá karddal a kezében, amit ő maga osztott meg a közszereplős Facebook oldalán azzal a bibliai idézettel, hogy „Vegyétek föl az Istennek minden fegyverét”. A könyv szerzője kifejtette, hogy istenfélő lelkész Jézus Krisztus gyilkosaival, a fegyverükkel nem pózol. A fotó annak illusztrálására került a könyvbe, hogy Németh Sándor állelkészként hogyan értelmezi és magyarázza félre a Bibliát. Az általa idézett bibliai rész nem katonák gyilkos fegyvereiről szól, mint amit ő tart a kezében, de éppen ellenkezőleg: olyan szellemi fegyverekről, mint a hit pajzsa, az igazlelkűség öve, az igazság mellvasa, a békesség saruja, stb..

Ezzel szemben a Fesz lesz című könyvben három fejezet mutatja be, hogy Németh Sándor hogyan tanítja a fiatal hívőket más emberek megátkozására, miközben Jézus azt mondta, hogy áldjátok azokat, akik titeket átkoznak. Azokkal is jót tegyetek, akik ellenségeitek, a gonoszt jóval győzzétek meg. A fotó jól illusztrálja azt, hogy Németh Sándor hamis tanító és állelkész, aki nem hisz a Bibliában, nem fogadja el Jézus Krisztusnak ezeket a tanításait, az Isten országa törvényeit és azok ellentétére tanítja a Hit Gyülekezetében megtérő hívőket. Ezért a magánvállalkozásként működő csaló bizniszegyháza nem szeretetre, hanem gyűlöletre neveli az embereket, még a szülők, a testvérek, a rokonok gyűlöletére is, ha azok nem istenítik Németh Sándort. Ez a hamis bibliafelfogás, megtéretlen ember indulatai állnak Németh Sándor titkosszolgálati módszerei, feketemágiája, mások lejáratása, zaklatása, magánélethez való jogának semmibe vétele mögött.

Németh Sándor a bíróság által elutasított keresetében olyan személyiségi jogokat követelt magának, amelyeket ő a legkisebb mértékben sem tart be, névtelen szennyiratokat állít elő, névtelenül megsérti a kegyeleti jogot, a magánélethez, a magántitokhoz, magánlevélhez, a jó hírnévhez, a képmáshoz való jogot, a személyes adatok védelméhez, a becsülethez való jogot. A Fesz lesz című könyv számos ilyen esetet leleplez, de Németh Sándor ezekből semmit nem tanult, nem bánt meg semmit és nem hagyott abba semmit. Minden erőfeszítésre csak arra irányul, hogy a könyv szerzőjét lejárassa, hiteltelenné tegye, bemocskolja, a könyvet eltüntesse, a forgalmazását megakadályozza. Szóba sem jön megtérés, megbánás, megváltozás, a keresztény erények egyike sem. Tisztességtelen és törvénytelen eszközökkel próbálja fenntartani a hatalmát és megőrizni az általa összeharácsolt és ellopott vagyont.

A Fesz lesz című könyv, amely leleplezi alvilági ember titkoszolgálati módszereit, közéleti ámokfutását, az ATV ellopását, az egyház címen előadott lelki terrort, megfélemlítést, totális kontrollt, ami emberek életébe került, változatlan formában kapható és megrendelhtő a Book24.hu oldalán és a Book24 Zrt.-nél, a könyv forgalmazójánál és a Fesz lesz című könyv hivatalos oldalán feltüntetett könyvesboltokban.

Ezek voltak a kifogásolt fotók, amelyek alapján Németh Sándor meg akarta semmisíttetni a róla szóló 588 oldalas könyvet:







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések