2024, december21, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírBöjte titkos szeretőjének Orbánhoz írt levelét Böjtéhez továbbították

Böjte titkos szeretőjének Orbánhoz írt levelét Böjtéhez továbbították

-

Mint megírtuk, Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonainak vezetője, titokban bántalmazó szexuális kapcsolatot tartott fenn az egyik dévai nevelőnővel. A titkos szerető vallomásában elmondta, Böjte Csaba hogyan hálózta be, milyen ígéretekkel csalta Dévára, majd hogyan használta ki érzelmileg, anyagilag, s bántalmazta szexuálisan és fizikailag is. Elmondta azt is, hogy Böjte milyen nevelőket alkalmazott, a pénzadományokkal soha nem számolt el, a rájuk bízott gyerekeket terrorizálták, megfélemlítették, verték és mint később kiderült, szexuálisan is megerőszakolták őket.

A volt nevelőnő hazamenekült Erdélyből, de a kálváriájának nem lett vége. Böjte Csaba továbbra is zaklatta, megalázta, kihasználta. Az átélt negatív élmények hatására súlyosan depressziós lett. „Annyira mély depresszióba zuhantam, hogy csak az ágyban tudtam feküdni. Nem tudtam enni, szó szerint majdnem meghaltam”. Volt idő, amikor öngyilkos akart lenni. Kísérletet tett arra, hogy feldolgozza az őt ért traumát. Böjte azonban ezt is arra használta fel, hogy a bántalmazást folytassa és a talajt vesztett nőt kihasználja. Aki – elmondása szerint – ettől olyan lelki állapotba került, hogy ha papot vagy templomot látott, hányinger és fizikai rosszullét kerülgette.

Amikor megpróbált külső segítséget kérni, és beszélni kezdett Böjte Csabához fűződő viszonyáról, s fel akarta tárni a tapasztalt törvénytelenségeket, Böjte Csaba megfenyegette, hogy pszichiáter ismerőseivel beszámíthatatlan elmebetegnek nyilváníttatja, akinek nem lehet egy szavát sem elhinni, és kényszergyógykezelésnek vetik alá, mert vannak ehhez megfelelő kapcsolatai. Ez egy ismerős módszer, s ezt a fenyegetést sok mindenkivel szemben bevetik. Böjte ennek érdekében bevetett minden cselt. Megpróbálta rábeszélni a volt nevelőt, hogy ő maga vesse alá magát a procedúrának, hogy ennek nyomán elnémítsa, beszámíthatatlannak nyilváníttassa.

Böjte Csaba ezután megpróbálta rábeszélni, hogy menjen el vele Medjugorjéba, és költözzön be egy „női szerzetes otthonba”. Mint kiderült, akit ide elhelyeznek, azt elvágják a külvilágtól egy időre. Böjte el akarta tüntetni a szeretőjét, miután veszélyessé és kellemetlenné vált számára. Annál is inkább, mert ő levelekkel bombázta Böjte egyházi elöljáróit, feltárva mindazt, ami történt vele. Levelet írt a magyarországi ferenceseknek, akik Urbán Erikhez, az erdélyi ferences rendtartomány főnökéhez irányították, mert Böjte Csaba az erdélyi rendtartomány tagja, nem tartozik a magyarországi ferencesek jogi és fegyelmi hatásköre alá.

Az erdélyi ferences rendtartomány főnöke nem indított eljárást, a bejelentést nem vizsgálta ki, semminek semmi következménye nem lett. Urbán Erik azt válaszolta, hogy „sajnálattal és megdöbbenéssel olvastam levelét, és vettem tudomásul a benne leírtakat. Mindenekelőtt azt tanácsolom, hogy nyugodjunk meg, leljük meg a lelki békénket, hogy ebben a kényes helyzetben, úgy ahogy ön is írta, bölcsen tudjunk dönteni. Ezért imádkozni fogok és kérem ön is imádkozzon. Személyesen fogok beszélni Csaba testvérrel. Meg vagyok győződve, hogy mindenki az ön javát akarja, amiben pedig segíteni tudjuk, megtesszük. Addig is imáimba ajánlom.”

Az ügy eltussolására irányuló tevékenység része volt, hogy Böjte ekkor érzelmileg zsarolta a volt nevelőnőt, hogy ne akarja őt tönkre tenni, mire ő visszavonta a feljelentését. Urbán Erik örömmel vette tudomásul, hogy nem kell tennie semmit, mintha mi sem történt volna. Ezt válaszolta erre: „Örömmel olvastam a legutóbbi levelét, bízzunk az ima erejében, hogy egymásért imádkozva, tiszteletben tartva egymás hivatását, küldetését ebben a világban, megoldásokat találjunk a felmerülő problémákra, és a béke és a kiengesztelődés útját tudjuk járni. A fölséges és dicsőséges Isten áldását kívánom az életére. Imával és tisztelettel: Urbán Erik OMF.”

A ferences rendtartomány ezzel le tudta a Böjte ügyet szeretőstül, gyerekestül, pedofíliástul, a fölséges és dicsőséges Isten nevében. A volt nevelőnő ezután Erdő Péter bíboroshoz írt levelet, de az egyházi szexuális visszaélések áldozataival szembeni gyakorlatnak megfelelően válaszra sem méltatták. Levelet írt a gyulafehérvári érseknek, ahonnan szintén nem kapott választ. Ezután Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelet, amely kalandos utat tett meg. Böjte Csaba telefonban mondta el neki, hogy az Orbán Viktornak írt levele hozzá jutott. Mint mondta, a levelet a Külügyminisztériumban adták át neki.

A Böjte Csabáról szóló, Orbán Viktornak írt feljelentést tehát nem az illetékes hatóságokhoz továbbították kivizsgálás céljából, hanem átadták a bántalmazónak és a feljelentésben szereplő törvénysértések elkövetőjének, Böjte Csabának. Miután Böjte megismerte a levél tartalmát, újra megfenyegette a volt szeretőjét. A volt szerető Orbán Viktornak írt levelében olyan információk voltak, hogy az alapítvánnyal kötött szerződésekre odahamisították a nevét, az alapítványnál közokiratokat hamisítottak, nem jelentették be a munkavállalókat, közterheket nem fizettek. A magyarországi adóbevalláshoz szükséges adatokat sem kapta meg.

A nevelőnő tájékoztatta Orbán Viktort, hogy anyagilag kiszolgáltatott helyzetben tartották, Böjte Csaba a pozíciójával és a hatalmával visszaélve szexuálisan és fizikalag bántalmazta őt. Orbán Viktort tájékoztatta a gyerekekkel szembeni visszaélésekről, a bántalmazásokról, hogy romlott ételt kapnak, s a pénz- és egyéb adományok nem jutnak el a gyerekekhez. Orbán Viktornak tudomására hozta az adományok elsikkasztását, a szexuális visszaéléseket. Orbán tehát minden információt megkapott. A volt nevelőnő leírta, hogy Böjte és emberei kényszergyógykezeléssel fenyegetik, hogy elhallgattassák.

Ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor már a pedofil botrányok kirobbanása előtt tudott mindenről. A rendszer sztár papjáról (aki közpénzeket is felhasznál, s magyar gyerekeket abuzál) írt beszámoló ügyében azonban nem tettek semmit, hanem az Orbán Viktornak írt levelet átadták annak, akiről szólt, Böjte Csabának. Böjte a levél ismeretében újult erővel támadt a volt szeretőjére, immár megnyugtatva a politikai mentorai által, hogy bármit tehet, semmi baja nem származik.

A nevelőnő még az Orbán Viktornak írt levelében is utalt a politikai támogatásra, amivel Böjte dicsekszik, hogy neki nem lehet bántódása, mivel az alkalmazottainak az egész gyermekotthoni tevékenységet is úgy indokolta és magyarázta, hogy  „Orbán szekerét toljuk”.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések