2024, október15, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírKimarad a vasbetonból a vas, ha stróman gázszerelő épít vasutat

Kimarad a vasbetonból a vas, ha stróman gázszerelő épít vasutat

-

Olvastuk az Állatfarmot és az 1984-et, ismerjük elméletben az orwelli világot, mégis az események után kullogunk a NER-ben, s nem mentség, hogy az Európai Unió még nálunk is jobban lemaradt a valóságról, mint tényfeltáró útjaik bizonyítják. Mészáros Lőrinc esetében is csupán addig jutottunk, hogy egy végtelenített korlátoltsággal rendelkező stróman, akinek a nevére írta Orbán az általa ellopott közvagyon jelentős részét (amit már nem tudott az apja, a lánya, a veje, a felesége és a testvére nevére íratni), ezért ami Mészáros nevén van, az Orbán Viktoré.

Ezen kívül hüledezünk Mészáros Orbán vagyonának nagyságán. Ahhoz is idő kellett, hogy felfogjuk: a kilopott vagyontárgyak egy jelentős része termel, ami Mészáros nevén Orbánnak hoz hasznot, nem a magyar államnak, illetve a magyar adófizető lakosságnak. Arra azonban nem gondoltunk, hogy a gázszerelő nevén futtatott bankok, szállodák, építőipari cégek valódi, hozzáértő tulajdonos nélkül ugyanolyan kamu színvonalat produkálnak majd, mint amilyen hamis és hazug a felcsúti strómankonstrukció, s annak két pitiáner figurája a focicsapat öltözőjéből, Mészáros és Orbán.

Ezért meglepődünk azon, hogy a stróman gázszerelő (aki gázszerelőnek is pocsék volt, és kisiparosként is csődbe ment a maga erejéből) úgy épít vasutat, hogy a vasbetonból kimarad a vas. Ezt írta a Mészáros stróman nevén futó Orbán-cég munkájáról a Szabad Európa: a vasúti sínek mellé épített, erős rezgésnek kitett vasbetonból kihagyták a vasat, ezért az porlik. Mint írták, megsprórolták a betonozás előtt a betonacél szerkezetet, csak megépítették a zsalut, és öntötték bele az üres betont, amit nem tart meg semmi. De még a sima betonozást is silány minőségben végezték el.

Ez nem más, mint a Tanú című film élőben: így épített Virág elvtárs új házat Pelikán József gátőrnek, miután annak háza földig égett. A házon nem volt se ajtó, se ablak. De elkészült. Amit Orbán Magyarországon művel, az már túltesz a kommunista diktatúra abszurd működését bemutató kultuszfilmen, paródiája önmagának. A különbség annyi, hogy akkor Bástya elvtárs és Virág elvtárs nem lopta el a fél országot, mint ahogy Orbán teszi.

2018-ban írták ki a „közbeszerzést”, amelyet a Mészáros Lőrinc Orbán Viktor tulajdonába tartozó R-Kord Kft. nyert el konzorciumban. A közbeszerzés értéke 58,8 milliárd forint volt. A nem kevés pénzt lenyúlták, a munkát láthatóan elfogadhatatlan minőségben végeztették el alkalmatlan alvállalkozókkal, nyilván fillérekért. A hivatalos vélemény szerint „a GSM-R vasúti fejlesztés során, ahol balesetveszélyes körülmények, veszélyes hulladék is maradt az építkezés után”. De ezután jön az ügy további szépsége. Ismerkedjünk meg Orbán Viktor lopási technikájával.

Az olcsón és pocsékul végzett munka mellett „a cég az Építési Minisztériumhoz fordult arra hivatkozva, hogy elszálltak a költségei. Február 6-án a kormány egy nem nyilvános határozattal arról döntött, hogy 17 milliárd forint értékben juttathatnak plusz forrást a beruházásra, amit ki is vennének az Európai Unió által finanszírozott Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból, helyette magyar költségvetési pénzből finanszíroznának”. Az indok:

„a beruházás súlyos minőségi és műszaki problémákkal terhelt, így egy esetleges uniós ellenőrzésen jó eséllyel elkaszálnák a hibás teljesítés miatt, az R-KORD-ot pedig akár ki is zárhatnák öt évre a közbeszerzésekből. Nemzeti finanszírozás esetében ilyen veszély nem fenyegeti Mészáros Lőrinc cégét.” Ezt nevezik „nemzeti” finanszírozásnak.

Próbáljuk ezt megérteni: egy elfogadhatatlan minőségű munkára adnak további 17 milliárd forint közpénzt, miközben az eredeti árban benne volt minden, és a vasbetonból is kilopták a vasat. Erről a kormány nem nyilvános határozattal dönt, hogy ne tudjanak róla azok, akiknek a pénzét lopják: az adófizetők („mi kapjuk a legtöbbet!”). Tisztában vannak azzal, hogy a stróman cégét ki kellene rúgni, a pénzt vissza kellene venni, mert a munkája használhatatlan, de nem a céget rúgják ki, hanem úgy kap még milliárdokat, hogy az Uniónak ne derüljön ki, hogy a vasbetonban nincsen vas.

Ezért inkább nem az EU pénzkeretéből lopnak ki további 17 milliárd forintot Mészáros Lőrincnek Orbán Viktornak, hanem közvetlenül a magyar költségvetésből, a magyar adófizetők pénzéből. A cél az, nehogy az EU visszavegye a pénzt, és nehogy eltiltsa a gázszerelő stróman kamu cégét az uniós közbeszerzésektől. Ez mindennek a teteje. Magyarországon egy pitiáner köztörvényes bűnöző az ország miniszterelnöke, aki a strómanjai nevén százmilliárdokat lop ki a magyar emberek zsebéből (mint „nemzeti” politikus), és utána még életveszélyes szart épít a magyaroknak.

Ezért zavarja Orbánt az Európai Unió, „Brüsszel”, mert nehezítik ezt az ipari méretekben folytatott lopást. A magyaroknak odadobja az EU-t, hogy azt utálják ne őt. A magyarok tényleg kitehetik a nyakukba a táblát, hogy „A világ hülyéi vagyunk”. Egy szélhámos röhög rajtuk és kilopja a szemüket.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések