Botka László szocialista miniszterelnökjelölt programját tévesen gondolják egyesek baloldali programnak, mások „visszatérésnek a baloldalisághoz”. Botka programja a Kétfarkú Kutya Párt „ingyen sör” és „örök élet” programja. A probléma mindössze az, hogy a Kétfarkú Kutya Párt iróniának és gúnynak használja azt, amit Botka komolyan gondol.

A régi vicc szerint nem mindegy, hogy valaki okos és hülyéskedik, vagy hülye és okoskodik. Azt hinné az ember, hogy a Kétfarkú Kutya Párt létezése után már senki nem akad, aki arra vállalkozik, hogy megtestesítse azt, amit a kétfarkúak gúnyolnak. A Kétfarkú Kutya Párt azt vette célba, hogy a magyar pártok felelőtlen ígérgetésekkel akarnak szavazatot vásárolni.

Erre megjelenik Botka, és felelőtlen ígérgetésekkel akar szavazatokat vásárolni. Elhatározta, hogy „gazember” lesz, gátlástalanul ígérget a népnek fűt-fát, mintha ez csak ezen múlna. A magyar nép mély lenézése ez a program, amely a zsigeri vágyakra és indulatokra hat, még az sem érdekli, hogy valójában egy kormányképtelen, komolyan nem vehető populista párt képét mutatja, hiszen kormányra kerülésre úgysincs esély. A szavazatokkal elérhető pénzt viszont maximalizálni lehet vele. Kétmillió szerencsétlen nyugdíjas átverése árán.

Botka és társai rossz következtetést vontak le Orbán úgynevezett „sikeréből”, és vették elő a politikai alvilág eszköztárából a populista demagógiát, hazudozást és ígérgetést. Vigyázó szemeiket megint nem Párizsra vetették, megtanulva, hogy a szélsőjobboldali populizmust nem a szélsőbaloldali populizmussal győzték le, hanem megfontolt, felelős, korrekt politika állította az országot a józan ész mellé.

Ha valamire nem volt szüksége Magyarországnak, akkor az egy másik hazudozó, ígérgető, felelőtlen populista, mint alternatíva. Ott tartunk, hogy Magyarországon ma egyetlen hiteles, komolyan vehető párt van, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, amely úgy viccpárt, hogy legalább nevetségessé teszi ezeket a cseppet sem vicces bohócokat. Az MSZP hitelesíti őket, hogy az nagyon is komoly, amit kifiguráznak, cseppet sem vicc.

A szocialisták mély válságának jele, hogy a marxizmus és a neoliberalizmus között nem találták meg a működőképes ország szociáldemokrata programját, amely utat enged a szabad versenynek, de szociálisan érzékeny a magatehetetlen emberekkel szemben, s nem hagyja magára a munkavállalókat, osztályöntudat helyett polgári öntudatot ad nekik, emberi méltóságot követel számukra, és a nép kulturális, szellemi felemelését tűzi célul.

Ehelyett jött Botka, ígérjünk a népnek, vegyük rá őket, mindenáron szerezzünk szavazatokat és hitessük el velük, hogy ez így működik. Butítsuk tovább az országot, és amit meghagyott Orbán, azt majd leveri Botka. Mi azt javasoljuk, hogy Botka ne álljon meg itt, ígérjen ne csak 13. havi nyugdíjat, hanem 13. hónapot is. Mi az neki? Vegye át bátran a Kétfarkú Kutya Párt programját, ott remek ötleteket talál.

Az országot elfoglalta egy bűnszervezet, felszámolták a jogállamot, kivezették Európából Magyarországot, amely lassan az Európai Unióból is kikerül, a keleti diktatúrák része lesz, veszélyben a transzatlanti szövetséghez való tartozás, az orosz befolyás gyarmatosította az országot, az ország államilag szervezett kifosztása zajlik, és akkor a legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnökjelölt a 13. havi nyugdíjjal kampányol. És elhiszi, hogy csak ez érdekli a népet, csak ezt érti meg a nép.

Mindeközben azt hittük, hogy Botka személyében az MSZP talált legalább egy olyan embert, aki ugyan egy Háry János, de nem botrányhős, nem egy hazudós, nem megosztó, nincsenek káros szenvedélyei, nem gyűjt aranyórákat. De még az sem sikerült. Az MSZP hozzá züllik a Fideszhez. Szerencsétlen magyar emberek pedig, akikkel elhitetik, hogy választáson kell és lehet legyőzni Orbánt, nem akarnak hallani, észrevenni semmit, hogy maradjanak illúzióik.

Nem sok ilyen nép van, amely a józan ész helyett az önbecsapást választja. De ebben el van kényeztetve. Nagy a kínálat.