2024, december21, szombat

Kiemelt hírek

Az EU történetének legnagyobb botránya, hogy Orbánnak a vétóval való zsarolásra fizettek

Amikor az EU néhány vezetője ebbe belement, a háttérben és az asztal alatt ezt az üzletet megkötötte, aláásta az Európai Unió hitelességét, megkérdőjelezte az alapjait, és Orbán (valamint Putyin) kezébe adta Európa sorsát. Ha ezek után a szélsőjobb elsöpri a jogállami demokráciák képmutató és hazug képviselőit, azon semmi csodálkozni való nem lesz. Orbán úgy zsarolta meg őket, hogy továbbra is a kezében maradtak. A fennmaradó pénzért cserébe hajlandó csak megszavazni a költségvetést, az Ukrajnának nyújtandó támogatást, ami az európai biztonság és az európai béke kulcsa. Az EU felelős vezetői, akik Orbánnak szolgáltatták ki Európa biztonságát, maguk is zsarolhatóvá váltak, bűnözők. A felelősöket nyilván nem lenne nehéz megtalálni, mert Ursula von der Leyenről lehetne egy másik plakátot csinálni, hogy úgy táncol, ahogy a fasiszta Orbán fütyül, Macron sem lehet ártatlan az ügyben, aki Párizsba hívja vacsorázni a zsarolót a megegyezés előtt, nem tudjuk, hogy a német kancellár a kávézásra küldéssel mennyire van benne a botrányban.

A szlovákok nem fogják tűrni, hogy Fico Orbán lába kapcája legyen

Miután az emberkereskedők szabadon engedésével és az illegális bevándorlók Szlovákiára engedésével Orbán hatalomra segítette Fico-t, a szlovák miniszterelnök először érkezett Budapestre Orbánhoz eligazításra. Orbán...

Ha valakiről utólag derül ki, hogy meleg, akkor nevelhet gyereket

Értjük. Ha utólag derül ki valakiről, hogy meleg, akkor rendben van, nevelhet gyereket, mert az a gyerek érdeke. Ha előre derül ki, hogy valaki meleg, akkor nem nevelhet gyereket, mert akkor már nem az a gyerek érdeke. Van egy sejtésünk a náci logikával kapcsolatban: ha valakiről utólag derül ki, hogy meleg, az azt jelenti, észre sem vették, hogy meleg, így az illetőről kiderült, pontosan olyan, mint mások, ezért az más kategória. A propaganda tárgyát képező fiktív meleg nem olyan, mint a köztünk élő melegek, akik azon kívül, hogy kit szeretnek, hogyan élnek senki által nem látott intim életet, pontosan ugyanolyan emberek (néha még jobbak), mint bárki más. A fasiszta állam és propaganda által üldözött meleg nem olyan, mint bárki más, hanem olyan, mint egy földönkívüli, mint maga az ördög, korcs, torz és elferdült immorális szörnyeteg, aki fenyegetést jelent. Most felbukkant a fasiszta propagandában valaki, aki a létező melegek valóságos lénye alapján semmiféle veszélyt nem lát abban, ha melegek nevelnek gyereket, amit akaratán kívül megerősített a prosti főszerkesztő is. Ha utólag derül ki valakiről, hogy meleg, az azt jelenti, hogy semmi más különbséget nem vett észre a környezete, ami megkülönböztetné más emberektől, ezért ugyanolyan értékű ember, mint bárki más. Hátha még ki sem derül.

A Fideszt nem leváltani, hanem felszámolni kell

A lengyel párhuzam alapján elkerülhetetlen, hogy Orbán fasiszta rendszerét ne vessük össze azzal, ami Lengyelországban történik. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy Pesten nem történhet meg az, ami Varsóban, mert Magyarországon Orbán befejezte a fasiszta állam felépítését, lerakta a fejlett nácizmus alapjait, az alkotmányos rendet megdöntötte, és kiépítette azokat a mechanizmusokat, amelyek megakadályozzák, hogy demokratikus úton leváltható legyen. Demokrácia látszatába burkolt puha fasiszta diktatúra működik. Ezért annak lehetősége kizárt, hogy Orbán és "pártja" valaha ellenzékbe vonuljon. Orbán csak előre mehet, nem hátra, számára nincs visszaút. Rendszere vagy nyílt totális diktatúra lesz vagy királyság, amely azonban nélkülözi a legitimitást és az alkotmányosságot, ezért előbb-utóbb forradalommal végződik. Orbánra, a strómanjaira, a kiszolgálóira lincselés, az utcai harcok közepette akasztás, jobb esetben életfogytig tartó börtön, esetleg menekülés és valamilyen diktatúrában életfogytig tartó száműzetés vár. Ellenzékiségről szó sem lehet. Ebből az következik, hogy igazi ellenzék nem a "kormányt" (amely csak egy bűnszervezet), hanem a törvénytelen rendszert támadja, és ennek a törvénytelen rendszernek a létezését, a legitimitását utasítja el. Egyetlen követelése a demokratikus jogállam helyreállítása, az alkotmányos rend visszaállítása lehet, nem a rendszeren belüli kormányváltás (ez eleve kizárt és a gondolat Felcsúton minden alkalommal nagy derültséget okoz), nem szociális reform és/vagy szociáldemokrata fordulat. Ez utóbbi mind bullshit, kamu, szélhámosság.

Gyurcsánynak a vendégmunkások jelentik a legnagyobb bajt Magyarországon

Gyurcsány Ferenc pártelnök tíz nappal újév után tájékoztatta a legnagyobb ellenzéki párt támogatóit az újévi fogadalmaikról. Mivel a szétforgácsolt ellenzék legerősebb pártja irányt szab...

Virág elvtársat Tanú-idézetekkel akarják megölni

Virág elvtárs boldog, mert meg akarják ölni, méghozzá az ajtajára ragasztott idézetekkel. Lánczi Tamás az ÁVH feladatkörét ellátó Szuverenitásvédelmi Hivatal (az új rövidítés SZVH)...

Novák beszélgetéssel békeharcol a békéért

Arra számítunk, hogy Novák női államfők csúcstalálkozójához hasonlóan eredményes lesz minden beszélgetésünk és akciónk a békéért. A várható hatás mindenképpen azonos lesz. Minél többet beszélünk békéről, annál előbb lesz béke. Lehetne úgy is, hogy Novák elmegy Moszkvába, és Putyinnal beszél a békéről, hogy az általa indított háborút fejezze be, ukrán területekről vonuljon ki, de ez nem lehet olyan hatásos, mint 17 női államfő beszélgetése. Senkit ne tévesszen meg, hogy a gendertudományokat betiltó fasiszta Orbán-rendszer épp Novák személyében járatja le a nőket. A köztársasági elnöki posztot bitorló Novák révén a szexista szemléletet állítja középpontba, hogy Novák először nő, s utána elnök. Orbán híres és hírhedt kézcsókjai pontosan mutatják, mit gondol a macsó felcsúti kocsma férfiideálja a női politikusokról. Kíváncsain várjuk, a 17-ből hányan hajlandóak a fasiszta sztereotípiákat erősítő rendezvényen megjelenni. A béke érdekében remélhetően finom teákat és süteményeket szolgálnak fel, ahogy nőknek illik. Novák élőben bemutathatja eddigi akcióit, amit a békéért tett: moshat ablakot, sütheti a kedvenc süteményeit, takaríthat, meghívhatja az egy hónap alatt alezredessé kinevezett tartalékos katona férjét, aki Novák pártjának militarista propagandájának erősítésére lett katona. De úszhatna a jeges Balatonban is a békéért és mászhatna hegyet a kameráknak. Felolvashatja a női egyenjogúságot tagadó szövegeit, ugyancsak a békéért.

A Hano nevű kiberbűnöző támadása alatt áll az Amerikai Népszava is

A támadásokról már írt a nemzetközi sajtó is, azon viszont csak külföldön csodálkozhatnak, hogy a magánszemély vagy magáncsoport kizárólag az ellenzékinek számító médiumokat pusztítja, erre nem kevés pénzt költ el, aminek semmi értelme az eseti károkozáson kívül. A védelem ugyanis minden médiumnak többletköltséget okoz. Azon is csak külföldiek csodálkozhatnak, hogy a rendőrségi feljelentés nyomán elrendelt nyomozás ólomlábakon halad, nem előre, hanem hátra, ha egyáltalán történik valami, de eredmény nincs, és - bár a lottó ötösünk lenne ilyen biztos - nem is lesz. Ez az oka annak, hogy a rendőrségi "nyomozás" ellenére Hano zavartalanul tevékenykedik. Hacsak nem maga az Orbán-rezsim áll az egész mögött, valamelyik leágazásán keresztül, amin cseppet sem csodálkoznánk.

Nincs magyar nemzeti érdek Ukrajna támogatásának akadályozásában

Orbán kitalált hivatkozásai hazugságok. Semmiféle magyar nemzeti érdek nincs mögötte, mert Ukrajna nem a magyaroktól veszi el a pénzt, a magyarok nem Ukrajna miatt nem kapják meg az uniós pénzeket, hanem Orbán miatt. Ukrajna támogatása magyar nemzeti és összeurópai érdek, amiből a magyaroknak is ki kell venniük a részüket, mert az oroszok először Magyarországra vonulnak be, ha Ukrajna nem tudja megvédeni magát. Ezt kevesen hiszik, pedig így lenne, amit Orbán kénytelen lenne tudomásul venni, még a NATO-t sem venné igénybe. Orbánnak semmi mozgástere nincs az oroszok kezében, csak az orosz érdekek felé mozoghat. Láttuk az eligazításon, amikor Putyin Pekingbe rendelte. Orbán az oroszok csapdájába került az illiberalizmussal, semmi önállósága nincs, ezért az orosz fennhatósághoz igazodik, és abból akar előnyt kihozni: az oroszokban reménykedik, nem tehet mást, az orosz győzelemhez igazítja a terveit. Orbán ezt akarja, orosz megszállást, világháborút, a demokratikus világrend bukását és összeomlását. Elmebeteg, pszichopata, aki azt hiszi, hogy ebből győztesen jöhet ki, és a hatalma, a vagyona nőhet. Nincs is más lehetősége, számára nincs visszaút. Magyarország nemzeti érdeke az uniós támogatás elfogadása, Ukrajna segítése és az Orbántól való szabadulás lenne. Orbán hazudik, Magyarország nemzeti érdekei ellen tesz, saját háborús céljait és hatalmi törekvéseit érvényesíti, Magyarország és Európa kárára.

Az ellenzéknek is Amerikából kellene tanulnia

Most elmondjuk, az amerikai demokraták hogyan teszik ezt. Nem elvont fogalmakkal, nem érthetetlen politológiai kifejezésekkel, értelmiségi szakzsargonnal etetik őket, hanem olyan világos beszéddel, amit megértenek, és amelyek telibe találják az igazsággal a hazugságot. Az amerikai szélsőjobb is megpróbálja kisajátítani és átírni a történelmet, de a demokraták ezt nem engedik. Nem lemondanak a múltról, hanem az igazat mondják róla, és vezetik le abból saját nemzeti, hazafias és demokratikus igazságukat. Biden a történelemről beszél. A demokráciáról, Alkotmányról úgy beszélnek, hogy hazafias nemzeti érezelmeket keltenek. Mert ezzel azonos a nemzet. Ez a Great America. Nem a fasiszta diktatúra. Amikor Biden elmondta az idei első kampánybeszédét, amely a demokrácia megvédéséről szólt és a diktatúra veszélyéről, Trump csak nyökögött, nem tudott mit mondani, mert ez a beszéd telibe találta az igazságot és az igazság lebénította. Ha nem a lényegről beszél, és elmegy a lényeg mellett, mint a magyar ellenzék, kigúnyolja a Sleepy Joe-t. De Joe nem Sleepy, nem alszik, hanem helyén van az esze és a szíve, és nem fél ettől a gazembertől. Történelmi távlatokba helyezi magát, az ellenfelét és a harcot, amit az ország vív.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések