2024, október10, csütörtök
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekNovák az ÁVH-törvény aláírásával lenullázta önmagát

Novák az ÁVH-törvény aláírásával lenullázta önmagát

-

Orbán törvénytelen rendszerében az önkényuralom úgy működik, hogy a demokrácia intézményeit nem szüntették meg, csak elfoglalták, kisajátították, saját céljaikra és a funkciójával ellentétes tartalommal használják. Orbán saját embereit ültette mindenhova, akiknek a legkisebb saját mozgásterük nincs, mintha mindenhol Orbán ülne.

Igaz ez az egykori köztársasági elnök funkciójára is, amely lényegét tekintve megszűnt a köztársasággal együtt. E pillanatban fizikailag Novák Katalin ül az egykori köztársasági elnökök helyén, de ez csak a látszat, valójában Orbán ül abban a székben is. Itt Orbán klónozza magát különböző funkciókban, s a legaljasabb karrieristák töltik be a szerepét.

Novák elvállalta, hogy köztársasági elnöknek adja ki magát, de Orbán utasításait követi és Orbán parancsait teljesíti. Egykori értelmiségiként lemondott a saját személyiségéről, szuverenitásáról, gondolkodási képességéről, s egy primitív diktátor bábja lett a látszatért, a látszólagos hatalomért, a vele járó életformáért és a pénzért.

Ezt minden alkalommal bizonyította, de leginkább most, amikor aláírta az ÁVH-törvényt. Ha létezik olyan törvény, amely a jogállamiságnak, a törvényekkel szembeni szakmai, jogi és erkölcsi követelményeknek nem felel meg, akkor ez az. Ez egy önkényuralom törvénye, s a nyílt diktatúra felé tett első lépés.Ha törvényessé teszik a terrort, attól nem lesz törvényes.

Novák minden fenntartás nélkül aláírt egy alkotmányellenes szemetet, egy pszichopata diktátor skizofrén paranoiás önkényuralmi rendelkezését, amelyet tartalommal majd a gyakorlat tölt meg, attól függően, lesz-e valaki, aki komoly ellenfele lesz a diktatúrának. Addig is kiválóan megfelel a megfélemlítés eszközének.

Novák olyan törvényt írt alá, amelynek nincsenek körvonalai, nincsenek tisztázott fogalmai, leszámítva azt, hogy aki Orbánnak ellent mer mondani, bármiről mást mer gondolni, és az a közvéleményt képes befolyásolni, s az önkényuralmat veszélyezteti, az törvényt sért, és a veszélyességétől függően eljárás alá kerül vagy akár börtönbe juthat. Csak rá kell fogni.

Novák nem tudná ezt megakadályozni, de formálisan mégis ő hagyta jóvá, amivel részt vállalt egy nyílt fasiszta diktatúra államvédelmi szervezetének létrehozásában. Orbán bábja, csicskása, lakája, aki elvállalta az emberiség aljának szerepét. Tisztességes ember ilyet nem vállal el, de Novákról és a tisztességről beszélni önmagában is ellentmondás.

Novák eladta magát, hozzájárult tisztességes, becsületes emberek megfélemlítéséhez, üldözéséhez és bántalmazásához. Így tekintsen magára. Reméljük, ezzel tudtuk érzékeltetni árulása, prostitúciója és cselekedetei súlyát. Ezzel nézzen szembe.

Nagy ember akart lenni, egy nagy senki lett belőle. Még annál is rosszabb. A Golyóstollnál is rosszabb, mert az nem tudta, mit cselekszik. De Novák tudja, ezért a felelőssége és a bűne nagyobb.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések