Udvarol-e Dobrev Klára Magyar Péternek és miért veszélyes ez?
Aki ehhez az emberhez közelít, ezzel az emberrel akar bármilyen együttműködést, az nem alkalmas arra, hogy megvédje tőle az országot, mert a fenti példa is mutatja, hogy az a demokratikus normák és értékek feladásával jár. Egy demokratának Magyarral és Orbánnal szemben kell meghatároznia magát, mert mindketten a demokrácia esküdt ellenségei.
Ezért a DK felelőssége, hogy az országot tőlük (mindkettőjüktől) megvédje. A demokrata érzelmű polgárokat, akik tisztában vannak Magyar személyével és veszélyével, egyesítse. A parlamentben nem maradhat két fideszes fasiszta párt egyedül (kiegészülve a harmadikkal, a Mi Hazánkkal). A DK-nak lehetővé kell tennie azt, hogy a demokraták rá szavazhassanak.
Ez a DK érdeke is, mert csak akkor reménykedhet a parlamentbe jutásban, ha összegyűjti a Magyart elutasító demokratikus tömegek szavazatait. Ha bármilyen megfontolásból, akár az együttműködés reményében, akár az elutasítás demonstrálása végett, Magyarral próbál együttműködni, neki udvarol, az elvhű demokraták szavazataira nem számíthat.
Lebegjen a szemük előtt a Momentum sorsa. Emellett a DK demokratikus önazonossága abban az esetben erősödik meg, lesz nyilvánvalóvá, ha a demokratikus értékeket nyíltan és bátran képviseli, s Magyarral szemben definiálja. Ha erre már most sem képes, ki bízik abban, hogy majd a parlamentben (vagy koalíciós kormányban) képesek lesznek erre.
Magyar híveit nem érdekli, ha a DK ezerszer bizonyítja, hogy Magyar utasította el őket. A DK potenciális demokrata szavazóinak, akik Magyartól irtóznak, ezt nem kell bizonyítani. Ha a DK ezzel foglalkozik, és a jogállami, demokratikus normák mentén nem konfrontál, hanem az elfogadás vagy elutasítás érdekében Magyarnak smúzol, akkor nekik végük van.
Magyar utolérte a rogáni propagandát
Magyar egyszemélyes üzleti vállalkozása, a "Tisza Párt", kétszázezer szimpatizáns adatait kezelte felelőtlenül, amelynek következtében a magyarista hívek adatai nyilvánosságra kerültek. Magyar a felelőtlenségét, a...
Dobrev Klára képzelt levele a DK tagjainak
Egyetlen esélyünk, hogy bejussunk a parlamentbe, ha kinyitjuk a pártot és befogadjuk a szavazóink közé mindazokat, akik a demokratikus elkötelezettségük alapján elutasítják Magyar Pétert. Ha ezek az emberek azt látják, hogy elvtelenül keressük egy új fideszes diktátor kegyeit, akkor elfordulnak tőlünk, s egy kis belterjes szekta maradunk.
Olyan belterjes szekta, amely nem kell senkinek. Nyalogathatjuk a sebeinket, de az nem segít az országon, amely demokratikus alternatíva nélkül marad. Ezért fejezzük be, hogy védjük a mundér megtépázott becsületét. Figyeljünk oda a kritikus hangokra, és tartsuk tiszteletben a kritikus hangokat, mert ez az egyetlen esélyünk, hogy megmaradjunk.
Magyar soha nem fogja elfogadni a demokratikus, baloldali és liberális ellenzéket, mert gyűlöli. Még akkor sem, ha emiatt Orbán marad. Magyarnak hízelegni egyenlő a totális megsemmisüléssel. Ez a Momentum útja, amely a pusztuláshoz vezet. Ha nincs tartásunk, Magyar megvet és megaláz minket. Olyan koalíciót kötne, amelyben nincs szavunk.
Fel kell ébrednünk, s be kell fejeznünk a Magyarnak való udvarlást. Véget kell vetni annak is, hogy nem tűrünk semmiféle kritikát. Ugyanúgy gyalázzuk a független sajtót, mint a két Fidesz. Mi nem lehetünk tovább vezérelvű párt. A DK vagy megújul és igazi demokratikus párt lesz, vagy megszűnik. De akkor mi marad?
Egyetlen esélyünk, hogy visszatérünk a demokratikus normákhoz. Nyitott és demokratikus párt leszünk, vagy a történelem ítéletet mond felettünk. Egy belterjes vezérelvű pártra nem fog egy demokrata sem szavazni. Ha mi Magyarnak hízelkedünk, elfordulnak tőlünk azok, akik keresnek egy demokratikus alternatívát, és nem találnak.
Későn ébred az értelmiség, de még nem késő kirúgni Magyart
Kedves Árpád, ne bolonduljunk meg. Ez az ember nem egy kezdő. Pontosan tudja, hogy mit akar, és az nem a demokrácia. Nem most sajátítja el a politikai módszereket. Eszébe sem jut a demokrácia elsajátítása. Méghogy majd valaki megérteti vele. Úgy vágja ki, ha valaki ellent mer mondani, hogy keze-lába törik. Erre nincs idő, hogy ezeket a köröket itt lefussuk. Ez az ember pszichopata szörnyeteg, a következő diktátor, rosszabb Orbánnál.
Nem Magyar hozta létre az ellenzéki tömeget, ő a potyautasa az elégedetlenségnek, aki becsapja a követőit. Ha Schilling Árpád és az őt lájkoló értelmiségiek szembenéznének a tényekkel és a valósággal, pillanatok alatt szerveznék ki a volt demokratikus ellenzéket Magyar mögül. Akiket Magyar egyébként is utál. Nélkülük Magyar egy senki. De ha bejut a parlamentbe legnagyobb ellenzéki pártként, s milliárdokat kap, nem szabadulnak tőle.
Még van idő, hogy elkezdjenek őszintén beszélni, befejezzék ezeket a hamis köröket, és az embereket felvilágosítsák. Márki-Zay esetében is szóltunk, s ha időben megszabadultak volna tőle, bármi lehetett volna. Történelmi vereség lett belőle. De Márki-Zay eltűnt. Ám Magyar akkor sem tűnik el, ha minden idők legnagyobb vereségét szenvedi el, ami kinéz neki és meg is érdemli. Viszont magával rántja az ellenzéket és az országot.
Fontolják meg, ébredjenek fel, egyenesen beszéljenek. Vessenek véget a rémálomnak és az ámokfutásnak, amit ez az ember művelt, s főleg védjék meg tőle az országot, mert neki az is elég, ha legnagyobb ellenzéki pártként kivárja, amíg az előző fideszes generáció kihal és az ölébe hullik a hatalom. Ne szabadítsák ezt az embert az országra, mert annak nagyon súlyos következményei lesznek. Óriási a felelősségük.
Magyar nem győzi le Orbánt, csak átneveli a demokratákat, akik ilyen ügy után is elhiszik a hazugságait. Orbán akkor is marad, ha végül egyszer elmegy. Magyar hosszabbítja meg az orbánizmust, sokkal durvább formában. Higgyenek a szemüknek. Nem kell Gyurcsánytól félni. Bőven van idő arra, hogy Karácsony vagy Hadházy vagy bárki más mögött ellenzéki egységet teremtsenek. Magyarnál mindenki csak jobb lehet.
Magyar sem tartja be saját „etikai kódexét”, de Dobrev már udvarol neki
Magyar még neki nem tetsző kérdéseket is megtorol, elutasít, nemhogy az "eltérő politikai nézetű választópolgárok véleményét". Ez a Fidesz hívekre lehet igaz, esetleg, de azok nem tőle eltérő politikai nézetű választók. Zsarol és fenyeget mindenkit, aki egyáltalán merészel elindulni a választáson rajta kívül az ellenzékből. Veszélyeztetik az ő pénzét.
Az etikai kódex a végére átcsap a szórakoztatás műfajába, mert azt már nem tekinthetjük másnak, mint kacagásra ingerlő viccelődésnek, amikor az ismeretlen eredetű százmilliókból kampányoló Magyar azt mondja: "kampányforrásainkkal átláthatóan és elszámoltatható módon gazdálkodunk". Még saját maga ügyeivel sem számolt el, minden átláthatatlan.
Az "etikai kódex" mulattató jellege a végére teljesen egyértelművé válik, amikor Magyar kijelenti, hogy "törekszünk a békés, kulturált és tényeken alapuló közéleti párbeszédre, amely tiszteletben tartja az emberek méltóságát és a demokratikus vita szabályait". Ő az, aki békés, kulturált párbeszédet folytat, mások emberi méltóságát tiszteletben tartja.
Az utolsó pont felteszi az egész képmutató förmedvényre a koronát: "Ugyan gondolhatunk teljesen mást a világról és hazánkról, de minden különbözőségünk ellenére elsősorban magyarok vagyunk." Ó igen, amikor Magyart saját stílusával elkapják, telibe találják, nem is alaptalanul, egyből emlékeztet, hogy "magyarok vagyunk". Mindenki tegye le a fegyvert.
Ha mi demokratikus ellenzéki párt lennénk, ezt a hipokrata, nevetséges és gyomorforgató irományt nem írnánk alá, mert nem tisztességes szándék, hanem ellenfelei lefegyverzése vezeti. Ez kizárólag Magyart védelmezi, miközben megalkotója majdnem minden pontját súlyosan megsérti.
Magyar már most úgy viselkedik, mintha megválasztott diktátor lenne
Magyar azonban ezúttal is lebukott. Megmutatta, milyen kormányzatra lehet számítani, ha ő hatalomra kerül. Fideszes kormányzásra, mintha Orbánt le sem váltották volna. Miután Magyar szembesült azzal, hogy az általa becsapott ellenzéki szavazók felháborodtak azon, hogy nem támogatta a Sziget megrendezését a szavazatával, fordított a köpönyegen.
Megijedt, hogy lelepleződött, ami sok mandátumba (és főleg pénzbe) kerülhet, ha a fiatalok nem szavaznak rá. Ezért villámgyorsan megegyezett a Sziget alapítójával, a nem túl erős jellemről tanúskodó Gerendai Károllyal: semmibe véve a fővárosi közgyűlést, ahol előtte egy nappal az ő utasítására a Sziget ellen szavaztak az emberei, különalkut kötött.
Így azonban még inkább leleplezte magát. Egyrészt, kiderült ezzel, hogy a demokratikus intézményeket és testületeket semmibe veszi. Tulajdonának tekinti az országot, mint az ő mestere, Orbán Viktor. Mindenki feje fölött dönt bármiről. Minden jóváhagyás és kollektív döntés nélkül rendelkezik. Kijátssza a demokratikus törvényeket és normákat.
Ezen kívül kiderült az is, hogy saját embereiből is bohócot csinál, akiknek a történtek után egyenként le kellene mondaniuk. Mert kiderült, hogy nem szuverén emberek, hanem egy agresszív autokrata csicskásai. Magyar parancsára szavaznak, aki semmibe veszi őket, sőt meg is alázza őket. Az is kiderült ezzel, hogy nincs Tisza Párt, csak Magyar Péter van.
Magyar jelleméről is kaptunk egy képet, bár inkább csak megerősítette az eddigi képet. A lebukás után nem ismerte el a tévedését és hibáját, nem kért bocsánatot, hanem mindent másokra, elsősorban Karácsony Gergelyre fogott, mert demokratikus ellenzéki, amit ő utál. Ehhez képest a Simicska által "Gecinek" nevezett Orbán egy angyal. Van nála nagyobb "G".
Magyar Péter kinyírta a Sziget Fesztivált is
Magyar elvette az EP-képviselői helyeket és a fővárosi mandátumokat is az ellenzéktől. Megsemmisíti az orbánizmussal szembenálló liberális baloldalt. Fideszt csinál mindenből. Felszámolja a demokratikus értékeket és normákat. Ami Orbánnak nem sikerült kívülről, azt Magyar elpusztítja belülről.
Ez pontosan mutatja, hogy Magyar kinyírta volna a Pride-ot is, ha teheti. Meg is próbálta, de utcára vonult 300 ezer ember. Ha demonstrálni lehetett volna a Sziget mellett, hasonló tömeg állt volna ki mellette. De most Magyar ismeretlen, még a megszólalástól is eltiltott bábjai szavazhattak, s nem képviselték a választóikat. Csak a Fidesz normáit valló Magyart.
Ez intő jel, s mostantól senki ne hazudja azt, hogy nem lehetett tudni: kígyót melenget a keblén minden ellenzéki, aki Magyart támogatja. Pontosan lehet látni, hogy egy szörnyeteg embert küldenek a parlamentbe, aki nem a szavazóit, hanem a Fidesz-ideológiát képviseli. Aki Magyar Péterre szavaz, az orbánizmusra szavaz.
A parlamentben ugyanez fog történni. Magyar névtelen bábjai parancsra szavaznak, nem a választóikat képviselik. Nem lesznek demokratikus elveik, csak fizetésük lesz, amit Magyar Pétertől kapnak, ha engedelmeskednek. Ő pedig magánbizniszt csinál belőle, privatizálja a magyar parlament ellenzéki oldalát a fideszes értékrendnek. Azt csinál, amit akar.
Orbán nem tűnik el, csak egy helyett lesz két Fidesz. A választók ismeretlen embereket hatalmaznak fel, akik Magyar csicskásai lesznek. Ez a népképviselet megcsúfolása lesz. Ha Magyar sikeresen megsemmisíti a politikai baloldalt és a liberális pártokat, s ha kiszorítja őket, akkor két fideszes fasiszta párt alkotja a magyar parlamentet.
Megfogták Magyart az AI-videókkal, látványosan akasztják a hóhért
Döcőgösen indult a régimódi Fidesz digitális átállítása, de nem állt meg harcos nagymama trollkommandók szintjén. Egyre ügyesebben használják a mesterséges intelligenciát abban, amit mindig...
Orbánt figyelmeztették, hogy Trump soha nem hibázik
Valaki felhívta a figyelmüket, hogy ha ezt nem vonja vissza, még Amerikába sem engedik be. Trumpnak csak hízelegni lehet, kritizálni nem. Akik kritizálni meri, azokra szart bombáz, még akkor is ha amerikaiak. Ahogy a legutóbbi "No Kings" tüntetések után tette, amikor az amerikai történelem legnagyobb demonstrációja zajlott ellene, amelyen 7 millió ember vett részt.
Orbán elszólása azonban mutatja, hogy jelentős szereptévesztésben és aránytévesztésben van, amikor azt képzeli, hogy majd ő mondja meg, mit csináljon Trump. Még az is feltűnő, hogy Magyarország min iszterelnöke az orosz érdekek mellett lobbizik, és arra próbálja az amerikai elnököt rábeszélni, hogy vonja vissza a háborúzó oroszokkal szembeni szankcióit.
Miközben azt a látszatot próbálja kelteni, hogy ő "békepárti", de a tömeggyilkos hadsereget próbálja segíteni, amely a háborút kezdte és jelenleg is folytatja. Orbán terveivel szemben a kérdés az, hogy Trumpot ki és mennyire tájékoztatta arról, hogy Orbán hazudik az orosz olajtól és gáztól való függőségről. Miközben ő szankcionálja, Orbán pénzeli az oroszokat.
A horvátok és a lengyelek mellett sokan mások is bebizonyították már, hogy Magyarország minden nehézség nélkül ki tudná váltani az orosz energiahordozókat, ha nem akarná ezzel támogatni az oroszok háborús potenciálját, a népirtó orosz háborús bűnösöket. Trumpnak a reakcióját az határozza meg, hogy kitől és mit hallott Orbán hazugságairól.
Ezért Orbán téved, ha azt gondolja, hogy nagyfiúként érkezik Washingtonba, mert ha valaki Trumpot felvilágosítja, felbőszíti az igazsággal, hogy Orbán az oroszok legnagyobb európai támogatója, és azért megy Washingtonba, hogy kioktassa őt a hibájáról a szankciók miatt és megpróbálja Putyin utasításait Trumpra erőltetni, akkor Trump a Fehér Házban széttépi.
A Kreml a Hit Gyülekezetét használta Lavrov interjújához
A Lavrov-interjú nem olyasmi volt, mint amikor Messi aláír egy mezt egy rajongó kisfiúnak, hanem a Kreml (vélhetően az orosz titkosszolgálattal) az Ultrahangot, a Hit Gyülekezetét használta, hogy riporteri kérdések nélkül, interjúnak álcázva, közölje az orosz háborús bűnös állam direktíváit Ukrajnáról és a háborúról az Európai Unióban.
Európában nem lett volna egyetlen sajtóorgánum, amely az orosz propagandát ellenvetés nélkül közvetíti, amelyben Lavrov "ukrán nácikról", valamint Oroszországnak "járó" ukrán területekről beszélhet, amelyet az Európai Unióban megjelent interjú részeként idézhetnek az orosz állami lapok, s azok nyomán a világ hírügynökségei.
Ez azt jelenti, hogy Lavrov nem megajándékozta Németh Sándor és a Hit Gyülekezete emberét egy "baráti" interjúval, hanem a népirtást folytató orosz állam és titkosszolgálata használta fel a Fideszt támogató kisegyházat a saját céljai számára. S ez még a jóhiszemű feltételezés, mert az sem kizárt, hogy előre letárgyalt titkosszolgálati akcióról van szó.
A felvetés cseppet sem alaptalan, miután az ultra (szélsőséges) csatornán a legsúlyosabb konspirációs elméletek terjesztői (mint Drábik János) mellett olyan oroszbarát, kémgyanús személyek jelennek meg, mint Nógrádi György vagy az orosz titkosszolgálattal nyíltan is összefüggésbe hozott George Spöttle, aki szoros kapcsolatot ápolt a GRU egyik tisztjével.
A Hit Gyülekezete médiabirodalmának (Cseszkó) Király Tamás nevén futó szélsőjobboldali csatornája a legdurvább orosz propagandát terjeszti, ami elképzelhetetlen titkosszolgálati orosz kapcsolatok és befolyás nélkül, akár tudnak róla, akár nem. De Németh Sándor nem az a naiv ember, akinek a titkos társaságok és a titkosszolgálatok nem jutnak eszébe.
Legutóbbi bejegyzések









