Ken Kesey "Száll a kakukk fészkére" című regénye és az abból készült Oscar-díjas film összességében egy fikció, de minden jel szerint meg sem közelíti a szentgotthárdi pszichiátriai intézetben zajló állapotokat. A kiirthatatlannak mondott ágyi poloskák élve zabálják fel az otthon lakóit, akik a rabokhoz hasonlóan egyenruhát viselnek, nehogy megszökhessenek ebből a földi pokolból, s közben a betegek olyan kevés költőpénzt kaptak, hogy az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány jelentése szerint legalább tíz éve prostitációval egészítették ki azt.
Sok mindennel lehet érzékeltetni Orbán Viktor 13 éves kormányzásának pusztítását, ezek közül sok mindennel vitatkozhatnak azok, akiket nem érdekelnek a tények. Van azonban egy...
Kövér László Borsod vármegyei szereplésének elsősorban orvosi és közegészségügyi szempontból van jelentősége. Észre kell venni, hogy ez az ember vészjelzéseket ad, orvost kér, és segítség után kiált, amit nem szabad megtagadni tőle. Megfelelő gyógyszeres kezelésre, ágynyugalomra, figyelmét elterelő kreatív tevékenységre, például festegetésre, valamint emellett hidegvizes borogatásra van szüksége ebben a hőségben, amely energizálja és beindítja a súlyos pszichopatákat. Különösen azokat, akiknél visszafordíthatatlan a legsúlyosabb elváltozás.
Tudja, ez az ember, hogy mit beszél? Magyarországi választókerületté nyilvánítja a határon túli területeket, esetleg felosztja őket magyar választási körzetekre? A Magyarország táblát nem akarja kihelyezni a Romániához, Szlovákiához, Ukrajnához és Szerbiához tartozó területekre? Mert ez azt jelenti, hogy a magyar államhoz tartozónak nyilvánítja szomszédos országok magyar kisebbség által lakott területeit. Ha találnak elég embert a vasra, akkor az oktatás és az egészségügy fenntartása helyett vásárolt tankokkal be is vonul Orbán oldalán Nagy-Magyarország területére? Van esze?
Sokan úgy gondolják, hogy csőd akkor van, amikor mondjuk a pénzügyminiszter kiáll a Kossuth térre és hangosan kijelenti: csődben vagyunk. Ez szép is lenne így, de a Fideszt és Orbán Viktort ismerve, erre sohasem kerül sor. Helyette ismerkedjünk meg a "lopakodó csőd" fogalmával.
Még nem tudjuk, mi vár ránk augusztus 20-án, amikor Erdogan Orbán vendége lesz a nemzeti ünnepen, de attól tartunk, hogy a találkozóról készült képeket...
A magyar állam nem képes ellátni a feladatait, megfelelő színvonalon finanszírozni az oktatást, nem tudja megfizetni a tanárokat, képtelen fenntartani egy működőképes egészségügyet, a...
Tóth Gabi az Orbán-rendszerben elszenvedett keresztényüldözés legismertebb magyar áldozata, akit még a keresztényüldözés elleni államtitkárság sem tudott megmenteni, pedig próbálkoztak pénzzel, hírnévvel, díjakkal. Az...
Az, hogy az ország elsőszámú vezetője az államalapítás ünnepét nem a néppel, hanem a török szultánnal tölti, rendkívül tapintatlan, mondhatnánk, sértő és ijesztő is egyben. A magyar emberek nem csupán a várható közlekedési dugók miatt nem tudnak egy felhőtlen napot eltölteni (már ha "felhőtlen" tud lenni Magyarországon az államalapítás ünnepe, mikor az államot egy bűnszervezet foglalta el és szállta meg, és éppen felszámolja az államiságot, mert a mai Magyarország éppen most veszíti el állam jellegét), hanem még a török szultán miatt is aggódniuk kell, hogy mit keres itt.
Budapesten a Margit-hídról a Dunába ugrott egy milliárdos, akinek a holttestét a Kopaszi-gátnál emelték ki a vízből. A sajtóban G. Zoltán néven emlegetett férfiről...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.