2024, október7, hétfő

Vélemény

Bartus László: Magyar Péter, a Fidesz átmentése

Már csak azért is fontos lenne többet tudni erről, mert ránézésre Magyar Péter megjelenése kísértetiesen hasonlít a Fidesz átmentési kísérletére, egy "bársonyos forradalomra", amely arról gondoskodik, hogy ha Orbánnak buknia kell, akkor puhára essen. Magyarország pedig ne legyen egy liberális demokrácia, hanem új vezetéssel folytatódjon a Fidesz-uralom. Orbán világpolitikai pozíciókat épített ki. Beépült a nemzetközi alvilágba. Komoly érdekek (fegyverüzletek, atomtitkok, titkosszolgálati játszmák) fűződnek ahhoz, hogy Orbán után ne legyen rendszerváltás, ne legyen szabad és független, demokratikus Magyarország. Ha Orbán bukik, a Fideszt át kell menteni. Szaporodnak a gyanús jelek. Ha ezt valamelyik titkosszolgálat találta ki, vagy repült rá, akkor azt kell mondanunk, hogy nem hibátlan, de profi munkát végzett. Ezért szeretnénk most már látni, hogy kik vannak a "garázsban". Mert az a mai napig érthetetlen, hogy az ügyészség miért hívta Magyar Pétert tanúmeghallgatásra, ha nem akartak önmaguk ellen nyomozni. Ezzel színpadot tettek alá. Az eljárásról azóta sem hallani, mintha csak annyi lett volna a szerepe, hogy Magyar fel tudja építeni az eddigi legnagyobb hazugságát a NER elleni bizonyítékok emlegetésével, amitől le kell mondania a kormánynak, Rogán pedig magánrepülővel menekül. Ebből semmi nem lett, de Magyar beépült az ellenzékbe, kettészakította, és kapott százezer tüntetőt.

Karsai Dániel győzelme

Görög tragédia, ami játszódik előttünk, de az egyik fél méltatlan, nincs azon a színvonalon, hogy emberhez méltó párbeszédet folytasson, egyenértékű kérdéseket tegyen fel, vagy ellenvéleményeket fogalmazzon meg. Karsai Dániel egy embertelen, szűklátókörű, barbár állammal szemben képviseli az Embert. Meglepődik ezen valaki? Ez a világ. Mindnyájan Karsai Dániel vagyunk, benne van az összes fájdalmunk, a tragédiánk, minden szenvedésünk, minden méltánytalanságunk, mindnyájunk krisztusa ő, aki a fájdalmainkat hordozza, ha nem is tud megváltani minket. Ahogy vele bánnak, úgy bánnak velünk, amit ő kap, azt kapjuk mindnyájan. Ő a mi szubsztanciánk, lakmusz papírunk. Karsai Dániel méltónak találtatott arra, hogy képviselőnk legyen Isten és ember előtt, aki önsajnáltatás nélkül, emberhez méltóan viseli a keresztet, akiben megjelennek az ember megválaszolatlan kérdései, hogy miért ó, Uram? Hogyan és miért történhetett ez meg, mi az Örökkévaló üzenete ezzel? Miért engedte meg? Miért? Miért éppen ő? Nem tudjuk, csak azt tudjuk, hogy ez a csodálatos ember, valamiféle hasonlóságot mutat azzal, akit nem ismerünk, de szeretünk, akihez nem vagyunk méltók. Karsai Dániel talán nem éri meg, hogy az erőfeszítései sikerrel járnak, de innen üzenjük, hogy semmi nem volt hiábavaló, nemcsak magát nemesítette, de minket is. Egyszer aranyba öntik a nevét.

A bicskei pedofilügyben fideszes pedofilmaffia körvonalai rajzolódnak ki

De a Fidesz a pedofilügy elkövetői mögött állt kezdettől fogva. Kónya a nappalijában tölthette a börtön helyett a büntetését. Kónya láthatóan a Fidesznek dolgozott, amikor a elnémította a pedofil bűncselekmények áldozatait. Jól megérdemelt jutalmát kapta meg a kegyelemmel. A fentiekből az következik, hogy a bicskei pedofilügy fideszes projekt, Kónya Endre az ügy eltussolással a Fideszt védte, nem az igazgatót és az intézményt. Ezért siethetett a Fidesz a segítségére, minden szinten, egészen a köztársasági elnöki kegyelemig. Ezért hallgatott az ügyben Orbán, és még nem lehet tudni, milyen titkok lapulnak a hátérben, ami miatt kész volt beáldozni két legfontosabb emberét, amiért csendben lapult és rettegett. Mindez arra utal, hogy a túlságosan békülékenyre és megengedőre sikerült 150-200 ezres tüntetés, amely látszólag lezárta a pedofilügyet, nem jelenti az ügy végét. A legfontosabb kérdések megválaszolatlanok maradtak, hogy ki és miért döntött a kegyelem alapján, mit keres az ügyben ez a sok fideszes politikus, milyen szerepe van benne az Orbán-családnak és személyesen Orbánnak. Megmagyarázhatatlan a Fidesz bénult suttogása. Valamit még nem tudunk. A megválaszolatlan kérdésekre követelni kell a válaszokat.

A pedofilügy igaz története, Orbán adott kegyelmet K. Endrének

De még ezeknél is van egy fontosabb kapcsolat: Erdély és Lévai Anikó. Lévai Anikó sokat jár Zabolára, ahonnan K. Endre származik, jól ismeri Kónya (K.) Endre édesanyját, aki egy aranyos öreg néni. Megbízható információk szerint ő kérte meg Lévai Anikót, hogy segítsen a fiának. Ez indította el a kérelmet, s ennek lett a vége a kegyelem. Lévai Anikó a NER és az Orbán-család komplexusaiból fakadóan arisztokrata-függő, legjobb barátnői erdélyi nemesi leszármazottak, s ezt sok közpénz bánja. Ez a beteges majmolás, a nemesi származásúak iránti hódolat tükröződik Tiborcz és Orbán Ráhel parvenü, a jó ízlést sértő kivagyi viselkedésében és magatartásában, még Szalay-Bobrovniczky futtatásában is, s ez lehet a vesztük. K. Endre elhitette mindenkivel, hogy ártatlan, a mai napig ezt hazudja, tetteit relativizálja. Édesanyja Lévai Anikótól szerzett támogatást a kegyelmi kérvényhez, amit Balog intézett és támogatott Nováknál. A kegyelem megadásához szükséges miniszteri ellenjegyzéshez pedig Orbán adott személyes utasítást, vagy Vargával tudatták, hogy ő engedélyezte. Ezzel Orbán döntött személyesen K. Endre kegyelmi ügyében. A felesége kérésére.

Ungár Hack Péter személyében Németh Sándort javasolja köztársasági elnöknek

Ha Hack Pétert egy hasonlattal jellemezni kellene, akkor úgy írhatnánk le a személyiségét, mint egy koncentrációs tábor parancsnokhelyettesét, aki rendkívül művelt, választékosan beszél, kalsszikus darabokat játszik, kiválóan fordítja le a tökrészeg és bunkó parancsnoka legprimitívebb utasításait is, de azokat maradéktalanul végrehajtja, egészen a főbe lövésig. De ha egy még szemléletesebb példát keresünk, akkor Hack Péter pontosan olyan, mint a bicskei K. Endre, aki a bunkó főnöke minden aljasságát leplezte, mindenkit kényszerített arra, hogy azt eltűrje, még a pedofíliát is. Mert volt egy magasabbrendű szempontja. Ha Hack Péter szóba jön, mint köztársasági elnök, akkor K. Endre is, mert hasonló karakterek. A györnyörűséges fideszes pedofilügy után a kollektív elhülyüléshez és öngyilkossághoz vezető út ragyogó állomása lenne Hack megválasztása. Ungárnak igaza van, felesleges elaprózni. Jöjjön egyből a vég. Németh Sándort, Hack Pétert és K. Endrét akár együtt is lehetne köztársasági elnökké tenni, majd Hack szalonképesre fordítja a teljes őrültséget.

Bartus László: Csicskások sorsa, avagy a selejt bosszúja

A csicskásoknak még egy dolgot tudniuk kell: az úton, amelyen elindultak, nincs visszaút, élve azt nem úszhatják meg. A diktátor uralma és ellenőrzése alatt kell élniük akkor is, ha lebuknak vagy kirúgják őket. A diktátor játszik az életükkel, liftezteti őket, s egyre több aljasságot vár el túlük. Ahogy süllyednek a mocsokba, úgy emelkednek a ranglétrán. Tanítja őket az elaljasodás és az egyre nagyobb selejtté válás útján. Megfigyelhető, hogy Orbán környezetében a romlás irányába haladnak, s egyre aljasabbá válnak, egész addig, amíg Szijjártó, Rogán, Novák vagy Varga nem lesz belőlük. Gulyás Gergely is úgy indult, mint emberi arc, aminek nyoma sincs már. Orbán Balázs kiképzése zajlik, ami jól halad. Ez a személyiség megsemmisítésének, a teljes önfeladásnak az útja. Olyan eszközzé kell válniuk, akinek semmi gondolata, ellenvéleménye nincs. Beszélő szerszámok kellenek egy nárcisztikus, tudathasadásos, hamis küldetéstudatban élő pszichopata számára. Ezek ők. S ha egyszer eljön az elszámoltatás ideje, mindenkitől számíthatnak jó szóra, csak tőle nem.

Bartus László: Orbán nyakán a kötél

Ha elmegy az ellenzék által kezdeményezett hétfői szavazásra, akkor még a belpolitikában is vereséget szenved. Kiderül, hogy hazug indokkal akadályozta eddig is a csatlakozást, a magyar parlamentnek pedig nincs önállósága, a 135 ember az utasítására szavaz. Ha nem megy el a hétfői szavazásra, hanem meghosszabbítja a hülyeségét Bicskéig, ami nagy valószínűséggel várható, az amerikai szankciókat kockáztatja. Ha nem tudja rávenni őket, hogy adjanak neki még időt, hétfő után bejelenthetik a szankciókat. Ezután már nincs jó lépése. Ha nem akarja, hogy az amerikai szankciók növekedjenek, minél előbb szavaznia kell. Ha a svédek kitartanak, és nem tud rájuk hivatkozni, akkor neki vége. Jöhet a vízummentesség eltörlése és jöhetnek az oligarcháit érintő szankciók. Az amerikaiak kezében van. David Pressmannak, a Présembernek kell könyörgnie, hogy kapjon haladékot. Ha az amerikaiak nem hisznek neki, nem bíznak benne, és elegük van belőle, ha nem akarják a totális arcvesztéstől megmenteni, akkor nyakára kerül a kötél.

Bartus László: Orbán Tutti, a 6:3, és a mini-Dubaj

Orbán az Eperjes által alakított Boksai Rezsőt, ahogy a barátai hívták, Tuttit, a kukást idézi, aki fejből tudja a meccs minden részletét, de soha nem unja meg. Orbán azonban lehetne házmester is, de mindenképpen ennek a rétegnek a képviselője, akikből a nyilasok, besúgó spiclik, fasiszták és nácik lettek, az ő ideológiája ezeknek az embereknek a színvonala. Akik az állandó győzelmi mámorra vágynak, akik az egekben vannak a 6:3-as győzelemtől, akiknek a londoni győzelem vigasz, pótlék, menekülés a valóságból, remény a jövőre, álom a nagyságról, amikor legyőzzük a világot, mi vagyunk a legnagyobbak, és minket csodál az egész világ. Orbán ezeknek a frusztrált embereknek a hamis vágyait testesíti meg. Azért lehet a vezetőjük, mert a frusztráltak között ő a legfrusztráltabb. Ezért hazudik győzelmet. De ennél is többről van szó. Ennek az embernek minden évet győzelemmel kell kezdnie. A győzelem érzése nélkül nem tud élni. Ha nincs valódi győzelem, akkor csinál. Büszkének kell lennie, a világ csodálatát kell kivívnia, a nagyság illúzióját kell éreznie, amit a londoni 6:3-as meccs nyújt számára. Ezt az érzést kergeti egész évben és egész életében.

Hámori János: Az uniós pénz csak meghosszabbítja az Orbán-rezsim agóniáját

Mit jelent 10 milliárd euró az országnak? A válasz röviden: egyedül azt, hogy az ország talán megmenekül a külföldi hitelezők miatti csődveszélytől. Ennél több...

Hámori János: Hogyan gazdagodhatnak egy fillér nélkül a NER-milliárdosok?

És mi lesz a nagybácsival? Vele az állami hivatal adásvételi szerződést köt, amivel a nagybácsi azonnal a Földhivatalba rohan és másnap a nevére íratja a kastélyt. 8 évig egy fillért sem kell váltó-kötelezettsége után fizetnie, sem törlesztést, sem kamatot – pénz nem mozdul, mégis gazdagabb lett egy 10 milliárdot érő kastéllyal. Amit azután gyorsan megnyit az úri közönségnek, dől a bevétel. Készpénzt egy fillért sem adott ki, ellenben azonnal készpénzhez jut. Ha a nagybácsi megszorul, legfeljebb majd megveszi tőle valaki a kastélyt. Nagy a NER klientúra, mindig rávehető valaki a vásárlásra. Végül: mi történik a váltóval 8 év után? Semmi. Lejár. Behajthatatlan.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések