Majdnem úgy tűnt, hogy létrejön valami értelmes dolog, amikor egy demokratikus új párt megalakítását jelentették be, amely magában hordja a magyar demokratikus jövő csíráit. De Cseh Katalin és Barabás Richárd hamar lehűtötte a kedélyeket, amikor bejelentette: Magyar Péter az ő miniszterelnökjelöltjük is, listán rájuk, de egyéniben a Tisza ismeretlen jelöltjeire kérik a támogatók szavazatait. Ez annyira abszurd, hogy szinte hihetetlen.
Nem mintha nem lenne rá szükség és igény. Kitüntetésnek tekinthetnék a tiszás fanatikus hívek gyalázkodását, a Momentum tobzódását (hogy miután Magyar Péter kedvéért saját pártjukat kivégezték, megalakul helyette egy másik). De ez az új párt megszületni sem tud, a fogantatás pillanatában elvetél. Ezt így nem lehet. Olyan pártra, amely Magyarnak udvarol (aki mindenkit semmibe vesz), nincs szükség. Ennek az ellenkezőjére van szükség.
Cseh Katalin új pártjára azért lenne szükség, hogy alternatívát kínáljon Magyar Péterrel szemben. Nyíltan el kellene utasítania, hogy egy új diktátort juttassanak hatalomra, aki mindenkit megszűnésre ítélt, s egyetlen kézbe akarja koncentrálni a hatalmat. Magyarral szemben kellene definiálniuk magukat, aki az igazi rendszerváltás legfőbb akadálya. Az a legteljesebb mértékben érthetetlen, hogy Cseh Katalin nem tanult az EP-választásból sem.
Magyar teljesen ismeretlen emberekkel cserélte le a demokratikus EP-képviselőket, köztük őt, akik a szájukat sem nyithatják ki. Utasításra szavaznak, nem a választóikat képviselik, s mindenben a Fidesszel együtt voksolnak. Ugyanez történik a Fővárosi Közgyűlésben. Mitől lenne más a parlamentben? Cseh Katalin ezekre a képviselőkre kéri a szavazatokat? Akik őt is eltávolították az Európai Parlamentből? Magyar Péterre kér szavazatokat? Kitől?
Ha ez az új párt is Magyar Pétert, illetve az általa verbuvált ismeretlen és tapasztalatlan bábokat támogatja, akkor ez a párt elmulasztotta vállalni önmagát és saját identitását. Azzal, hogy Magyar a miniszterelnök-jelöltjük, a szükségességüket és a létjogosultságukat kérdőjelezték meg. Ennyire gyávák, hogy nem mernek szembefordulni a magyarista hívek és a Magyart elvtelenül támogató értelmiségi közhangulattal? Hogyan lehet bízni bennük?
Egy párt, amely Magyart teszi meg miniszterelnök-jelöltjének, szükségtelenné teszi önmagát.
Megijednek attól a hazugságtól, hogy aki nem Magyarra szavaz, az Orbánra szavaz? Ha ezt nem merik cáfolni, akkor miben fognak ellentmondani? Aki Magyarra szavaz, az Orbánra szavaz, mert egy Orbán nélküli Fideszt támogat. Magyar ugyanazt képviseli, mint Orbán, egy jobb Fideszt ítél, de olyan nincs, az fogalmilag kizárt. Vezérelvű, nacionalista, populista egyeduralom, csak ugyanolyan lehet. Magyar miatt még rosszabb. Diktátorcsere kell?
Ez a gyáva döntés megkérdőjelezi a tisztánlátásukat. Egy ilyen pártra azért lenne szükség, hogy Magyar Péternek legyen ellensúlya és alternatívája. Aki Magyarra gyűjti a voksokat, az nem alternatíva. Egyáltalán, akkor miért alakulnak meg? Vagy Cseh Katalinnak fontos volt megtartani a Momentumtól kapott mandátumát, ezért olyan látszatot teremt, mintha továbbra is a Momentum politikáját képviselné? Egy másik párttal? Indulva a választáson?
Vagy attól félnek, hogy a hátralevő időben nem tudnak elég képviselőjelöltet összeszedni? Mire Magyar kiválogatja a saját bábjait, addigra az alternatívának is lenne elég jelöltje. De ennyire nem bíznak magukban és a jövőjükben? Egyenességet várna az a választói réteg, akiket képviselni akarnak, akik kivonultak Magyar akarata ellenére a Pride-ra, akik félnek a fideszes diktátorcserétől, s nem ilyen ellopott „rendszerváltást” akarnak.
Aki demokrata akar lenni, annak azt vállalnia kell. Magyar mögé bújva akar a parlamentbe besompolyogni? Minek? Aki már itt megalkuszik, azt a Magyart elutasító demokraták miért küldenék a parlamentbe? Aki most nem egyenes, vállalva minden kockázatot, aki nem hisz saját elveiben és annak erejében sem, azt ki akarja megbízni, ki bízik meg benne? Vagy ez a projekt csak egzisztenciális okokat takar? Kell a képviselői hely?
Ez a motívum méltó és kompatibilis olyan döntéshez, hogy demokrata Magyar Péterre akar szavazni, s őt nevezi saját miniszterelnök-jelöltjének. Micsoda simlisség ez? Ez a projekt óriási csalódás, egy nagy szükség és lehetőség elmulasztása, s nem is méltó Cseh Katalin eddigi pályafutásához. Fussanak ennek neki még egyszer, döntsék el, mit akarnak, s azért milyen áldozatra képesek, vagy felejtsék el az egészet.
Egy ilyen pártra nagy szükség lenne. Ez a párt hiányzik, egy ilyen pártban van potenciális demokratikus jövő. Egy hamisítvánnyal ne utáltassák meg ezt lehetőséget is.












