2024, október10, csütörtök
KezdőlapJegyzetElhatárolódhat-e Orbán és "kormánya" a Borkai-ügytől?

Elhatárolódhat-e Orbán és „kormánya” a Borkai-ügytől?

-

Gulyás Gergely szerint a „kormánynak nincs köze a Borkai-ügyhöz”? Ezt senki nem hiszi el, mert Borkai és a Borkai-ügy ennek a „kormánynak” (illetve Orbán rendszerének) a gyümölcse. Borkai a NER édesgyermeke, és hozzá hasonló Borkaikkal van tele az ország. Ők gyártanak kiskirályokat, ők építették ki a szervezett lopás rendszerét. Ők szüntették meg a törvény előtti egyenlőséget, a fideszes lopás nem számít Magyarországon bűncselekménynek. Kivétel az, ha valaki a saját szakállára próbál lopni és nem a rendszer részeként, mert azzal a bandavezért, a legnagyobb tolvajt, Orbán Viktort lopja meg.

Ez pedig tilos, ez a legnagyobb bűn amit Magyarországon el lehet követni. A másik, Orbán tolvaj lányának, a szeme fényének, apja méltó örökösének, és a fatolvajlásból fehérgalléros bűnözővé előlépett vejének emlegetése. Borkai nem lenne Orbán Viktor és az általa kitalált szennyes rendszer nélkül. A magánrepülők, a yachtok, az adriai kéjutazások, Ibiza, a helikopterezések, az az Orbán-rendszer világa. Borkai nemcsak ideáltipikus képviselője Orbán rendszerének, hanem maga a tökéletes ideál. Vele a legnagyobb baj, hogy megengedte magát gruppenszex közben videózni.

Nem is határolódik el tőle a Fidesz, mert nincs miért. Ez maga a „Fidesz”. A családügyi agresszorka is csak helytelennek nevezte Borkai viselkedését, ami az ügy szexuális részét illeti. De legalább ilyen szennyesek az offshore-cégekkel bonyolított ügyletek, a NER által a konzumhölgyeknek megítélt uniós támogatások, a haveri „közbeszerzések”, a Borkai fiának egy kamucégen keresztül nyomott havi egymilliós vesztegetési pénzek, a korrupció mocska, ami átszövi ezt az egész történetet. Ebben az ügyben nem a szexjelenetek a legmocskosabbak, hanem mindaz, ami ennek az előzménye. Maga az egész rendszer, és annak kiagyalója és működtetője, Orbán Viktor.

Nem akarjuk Borkait sem áldozatként feltüntetni, mert mindenki választhat életutat, de az biztos, hogy a züllésnek, a romlottságnak és a lealjasodásnak ebbe a mélységébe, amelynek nem a drogos szexjelenetek a legdurvább elemei, csupán szerves részei, egy jogállami, polgári demokráciában nem süllyedhetett volna. Ahol nincs kontroll, nincs felelősségre vonás, nincs kockázat, ahol gátlástalanul lehet hazudni, lopni, rabolni, büntetlenül bármit megtenni, ott az ilyen kéjhajózások szükségszerű következményei a rendszernek. Nehogy azt gondolja bárki, hogy ennek a rendszernek egyetlen tagja, Gulyás Gergelytől az utolsó bértollnok idiótáig a kormányzati szennymédiában, egy fikracnyival is különb ember lenne.

Az erkölcstelenség nem specializálódik egyes cselekményekre, az a személyiség általános züllöttségét jelenti és okozza. Orbán azzal, hogy „fideszes nem köp be fideszest”, hogy nála nem lehet megbukni, ha valaki betartja a maffia belső szabályait (akik ellen bármilyen vizsgáélat indul, azok elsősorban nem a Btk., hanem a maffia belső szabályai ellen vétettek), ilyen züllött, mocskos embereket hoz létre. S ha Orbán az egész országot arra kényszeríti, hogy beálljon a mocskos rendszerébe, az egész országot erre az erkölcsi szintre, ebbe a mocsokba kényszeríti bele. Nem mindenki csoportszexel és drogozik, mindenki másképp éli ki ennek a totális lezüllésnek az állapotát.

Ezért sem Orbán, sem a bűnszervezete, amelynek végrehajtó vezérkarát „kormánynak” nevezik, nem határolódhat el a Borkai-ügytől, mert a Borkai-ügy ő maga.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések