Itt, Koreában is voltak keresztény alapon működő szekták, sőt, vannak most is, bár már korántsem olyan erősek, mint korábban. (Szekták alatt azokat a vallási közösségeket értjük, amelyek egy alapító személye és kultusza köré szerveződik, aminek alárendelődik az egész közösség hite és magatartása – A Szerk.)
Mivel Dél-Korea több vallású ország, nagyon liberális az egyházakra vonatkozó törvény. Gyakorlatilag bárki létrehozhat ilyet, nem kap állami támogatást, az adományokból kell fedeznie a fenntartása költségeit. Amíg törvénytelenséget nem követ el egy gyülekezet, addig azt tanít, amit akar. Van például egy meglehetősen népszerű, ám ártalmatlan szekta, amely a buddhizmust és a protestáns kereszténységet szeretné közös nevezőre hozni, vélhetően nem túl nagy sikerrel, bár a befogadó attitűddel rendelkező buddhistákat ez nem igazán zavarja, ellenben a karót nyelt protestánsokat annál inkább. Pádzsuban (Paju) van egy templomuk, egész érdekesen néz ki, a teteje buddhista pagodára hajaz, maga az épület pedig egy protestáns templomra, ahol Jézus és Sákjamuni Buddha jól megfér egy oltáron, vagy min.
Voltak azonban itt egészen csúnya szektás dolgok is az elmúlt kilenc évben, amikor is a hatalmat a konzervatív párt gyakorolta. A hírhedt kompbaleset, a Szevalhó elsüllyedése, háromszáznál is több gyermek halála világított rá arra a tényre, hogy a politika és némely keresztény szekta milyen szorosan fonódik össze. A komp ugyanis ennek a Kuvanpá nevezetű szektának a tulajdonában volt, egy kiszuperált japán hajó, melyet átépítettek, felrúgva minden szabályt, fittyet hányva a biztonságra, majd az így megbarkácsolt tengerjárót sokszorosan túlpakolták áruval és utassal, aminek következtében az felborult egy viharos éjjelen. Az engedélyeket természetesen súlyos kenőpénzek ellenében kapták meg.
Ügyészségi vizsgálat jött, de még azt megelőzően az oknyomozó újságírók úgy vetették rá magukat a témára, mint véreb a lelőtt vadkacsa nyomára. Ezt a jelenséget nevezik a világ szerencsésebb felén a szabad sajtó hatalmának. Egy szó, mint száz, kiderült amit fentebb leírtam, így elfogató parancsot adtak ki a szektavezér Ju Bjang Van ellen, aki akkor már a hívei között bujkált, elhagyva fényűzően gazdag rezidenciáját. Pár nappal később, a sajtón keresztül üzent a politikai hatalomnak, ha ő kinyitja a száját, nem marad szabad ember Jaidón. Jaidó egy kis sziget a Hán folyó közepén, pont, mint a Margitsziget, a főváros kellős közepén. Ott van a Parlament épülete, a Trump-tornyok, és Dél-Korea pénzügyi központja is. Az üzenet tehát egyértelmű volt, és egyértelműen arra utalt, hogy szoros összefonódás van a politikai hatalom, és az egyébként békésnek tűnt, organikus termékeket előállító szekta vezetése között. Hogy, hogy nem, egy hét múlva Ju Bjang Van-t holtan találták az ország egész más részén, egy rizsföld melletti árok partján. A halál okát ma sem tudják, idegenkezűségre utaló jelet nem találtak, de hát létrával sem célszerű éjjel autózni, azt mondják.
Ekkor roggyant meg első alkalommal a szilárdnak tűnő konzervatív hatalom, ez vezetett aztán számos lépésen keresztül Pák Kün E. korrupt hatalmának idő előtti bukásához, ami a lehető legjobb, ami történhetett Korea modernkori történelmében.
Ezt a történetet sok évvel megelőzően Magyarországon éltem át. A nem létező véletlennek köszönhetően kapcsolatba kerültem a Hit Gyülekezetével, Németh Sándorral magával, és természetesen a sleppjével. Akkoriban privatizálta ki apámat a legjobb barátja a Vasas Club étterméből, amit több mint tíz éve ő üzemeltetett, és hozott fel nulláról egy jól menő étteremmé. Alamizsnaként megkapta helyette a Vasas Folyondár utcai büféjét, ahová néhány teniszező öregúron kívül a kutya sem járt.
Ám hirtelen odaköltözött a Hit Gyülekezete, míg építették a saját komplexumaikat, így apám ott találta magát hetente kétszer négyezer emberrel, akiket etetni, itatni kellett volna. Nem kis logisztikai feladat volt pillanatok alatt megoldani a dolgot, de mi összetartó család vagyunk. Én épp akkor szültem a fiam, őt babysitterre bíztuk, a férjem is besegített, délelőtt fasirtot gyártottunk, betettünk néhány kávé automatát, felvettünk embereket kiszolgálni, megoldottuk a feladatot. Fogalmam sem volt kik ők, de hamar megismertem a gyülekezetet. No nem mintha érdekelt volna, mióta az eszemet tudom, buddhista voltam, vagyok, de láttam kitántorgó, „szentlélek szállta” embereket önmaguk testnedveiben fetrengve, hallottam, hogy egy mondatot elismételtetnek a tömeggel százszor üvöltve, és azt is, amint Németh Sándor géppuskás angyalokat kér a katolikusok lelövése céljából, mert akkor épp velük nem volt jóban.
Az istentiszteletek után rendszerint jött a pénzügyi felelős, és negyedáron felajánlotta megvételre nekünk az adományként odadobált aranyékszereket, ezen sem voltam már meghökkenve egy idő után. A tömegszuggesztió legérdekesebb példája, hogy mosogatás, zárás után még mindig tömegen kellett átautózni, ha haza akartunk menni, és azok az emberek üdvözült mosollyal az arcukon nem reagáltak semmire. Egyszerűen muszáj volt megvárni, amíg elmennek, nem is látták, hogy gépjárművek haladnak mögöttük.
Aztán a Hitgyüli elment, apám nyugdíjas lett, nem hallottam felőlük többet, csak amikor az ATV hirtelen már nem is volt annyira ellenzéki, illetve tökéletesen biztosította a feszültség levezető szelepet az elégedetlen emberek számára. Ma már azt sem tudom, vajon ennyire futja-e nekik.
Ez az egész szektás dolog itt Koreában, és ott Magyarországon azért jutott eszembe, mert a NER államvallásként beszél a kereszténységről, és hogy, hogy nem, Orbán Viktor fia is valami szektafélét üzemeltet, amely olyan szédítő tempóban terjeszkedik, amit bármely vallás csak irigyelhet, már amelyik térítő, terjeszkedő jellegű. Tudom én, hogy nem szekta, nem egyház, meg semmi sem, és mindenkit arra biztatnak, hogy legyen szorgos tagja a saját egyházának, de mégis csak prédikálnak, meg „beszélgetnek Istennel”, amit aztán elmondanak az őket hallgató fiataloknak, azaz apuka hátszelével kitermelik a következő generáció deformált lelkületű, vallást és államot szétválasztani képtelen egyedekből álló nagy létszámú közösséget, amely tökéletesen alkalmassá válik így a kulturkampf befogadására is. Sokkal kevésbé időigényes folyamat, mint az oktatásban elbutítani a fiatalokat. Csupán meg kell nyerni a lelküket, s szinte garantált az azonnali engedelmesség bármi iránt, amit Orbán Gáspár mond most vagy amit majd mondani fog később, hiszen ő csak „Isten szavait közvetíti”. Nem is biztos, hogy az a gyerek rossz szándékú, de befolyásolható, gyenge, fiatal, egy zsarnok apával, egy abuzált anyával. Ugyan hogyan vonhatná ki magát a NER-kompatibilitás alól?
Nagyon úgy néz ki, hogy a Fidesz hosszútávra rendezkedik be, a torz nemzeti öntudatot vallási intézményeken keresztül közvetíti népe felé, biztosítja a megélhetést. Látom, hogy az emberek nyaralni mennek, megvan télre a tüzelő is, futja magánorvosra is, Borsodba, meg a Viharsarokba pedig nem szoktak menni a népek, mindennek ára van, ugye.
Ezzel tökéletesen egybevág Esterházy és Parti Nagy Lajos munkássága értékének megkérdőjelezése, a kortárs irodalom ellenzéki, liberális, keresztény, konzervatív felcímkézése, egyfajta illiberális NER forradalom, ahol huszadrangú írócskákat tanítanak, és adnak ki, már aki nem VV akárki szexuális életét elemzi a Blikkben vagy hol, mert abból sincs kevés.
A minap volt egy rövid vitám két, amúgy roppant kedves és nem kimondottan Orbán-fan férfival a Facebookon a „néger” szó használatával kapcsolatban. Nem sikerült őket meggyőznöm, bár az egyikük azt mondta, hogy feketék jelenlétében nem használja, egyébként meg nem mindegy? A másikuk érve szerint akkor, hogy hívnám én a négercsókot, amire inkább azt feleltem, hogy hagyjuk, a szakadék áthidalhatatlannak tűnik.
Míg Koreában a szekták törtek politikai befolyásra a pénzük segítségével, Magyarországon a Fidesz használja fel a szektákat, és sajátos módon a történelmi egyházakat is a saját szavazóbázis előállítására, fenntartására, Orbán Gáspáron keresztül pedig a következő ilyen nemzedék rövid időn belüli létrehozására.
