2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírEzt is megértük: az MSZP alelnöke Orbán oroszpárti és nyugatellenes propagandáját visszhangozza

Ezt is megértük: az MSZP alelnöke Orbán oroszpárti és nyugatellenes propagandáját visszhangozza

-

Nem lehet könnyű Hegyi Gyulának lenni: alapvetően szélsőbaloldali, oroszpárti politikusként egy nyugatbarát és liberális elveket követő párt alelnökeként funkcionálni. De azért egy volt európai parlamenti képviselőnek rendelkeznie kellene a megkülönböztetés képességével, amellyel különbséget tud tenni egy népirtó, tömeggyilkos rezsim elleni szankciók és a magántulajdon szentségének megsértése között. De ha más nem, akkor Hegyi Gyula, az MSZP alelnöke, érzékelhetné, hogy amit a pártja honlapján előadott, az megegyezik Orbán oroszbarát és nyugatellenes propagandájával.

Hegyi Gyula a maga jól becsomagolt és duplafenekű szövegéből üvölt, hogy a szankciók ellen az oroszok érdekében beszél, gyakorlatilag ugyanazt mondja, amit Orbán: a szankciók nem vezetnek sehova, jogosságuk is megkérdőjelezhető. Lépésről lépésre jut el Hegyi oda, hogy a cikke végén már egyenlőségjelet tesz a kínai kommunisták, az iráni iszlamisták, s az európai liberális demokraták között, ahogy mondja, az „oltási és karanténkezelési modellt” tekintve. Ezzel azt a hatást kelti, mintha az európai liberális demokraták is ugyanolyan diktatúrákat működtetnének, mint a kínaiak és az iráni iszlámisták, nem pedig a mindenkori világjárványok megfékezésének azonos szabályait alkalmazták.

Hegyi írása hasonló csúsztatásokkal van tele, mindezek lényege pedig az, hogy a Nyugat sem különb a deákné vásznánál, valójában nem is az orosz inváziót ítélik el, hanem a saját pecsenyéjüket sütögetik, vagy jobb esetben csak addig tart az erkölcsi felháborodásuk, amíg az anyagi érdekeiket nem sérti. Mindez közönséges hazugság, a valóság durva meghamisítása, mint ahogyan az is, hogy Hegyi a kapitalizmust félti a nyugati szankcióktól. Csupán enyhe utalásokat tesz arra, hogy az oroszok közönséges tömeggyilkosságokat hajtanak végre civil lakossággal szemben, a hitleri náci Németország óta ilyen brutális mészárlás nem történt Európában, a balkáni háború meg sem közelíti az oroszok brutalitását. Hegyit érezhetően ez nem nagyon zavarja, ezt relativizálja.

Annál jobban zavarja, hogy az Európai Unió erre a példátlan embertelenségre, háborús bűncselekményre egységes és határozott választ akar adni, és elvárja, hogy a tagállamai egységesen lépjenek fel egy újabb, ezúttal az oroszok által elkövetett náci népirtás ellen. Hegyi Gyula, mint az MSZP alelnöke, eljut odáig, hogy azt mondja: „Szólni kellene Brüsszelnek, túlságosan belejött a szankciós dirigálásba.” Hegyi ezzel beáll Orbán Brüsszel-ellenes propagandájába és a tömeggyilkos oroszok mellé áll. Hegyi nem lesz gyarmat, beállhat a Békemenetbe Bayer Zsolt mellé menetelni.

Nincs erre magyarázat, mert Hegyi elvtárs rosszul méri fel a helyzetet: ezek az oroszok most éppen nácik, és nem az általa szeretett kommunista Szovjetunió. Ez nem baloldal, hanem szélsőjobb. Ha nem tudnánk, hogy Hegyi Gyulát saját zavaros identitása mellett a rögeszméi vezetik, azt gondolnánk, hogy orosz kém vagy beépített orosz ügynök. Ilyen cikket csak azok írnak. Viszont Hegyi írása ennél komolyabb kérdéseket is felvet: nevezhető-e még demokratának, humanistának, baloldalinak és EU-barátnak az a párt, amelynek alelnöke a párt hivatalos honlapján egy ilyen förtelmes írást megereszt? A kérdés költői, mert a válasz egyértelmű: nem.

Ezért szerényen azt javasolnánk, hogy miután ez a párt előbb pártpénztárnoki majd politikusi szinten a háttérben már évtizedek óta összefonódott a Fidesszel, valljon színt és olvadjon be Orbán pártjába. Mindenki sokkal jobban jár. Nekünk nem kell nézni ennek a kibogozhatatlan identitású, ezerszeresen leszerepelt, önmagát túlélt párt véget nem érő haláltusáját, Hegyi Gyula és társai pedig megtalálhatják végre a helyüket, az anyagi biztonságukat, s azt mondhatják nyíltan, amiben hisznek: az orbáni propagandát. Sokkal jobban megfizetik érte. A Nemzet Együttműködés várja Hegyi Gyulát és pártját, lépjenek be a centrális erőtérbe nyíltan, vállalják a fideszes identitásukat és ne rontsák a levegőt a balliberális oldalon, amihez semmi közük nincs, már régóta.

Az MSZP olvadjon be a Fideszbe. Szervezetileg is. Lehetnének a Fidesz baloldali tagozata.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések