A 168 óra beszámolója szerint az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoportban kért segítséget egy urológus szakorvosjelölt, mert szakmai felügyelet nélkül hagyták magára éjszakai ügyeletben az egyik kórház sürgősségi osztályán. Ezt írta:

“A segítségeteket szeretném kérni. Urológus szakorvosjelölt vagyok, írásbeli szakvizsga után és szóbeli előtt. A kórházunk sürgősségi osztályán fennálló humánerőforrás-hiányt más osztály és szakma rezidenseinek, szakorvosjelöltjeinek teljes(!) műszakba való bevonásával oldotta meg és kívánja a későbbiekben is megoldani. De itt még mindig nincs vége…

Nem elég, hogy teljes műszak mellett a saját osztályunk engem nem lát, illetve én sem a szakmámat, hanem éjszakai műszakban teljesen egyedül, szakmai felügyelet nélkül, (nincs műszakvezető, nincs sürgősségis orvos sem, tehát rajtam kívül zéró orvos) kell nekem, egy urológusnak az egykapus sürgősségi osztályt ellátnom.

Bármilyen konstruktív hozzászólásnak tudnék örülni. Segítségeteket előre is köszönöm.”

Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete elnöke szerint az eset nem egyedi, az egyre súlyosabb, a sürgősségi osztályokon is jelentkező  orvoshiányt úgy oldják meg, hogy rezidenseket rendelnek be, akik emiatt nem tudnak fejlődni választott szakmájukban, ráadásul veszélyeztetik a betegek biztonságát és a saját karrierjüket. Úgy kell akár súlyos szakmai döntéseket hozniuk, hogy senkire nem támaszkodhatnak.

Előfordul, hogy kezdő ambuláns rendeléseket is ellát, mert itt – még csak pár hete dolgozva – máris döntenie kell, hogy a betegnek szükséges-e a kórházi vizsgálat.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség alelnöke szerint a fentiekben vázolt eset nem elfogadható, és az egyértelmű szabályozás alapján a sürgősségin fiatal egyedül nem lehet. Azt is hozzátette azonban, hogy a rezidensi időszak egy 4-5 éves időszakot jelent, melynek elején más a szakorvos jelölt tudása, tapasztalata, mint a vége felé.

Megjegyezte még, hogy a súlyos orvoshiány miatt alkalmazkodni kell a kialakult feltételekhez. Fontos az is – így Velkey -, hogy már az egyetemi évek alatt, majd a rezidensi időszakban is mind inkább kerüljön a fiatal döntési helyzetekbe.

Szép, duplafenekű üzenet a Kórházszövetség alelnökétől, aki az – egyébként méltán – jóhírű Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. Még szebb lett volna, ha nem próbálta volna a kritikus helyzet megoldására nem elég felkészült – mert tanulmányaiban még nem is érhetett oda -, mégis totálisan magukra hagyott rezidensek gyötrelmes helyzete, valamint a tapasztalatnyerés fontos és hasznos időszaka közti különbséget összemosni. Esetleg ha legalább csak célzott volna arra, hogy mi az orvoshiány oka, és ezt mivel lehetne hatékonyan…khm…orvosolni.

Februári hír, Lázár János jelentette be, hogy a Bethesda és a Budai Irgalmasrendi Kórház 7,8 milliárd forintnyi támogatást kapnak közös speciális szülészeti-nőgyógyászati egység létrehozására, ahol nem lesz abortusz. Csak úgy írom.

A nyílt Facebook-csoportban közzétett kétségbeesett üzenet szerzője egyébként azóta azt is hozzáírta a szöveghez, hogy jogi következményei lesznek, amennyiben “a média bármely területén megjelenik” a bejegyzése.

Egyrészt már rengeteg helyen megírták, másrészt kicsit érthetetlen fenyegetőzés, miután azóta is fent van a nyílt csoportban az írás, valamint az is kérdés, hogyan képzeli el a változást, ha a médiát en bloc kizárja az ügyből.

Persze, érteni véljük az okokat, de ez így nagyon szomorú.





Nincs hozzászólás : Facebookon kért segítséget az éjszakai ügyeleten magára hagyott szakorvosjelölt

  1. NERKeseru

    May 26th, 2017

    Koszonjuk, kedves fidesz szavazok, de ugye tudjatok, hogy ti fogtok ebbe is beledogleni szazaval, es nem mi 🙂 De csak igy tovabb szavazgassatok, ha nem ehendoglotok es nem az parlamenti orseg ereszt beletek egy sorozatot, akkor majd a korhazban adjatok be a kulcsot :))) Tetszik ez nekem.
    Es minden, a helyen kitarto orvosnak: BUSZKEK VAGYUNK RATOK, TISZTELUNK BENNETEKET!

    Reply
  2. Lee Majors

    May 26th, 2017

    Akkor minek írt panaszos üzenetet, ha a hozzátoldással agyoncsapja az egész értelmét?

    Reply
  3. NERKeseru

    May 26th, 2017

    Egyebkent ez az egesz halapenz nelkuli szarakodas nem kerek nekem. siman megkapja egy nover tolem a havi fizujanak 2x-eset, ha kapok civlizalt ellatast. Ha meg egy orvos buszken szorongatja, az 1/10-es fizeteset, akkor arra mit mondjak?
    Egyszer volt dolgom ugyeleti ellatassal, szegeny beragadt szemu orvost addig nem engedtem beavatkozni, amig nem adtam neki es a novernek eleg kavet es kajat, hogy hozalasson.
    Valahogy szeretem elegedett embernek latni akin az eletem mulik.
    Ha ez penz, akkor az, adok es en szegyellem magam, ahogy kell – magyar modra.

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)