2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekGyurcsánynak a vendégmunkások jelentik a legnagyobb bajt Magyarországon

Gyurcsánynak a vendégmunkások jelentik a legnagyobb bajt Magyarországon

-

Gyurcsány Ferenc pártelnök tíz nappal újév után tájékoztatta a legnagyobb ellenzéki párt támogatóit az újévi fogadalmaikról. Mivel a szétforgácsolt ellenzék legerősebb pártja irányt szab az Orbán-rendszer legtöbb ellenfelének, s e fogadalmak képet adnak a párton kívüli ellenzékiek még népesebb körének, miben reménykedhetnek, érdemes megvizsgálni ezeket.

Gyurcsány Ferenc ezek felsorolását úgy kezdi, mint egy esküt, kicsit emlékeztetve kisdobos és úttörő tagkönyvek fogadalomtételeire, amely így szól: „Megfogadjuk, hogy 2024-ben…

  • elvisszük az igazságot a gürcölő milliókhoz: nem Brüsszel, nem az Európai Unió, kizárólag Orbán Viktor a felelős a Magyarországot sújtó megélhetési válságért,
  • megduplázzuk a Demokratikus Koalíció aktivistáinak számát, és a tagságunkat is növeljük,
  • még több megyébe, még több városba látogatunk el,
  • segítünk a rászorulókon,
  • kiállunk az akkumulátorgyárak ellen,
  • és támogatjuk a jólfizetett magyar munkaerőt az alulfizetett vendégmunkával szemben.”

Az igazság, amit a Demokratikus Koalíció el akar vinni a „gürcölő” milliókhoz, nem más, mint az, hogy Orbán a felelős a „megélhetési válságért”. Csak? Úgy tűnik, ennyi az igazság. Nincs más probléma, mint a „megélhetési válság”, s nincs más hazugság, mint az, hogy azért nem Orbán felel. Ha ez nincs, kutyabajunk nem lenne.

Aki például nem tartozik a „gürcölő milliókhoz”, nem sújtja megélhetési válság, annak egy szava nem lehet. Minden egyéb rendben van. Jó ezt hallani az Unió első fasiszta államában, ahol önkényesen eltörölték még a demokratikus Alkotmányt is, az országot korlát nélküli hatalommal egy ember irányítja, vezeti ki Európából, aki maga a törvény, s minden az övé.

Ahol nincs szabad sajtó, nincsenek egyenlő, tisztességes és szabad választások, nincsen demokratikus parlament, nincs szabad verseny, a hatalmi ágak megosztása megszűnt, a fékek és ellensúlyok rendszere nem létezik, és ahol az ország szuverenitásának sérelmét jelenti, ha valaki nem ért egyet a diktatúrával és az ország keleti kiszolgáltatottságával.

Hat ígéretből kettő arról szól, hogy a Demokratikus Koalíció növeli az aktivisták és a tagok számát, ami biztosan öröm egy öncélú pártnak, de párton kívüliek lelkesedését korlátozott mértékben váltja ki, s Gyurcsány Ferenc pártja megfogadta, hogy „még több” megyébe jutnak el. Eszerint még nem sikerült az ország mind a 19 (!) megyéjébe eljutni 12 év alatt.

Talán majd most. Ezeket a gügyögéseket, lepusztított üzeneteket olvasva felmerül a kérdés az olvasóban: a célközönség ilyen hülye, vagy csak hülyének nézik, esetleg infantilizálják őket? Ettől kelti egy belterjes szekta és nem értelmes, felnőtt emberek közösségét a DK.

Újra csak az úttörő mozgalomra emlékeztet az ígéret, hogy „Segítünk a rászorulókon”. Az úttörő, ahol tud, segít. Hogy ez mit jelent, majd megtudja, akit érint. Nekünk legyen elég annyi, hogy a rászorulók segítőjének, Iványi Gábornak sem tudtak segíteni, nyilván azért, mert a szociáldemokrata fordulat nem ragadhat le ilyen mellékes problémáknál.

Viszont kemény ellenállást ígér a legnagyobb ellenzéki párt a legfontosabb kérdésben: kiáll az „akkumulátorgyárak ellen”. Úgy vigyázzanak az akkumulátorgyárak. Ám azért még nem javasoljuk, hogy bárki mérget vegyen arra, hogy a szájkarate nyomán megszűnik egyetlen akkumulátorgyár is. Nagyjából arra az eredményre számítunk, mint Iványi Gábor esetében.

Az viszont különös öröm, hogy a legnagyobb ellenzéki párt megtalálta az ország legfőbb problémáit: az akkumulátorgyárak mellett a vendégmunkásokat. Ezzel sikerült befogniuk a vitorlába az Orbán-rezsim idegengyűlölő propagandáját, amelyet ők nem a bevándorlók, hanem a vendégmunkások ellen használnak.

A vendégmunkások miatt nincs jól megfizetett magyar munkaerő, a vendégmunkásokat kell utálni, mert elveszik a magyarok munkáját. Mert nem a magyar munkaerő hiányzik, hanem a jószándék, ami a DK-ban megvan, Orbánban nincs meg. Mert, ha lenne, akkor lenne elég magyar munkás, és akkor jól megfizetnék őket. De majd a DK.

Fel sem merül, hogy azért hoznak vendégmunkásokat, mert nincs elég magyar munkaerő, s ebben az esetben sokkal inkább bevándorlókkal kellene pótolni a háinyzó munkáskezeket, s nem vendégmunkásokkal. A bevándorlóknál nincs szorgalmasabb, hálásabb polgára egy országnak sem. De a bevándorlás mellett nem mernek szólni a szélsőjobb uszítása miatt.

Holott éppen a vendégmunkás botrány világít rá arra: Orbán bevándorlásellenes politikája, hazugsága megbukott. Most lehetne rámutatni a szélsőjobboldali uszítás hazugságára, és a gyűlöletkeltés romboló hatására, súlyos következményeire. De ehhez olyan ellenzéki pártra lenne szükség, amely nem ijed meg, merészel a bevándorlásellenes hazugság ellen szólni, ami ráadásul rasszista és fajgyűlölő alapon áll. Ehhez nincs bátorság.

Fontos, hogy imádkozzunk a fogadalmakért, mert Gyurcsány szerint „Ha a Te segítségeddel megvalósítjuk az újévi fogadalmainkat, akkor a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány még közelebb kerül a szociáldemokrata fordulat megvalósításához a kormányváltás után”. Ebből megtudjuk: csak kormányváltásra van szükség (nyilván csak a megélhetési válság miatt).

A legnagyobb ellenzéki párt elnöke megnyugtat mindenkit, hogy nincs szükség gyökeres, forradalmi változásra, rendszerváltásra. Nem történt itt semmi, csupán megélhetési válság van, s ha az akkumulátorgyárak és a vendégmunkások nem lennének, a NER maga lehetne a Kánaán. Dobrev Klára árnyékkormánya ezzel hozná el a Kánaánt a gürcölőknek.

Sajnos, nem mindenki érti a szociáldemokrata fordulat lényegét. Még olyan embert is ismerünk, aki e fogadalmak hallatán nagyon csúnyát mondott, hogy hova menjenek ezek, meg azt is, hogy „ez olcsó populista, szociális demagógia, hamis pótcselekvés és hazugság. Nemcsak siralmas butítás, de szégyenletes és felháborító hülyítés és mellébeszélés”.

Ilyeneket azok mondanak, akik szerint „a populista demagógia az emberek tudatlanságát és nehézségeit próbálja felhasználni politikai céljaira, a legalacsonyabb választói igényeket elégíti ki. Olyan párt tesz ilyet, amely lenézi az országot, lenézi az embereket, lesüllyeszti a politikai programját az olcsó, hazug ígéretek szintjére”.

Mi elítéljük ezt a magatartást. Ilyet olyanok mondanak, akiket lefizetett Orbán, méghozzá jobban, mint a DK-t. Vagy gyurcsányfóbiások. Felhívjuk a DK figyelmét, ha ez a viselkedés nem változik, vizsgálják meg egy pártszuverenitási hivatal felállításának szükségességét. Aki nem fogadja kritika nélkül a DK fogadalmait, az áruló, Orbán malmára hajtja a vizet.

Gyurcsány Ferenc azzal zárja hírlevelét: „Tesszük a dolgunk, mert Magyarország bajban van.” De még milyen nagy bajban. Elég csak elolvasni ezeket a fogadalmakat. S akkor még kíméletből nem is elemezzük a Fidesz Index nevű propagandaújságjában (amit kizárólag bojkottálni lehetne) megjelent csapongó és zavaros dolgozatot.

Ez újabb elszalasztott lehetőség, mert jól megírhatták volna. De nincsenek azon a szinten, hogy történelmi jelentőségű szöveget állítsanak elő. Azért, mert tévúton járnak. Képtelenek arra, hogy a társadalmi igazságosságot integrálják a liberális demokratikus rendszerváltás programjába, logikailag összekapcsolva a kettőt. Ahova beszorultak, az valami borzalom.

A rendszerváltást szociális demagógiára cserélték. Nem értjük, miért nem lehet felnőttnek tekinteni az embereket, értelmesen beszélni hozzájuk, miért kell infantilizálni őket, hazudni és gügyögni nekik. Miért kell a feltételezett leghülyébb ember szintjét belőni, erre a szintre süllyedni?

Az Indexben közölt Gyurcsány-dolgozat is a kettő zavaros keveréke. Az elején a hülyékhez beszél, aztán az értelmes embereknek, felidézve, hogy itt egykor értelmes emberek voltak, de félve, hogy a hülyék is értsék. Ezt így nem lehet. Tényleg nagy a baj. Valaki szólhatna, ha mer.

(Tájékoztatjuk a DK híveit, hogy mélyen elítéljük magunkat szabad véleményünk miatt, nekik már nem kell ezzel fárasztaniuk magukat. Szívesen.)







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések