2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírHa az ellenzék azt kommunikálja, hogy nem tudja eltörölni az Orbán-rendszert, nem...

Ha az ellenzék azt kommunikálja, hogy nem tudja eltörölni az Orbán-rendszert, nem fognak rájuk szavazni

-

A kampány elején még ígéretes okfejtések hangzottak el arról a tényről, hogy Orbán alaptörvénye nemcsak illegitim (mert egypárti törvény), hanem törvénytelen is, mert a kizárólagos hatalomra való törekvés alkotmányos tilalmát sérti. Ezért jogtudósok is bátran mondták, hogy törvénytelensége miatt az alaptörvény semmis, abszolút érvénytelen, amit a parlament első napján egyetlen tollvonással el lehet törölni és a jogállamot helyre lehet állítani.

Azóta sokan visszavonták és vitatják ezt, mert úgy vélik, hogy kétharmados többség nélkül ez mégsem lenne jogállami és rossz precedenst teremtene. Olyan köpönyegforgató és szektás jogászok, mint Hack Péter, akinek mindig az a jogi álláspontja, amit a most éppen a Fidesznek kampányoló Hit Gyülekezete vezetője megrendel tőle, polgárháborúval is fenyegetőzött, ha hozzá mernek nyúlni a diktatúra alaptörvényéhez (Hack szerint nincs is diktatúra, hanem demokrácia van), emellett Orbán párthű alkotmánybírósága és hűbéres jogászai is tiltakoztak, amitől sokan megijedtek.

A kérdés az, hogy mi az, ami törvénytelen: Orbán egypárti alkotmányellenes alaptörvénye vagy ezt a törvénytelen állapotot megszüntető aktus? Nyilvánvaló, hogy az előbbi, a kérdés az, hogy a nép mit gondol erről, mert a politikai legitimációt az adja, hogy a nép mit fogad el. Mert azt látjuk, hogy politikai elkötelezettség mentén oszlanak meg a jogászi vélemények, ami elég rossz fényt vet az egész jogász szakmára. Azt mindenesetre mindenki érti és tudja, hogy ha Orbán bebetonozott rendszerét nem lehet eltörölni, akkor ellenzéki győzelem esetén sem lehet kormányozni.

Akik most azt állítják, hogy mégis lehet kormányozni, és majd lépésről lépésre lebontják az Orbán-rendszert, s a törvénytelen jogrendet majd lépésről lépésre állítják helyre, azok vélhetően ámítják a szavazókat, mert azt már sokan bebizonyították, hogy ez képtelenség. Egy ilyen ellenzéki kormány fél éven belül megbukna, de legkésőbb az első költségvetés elfogadásánál, amit a bebetonozott orbánista fékek megakadályozhatnak. Az Orbán-rendszerben csak Orbán tud kormányozni, egy ellenzék nem. Ma pedig ellenzékiek már azt is megkérdőjelezik, hogy Polt Péter leváltható-e.

Ha Polt Péter nem leváltható, mert az Orbán-rendszer minden törvénytelen intézkedését törvényesnek köteles elfogadni az ellenzék, akkor a jogállamiság egyik legfontosabb követelménye máris nem teljesül, mert Polt Pétert nemcsak leváltani, hanem a tevékenységét vizsgálat alá kellene helyezni, hogy bíróság döntsön arról, hogy bűnpártolást követett-e el, amikor az államilag szervezett és a világ egyedülálló korrupcióját irányító bűnszervezet ellen nem lépett fel és egyetlen eljárás nem indult.

Egy olyan ellenzéki kormány, amely alatt Polt Péter a legfőbb ügyész és Orbán emberei vannak mindenhol, az első perctől kezdve bukásra, nevetségességre van ítélve, és csak idő kérdése az, hogy az ennek nyomán kialakuló káoszban mikor hoznák vissza a vállukon az emberek Orbán Viktort. Ennél rosszabb forgatókönyv el sem képzelhető. Az pedig tragikus, hogy két hónappal a választás előtt az ellenzék nem adott egy világos és végleges programot arra, hogy mi történne, ha nyer, hogyan törli el az Orbán-rendszer korlátait, hogy egy ellenzéki kormány működni tudjon.

Most bosszulja meg magát az, hogy az ellenzék 12 éven át kollaborált az Orbán-rendszerrel. 2010-től (de legkésőbb az illegitim és törvénytelen alaptörvény elfogadásától) kezdve nem bojkottálta a rendszert, nem vonult ki a parlamentből, amit éppen arra hivatkozva kellett volna megtenni, amit néhány hónapja az előválasztáson még egybehangzóan mondtak, hogy ez törvénytelen rendszer, semmis alaptörvény és diktatúra, ami alkotmányellenes. Ebben az esetben mondhatnák, hogy ez első perctől kezdve törvénytelen volt, soha nem fogadták el, az Orbán-rendszer államcsínnyel jött létre.

De olyan rendszerről ezt mondani, amelyben ők elfogadták ezeket a feltételeket, együttműködésükkel legitimálták a diktatúra alaptörvényét, sőt a választáson való részvételükkel elismerték annak a jogszerűségét is, hogy Orbán csaló és törvénytelen feltételei között törvényes és demokratikus választások zajlanak, nem nagyon lehet. Felesküdtek arra az alaptörvényre, amit most semmisnek kellene nyilvánítani. Ez a baj, ami megbénítja őket és megkérdőjelezi a jogszerűségüket és a hitelességüket.

Mert ha eddig törvényesnek tartották, és eljátszották, mintha ez egy demokrácia lenne, akkor továbbra is játszaniuk kell ezt a szerepet, és akkor jogállami eszközökkel kell egy bűncselekményt semlegesíteni, miközben a jogállami eszköz ebben az esetben két rendőr, egy bilincs és elfogatóparancs lenne.

Nem akarunk bezzegelni, de mégiscsak a lehülyézett Amerikai Népszavának volt igaza, amely kezdettől fogva mondta, kiabálta, ordította, hogy „bojkott”, hogy nem szabad legitimálni a rendszert, nem szabad eljátszani a diktatúrában a demokráciát, mert később nem lehet majd államcsínynek nevezni az államcsínyt, nem lehet semmisnek nevezni egy törvénytelen alaptörvényt, és nem lehet Orbántól demokratikus úton megszabadulni, mert annak lehetőségét ő kizárja ezzel. Ha például a DK kimaradt volna a rendszerből, most tisztán követelhetné az alaptörvény sima eltörlését.

Mert amit bűncselekménnyel hoztak létre, az nincs, azt meg lehet semmisíteni. Lehetne, persze, azt mondani, hogy az ellenzéki pártok kollaborációjától függetlenül semmis az alaptörvény, mert annak bűncselekménnyel létrehozott jellegén nem változtat az ellenzék magatartása. Erre látszott remény az előválasztás előtt és környékén, ami reményt adott arra, hogy el lehet takarítani az orbáni bűnszervezetet. De most már az akkori jogászok (például Bárándy Péter), és az előválasztás második fordulójáért felelős Magyar György is az ellenkezőjét állítják, ami maga a vég.

Ha ugyanis, az ellenzék azt kommunikálja, hogy az Orbán-rendszert nem lehet eltörölni, hanem annak keretei között kell egy ellenzéki kormánynak működnie, az nyugalommal és boldogsággal töltheti el a rendszer kiszolgálóit és haszonélvezőit, mint Hack, a fideszes alkotmánybíróság és az egész klientúra. Akkor azzzal azt mondják, hogy egy műküdésképtelen és zűrzavarba, káoszba vezető ellenzéki kormányzásra kell szavazni, ami után jön vissza Orbán, de akkor már életfogytiglan, és talán még a marbellai unokája is uralkodni fog Magyarországon.

Ezt azonban átlátja a szavazók többsége, és reménytelenül mond le arról, hogy egyáltalán szavaznia érdemes. Ha nem képes az ellenzék egyértelmű és határozott ígéretet tenni arra, hogy az Orbán-rendszert és annak alaptörvényét egy tollvonással eltörli, és helyreállítja a jogállamot, megszünteti az államellenes bűncselekménnyel, államcsínnyel létrehozott önkényuralmi rendszert, akkor ez a szavazás megint csak egy összejátszás a rezsimmel és az ellenzéki pártoknak kényelmes és felelősség nélküli pozícióinak és a pénz megszerzésére irányul az álparlamentben. Márkival súlyosbítva.

Ha az ellenzék azt kommunikálja, hogy nem tudja eltörölni az Orbán-rendszert, akkor nem fognak rájuk szavazni, mert nem érdemes. Akkor becsapják a választókat, akik rendszerváltást akarnak, és meg akarnak szabadulni Orbántól. Ezért jó lenne, ha az ellenzéki összefogás pártjai dűlőre jutnának ebben a kérdésben, s nem az olyan önjelölt bajkeverők alakítanák az ellenzéki közvéleményt, mint Magyar György, akire senki nem szavazott, de aki meg akarja mondani, hogy mi legyen. Például szétverte az ellenzéki előválasztás második fordulójával az Orbán leváltására irányuló ígéretes kezdetet. Ennél jobb lenne, ha a pártok vallanának színt, és nem Magyar meg az ATV (értsd: ugyanaz a banda, amiben Hack polgárháborúval fenyegetőzik) alakítaná a szavazási kedvet.

Márki-Zay népszavazásról beszél, de most már arról is vita van, hogy a népszavazás elég jogállami lenne-e ebben a kérdésben, és mi lenne, amit népszavazásra bocsátanak. Egy minimalista valami Alkotmány helyett, ami ideiglenesen kikapcsolja az alaptörvényt egy új Alkotmány elfogadásáig, vagy egy kész új Alkotmány? S ha mindent Orbán szabályai szerint akarnak csinálni, akkor arra is van-e lehetőség, hogy népszavazást tartsanak egy új Alkotmányról, mert ma már semmi nem biztos.

Sokat hallottunk már arról, hogy Orbán fia buzi vagy nem, arról is, hogy Orbán Soros legjobb tanítványa, arról is, hogy a rezsicsökkentést és a kerítést megtartanák, hogy minden, amit Orbán tesz az jó, arról is sokat hallottunk, hogy sok az áruló és Gyurcsány nem lett elszámoltatva, csak még azt nem hallottuk, hogy ha az ellenzékre szavaznánk, akkor az első száz napban mit csinálnának, azon kívül, hogy marakodnak, és Medgyessyhez hasonló pénzszórást csinál Márki-Zay, ami után jön a csőd.

Pedig inkább azt kellene tisztán látni, hogyan táncolna ez a társaság Orbán köteleivel megkötözve, vagy hogyan szabadul meg ezektől a kötelektől.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések