2024, október14, hétfő
KezdőlapMagyarországIsmét írtak valamit a Momentumról

Ismét írtak valamit a Momentumról

-

Nagy a csönd a Momentum körül, megritkultak – pontosabban: elfogytak – a frissen alakult pártról szóló híradások. A budapesti olimpia elleni sikeres aláírásgyűjtés után állítólag országjáró körútra indultak, hogy úgymond, a vidéken élők véleményét is megismerjék.

A nem túl részletes, és igencsak elnagyolt helyszíni beszámolók arról szóltak, hogy ezek a találkozók jó hangulatban zajlottak. Voltak azonban olyan résztvevők is, akik arról számoltak be, hogy az érdeklődés sehol nem volt egetverőnek mondható, és amikor a momentumosokat arról kérdezték, hogyan alakítanák át az oktatást, vagy az egészségügyet, vázlatos és közhelyes, néhol kifejezetten zavaros válaszokat kaptak.

Most megint jött egy hír a Momentumról. (Nem lennénk meglepve, ha a párt sajtósai erőltették volna, hogy valamit már írjanak róluk is.)

Állítólag Juhász Péter, az Együtt elnöke kereste meg őket, hogy együttműködést ajánljon. Juhász Péter egyébként az Együtt, az LMP, a Párbeszéd, a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt összefogásával képzeli el a Fidesz leváltását 2018-ban. Vagyis, amint az a felsorolásból is kitetszik, az „Új pólusnak” nevezett csapatból kimaradna a DK, az MSZP és a Liberálisok. Ezeknek a pártoknak a legújabb mérések szerint néhány százalékos a támogatottságuk, ahogy a néhány személyes liberálisoké is, csak az MSZP és a DK esélyes külön parlamentbe jutni.

A választási rendszerből kifolyólag azonban senkinek nincs esélye kormányt váltani sem, nemhogy rendszert. Az MSZP átveheti a szélsőjobb populista programját, akkor sem győzheti le a Fideszt, mert a választási rendszer ezt kizárja. Minden más hazugság, és kizárólag a százmilliós állami támogatás megszerzése a cél.

A Momentum egymondatos nyilatkozatban reagált az Együtt közeledésére: „A Momentum az emberekkel szövetkezik, nem a pártokkal”. Ez még a többiekénél is nagyobb hazugság, mert a Momentum elnöke a Népszavának előre lenyilatkozta, hogy számítanak a 750 millió forintra, amely azért jár, ha minden körzetben önálló jelöltet indítanak. Nem emberekkel, hanem ezzel a pénzzel szövetkeztek.

Amúgy is, ez ugyan szép hazugság, nagy kár, hogy semmi értelme. Az emberek szót egyébként is már lőtte a Fidesz, 2010-es kormányra kerülésükkor rendre a zemberekre hivatkoztak, sőt, Schmitt Pál államfő is azt mondta megválasztásakor, hogy ő az emberek embere akar lenni. (Amikor lemondott, nem mondott semmit.)

A Momentum korábban már kizárta, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val bármilyen együttműködésre lenne hajlandó, sőt, vezetőjük, Fekete-Győr András szerint Gyurcsánynak el kellene takarodnia a közéletből.

A Momentum tehát nem szövetkezik pártokkal, hanem kizárólag az emberekkel fogna össze azért, hogy sok pénzt keressen. Hogy ez mennyire vehető komolyan? Semennyire. Ezzel a fáradsággal horgászni is mehetnének, vagy merenghetnének egy sör mellett valamelyik belvárosi romkocsma félhomályában. Nagyjából odavalók.



25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések