2024, október8, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírIványi Gábort kellett volna az ellenzék közös listavezetőjének jelölni

Iványi Gábort kellett volna az ellenzék közös listavezetőjének jelölni

-

Márki-Zay Péter isteni elhívástudata birtokában és teljes fegyverzetében az isteni csodára vár, ami győzelemre segíti Orbánnal szemben is, ahogy ennek tulajdonítja a hódmezővásárhelyi győzelmét is. Másra nem is számíthat, mert emberi számítások szerint miniszterelnök-jelölti szereplése nyomán az ellenzéket végletesen megosztotta, sokakat elriasztott, a reményteli hangulatot lerombolta, és az ellenzéki előnyt lenullázta. Emberi számítások szerint április 3-án Orbán úgy elveri, mint szódás a lovát.

Korai még értékelni, ráérünk majd a választás után, de az a következtetés levonható, az ellenzéki összefogás pártjai óriási hibát követtek el, amikor bizalmatlansági indítvánnyal még időben nem váltották le az „elszabadult hajóágyút”. Szerepet játszott ebben az a hamis tisztelet, amelyet első demokratikus előválasztásuk eredményével szemben tanúsítottak. De ha most valóban mindennél fontosabb Orbán leváltása, akkor ennél is fontosabb kellett volna, hogy legyen. Volt olyan pillanat, amikor már látszott, hogy a helyzet tarthatatlan, és még vissza lehetett volna hívni.

Nem szeretnénk személyeskedni, de óriási felelősség terheli ezért Magyar Györgyöt, aki magára vállalta az előválasztás lebonyolításának felelősségét, de azt már nem, hogy olyan helyzetre nem készültek fel, ami bekövetkezett (ráadásul gyanússá teszi, hogy ő maga Márki-Zay mozgalmának tagja). De ettől függetlenül, kormányon levő miniszterelnököt is vissza lehet hívni bizalmatlansági indítvánnyal, miért ne lehetne egy miniszerelnök-jelöltet (vállalva azt a hisztériát és uszítást, amit a végtelenül „alázatos és keresztény” Márki-Zay levágott volna, aki -ugye – csak „szolgálni” akar).

Alapvetően hiba volt, hogy az ellenzéki összefogás pártjainak vezetői közül akartak miniszterelnök-jelöltet választani (még akkor is, ha közülük bárki jobb lett volna, mint Márki-Zay, mert legalább nem akarta volna leváltani őket). Így aztán győzött a legkevesebb szavazatot kapott, legkevésbé ismert jelölt, aki azzal nyert, hogy kijátszotta a Gyurcsány-kártyát az ellenfelével szemben, amivel az ellenzékbe olyan szellemiséget hozott be, amiért eleve ki kellett volna zárni. Ennél sokkal jobb lett volna, ha a hat párt jelöl egy mindenki számára elfogadható emblematikus személyiséget.

Az RTL Klub meg is tartott egy ilyen szavazásnak beillő választást, amelyen a magyar polgárok elsöprő többséggel Iványi Gábort választották meg az Év Emberének. Teljesen érthetetlen, hogy ha van egy ilyen konszenzusos, mindenki által szeretett és tisztelt személy, aki a rendszer egyik legfőbb üldözöttje, Orbán egyik legnagyobb ellenfele, aki bátor, szókimondó, de szelíd, békés ember, aki nem hátrál meg, de nem uszít, aki nem osztotta volna meg az ellenzéket, nem fordította volna egymás ellen az ellenzék támogatóit, és mégsem ő az ellenzék közös jelöltje, hanem egy karrierista.

Iványi Gábor megtestesítette volna azokat az értékeket, amelyek miatt Orbánt le kell váltani, és amelyek kikezdhetetlenek. Ő igazán és valóban keresztény, sokkal inkább, mint Márki-Zay, emellett ízig-vérig demokrata, aki nem megoszt, hanem egyesít. Ő valóban olyan ember, akire szavazhatnak a bizonytalanok, de még a kiábrándult fideszesek is, és ezt nem azzal próbálja elérni, hogy arról győzköd mindenkit, hogy ő semmit nem akar megváltoztatni, amit Orbán csinált, és nem a fideszes retorikával akarja felvenni a versenyt. Nincsenek félreérthető mondatai és szeretet árad belőle.

Bölcs, érett, megfontolt és tapasztalt ember, akit tisztelnek az ellenzéki pártok is. Nemzetközi tiszteletnek is örvend. Európai Polgár Díjjal is kitüntették a munkáját. Külföldi nagykövetek nemcsak azért fogadják, mert miniszterelnök-jelöltté választották, hanem önmagáért is. Tekintélynek örvend az ország határain belül és kívül. Az Orbánnal való szembenállás jelképe. A rendszerváltás egyik idolja, akit a rendszerváltás előtt is üldöztek, és aki a Kádár-rendszerben sem adta meg magát. Egész élete az emberek szolgálatáról szól.

Itt van egy ilyen ember, aki az ellenzéki pártok elnökeinek személyes barátja. Most lett Budapest díszpolgára. S nem ő a mindent eldöntő választáson az ellenzék listavezetője, hanem egy jobboldali karrierista, aki a miniszterelnök-jelölti pozícióját pártalapításra, országos politikai karrier elindítására, a számára rivális ellenzéki pártok gyengítésére és árulózására használja fel. Előre lehet már tudni, hogy akkora zakó lesz belőle, amekkora még nem volt, de az ellenzék lehajtott fővel, tétlenül vonul a vágóhídra, mert egy hisztérikus hangulatot kihasználva megpuccsolta az előválasztást.

Iványi Gábor nem elnyomta volna az ellenzéki pártokat, hanem virágozhattak és szárnyalhattak volna mellette. Biztosan nem utasította volna „kapitányként” az ellenzéki pártok vezetőit arra, hogy ne kampányoljanak, mert csak ő kampányolhat, mert senki nem olyan fantasztikus, mint ő, és mindenki más csak rontja az esélyeket. Ha valaki meghallgatja Iványi Gábor bármelyik interjúját, az egy élvezet. Abból nem egy hebehurgya ember vagdalkozása, hanem egy szelíd, de határozott ember szellemes, humoros bölcsessége árad. Az ellenzék legjobb tulajdonságait testesíti meg.

Iványi Gábort egy életmű hitelesíti. Ha bizalmatlansági indítvánnyal visszahívták volna Márki-Zay-t, mert „most Orbán leváltása mindennél fontosabb”, senkit nem zavart volna, ha az ellenzéki összefogás közösen megválasztja listavezetőnek Iványi Gábort a helyére, aki ebben a helyzetben biztosan el is vállalta volna a feladatot, hogy egyesítsen mindenkit Orbánnal szemben. Nagy hiba volt nem megtenni, és nem kihasználni, hogy az ellenzéknek van egy ilyen arca, személyisége. Ha Iványi Gábor nem lenne, ki kellene találni. A létezése lámpás és egyetlen remény az emberiségben.

Ha valaki csak az összefoglalóját elolvassa Iványi Gábor legutóbbi interjújának, amit Veiszer Alinda készített vele (a teljes interjú is megtekinthető itt jelképes összegért), akkor a legfontosabb, amit megérezhet abból, hogy ez nem a farkas, hanem a jó pásztor hangja. Ez pedig azért fontos, mert a juhok, akiket egybe kellene terelni, a farkas hangját is megismerik, és elfutnak előle. A jó pásztor hangját is megismerik, ami a szívükhöz szól, aminek örülnek, és követik a jó pásztort. A jó pásztor így egybegyűjti a juhokat, akiket Márki-Zay Péter a farkas hangján elüldözött, megkergített.

Könnyen lehet, hogy már késő, a végzetes hibát nem lehet kijavítani. Ráadásul rászabadítottak az ellenzékre így belülről is egy jobboldalit. Márki-Zay Péter keményen küzdött azért, hogy ne legyen leváltva, mindenkit megzsarolt, megfenyegetett, leárulózott. Már ezért is meneszteni kelett volna. De ha a hátralevő időben beütne valami kellemetlenség, és Márki-Zay-tól szabadulni kellene, nem kellene kétségbe esni, mert Iványi Gábor személye két hét alatt is egységbe tömörítené és csatasorba állítaná a teljes ellenzéket és az Orbántól szabadulni akarók népes táborát.

Ezt jó tudni, és nem elfelejteni, ha már tényleg mindennél fontosabb Orbán leváltása.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések